- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
Ha harcolni köll
Vörös László irodalomtörténész az 1970–80-as években volt a Tiszatáj főszerkesztője. A szigorú felügyelet, a büntetések, valamint a jól működő öncenzúra mellett is egyre gyakrabban megjelentek olyan írások, amelyek Kádárt és a rendszert bírálták. A
Visszaéléssel gyanúsított hivatalnok

Ha harcolni köll
Vörös László irodalomtörténész az 1970–80-as években volt a Tiszatáj főszerkesztője. A szigorú felügyelet, a büntetések, valamint a jól működő öncenzúra mellett is egyre gyakrabban megjelentek olyan írások, amelyek Kádárt és a rendszert bírálták. A

Visszaéléssel gyanúsított hivatalnok

Megugorhat a nyersolaj kurzusa

Máris fordult a kocka
Csak pillanatnyi volt az a tőkepiaci megrázkódtatás, amit a londoni események okoztak. Az elemzők jelezték, hogy a visszaesés már egyébként is várható volt, és a terrorcselekmény megfelelő indokot szolgáltatott arra, hogy a befektetők gyorsan és hatékonya

Magánérdekek a MÁV Cargo körül?
Előbb lesz önálló a MÁV Cargo, mint a vasúti hivatal, amely az áruszállítási piac működését felügyelné – nyilatkozta lapunknak a vasúti miniszteri biztos. Forrásaink tudni vélik, hogy a jelenlegi MÁV-vezetés a monopolhelyzetű MÁV Cargót még az orszá

Rossz gazdák
Veikko Saksi nemrég megjelent könyve, a Karélia visszacsatolása nagy feltűnést keltett Finnországban és Oroszországban egyaránt, mert a munka történelmi tévedéseket elevenít fel. A szerző lapunknak hangsúlyozta, hogy az első és a második világháború után

Maratoni verseny
Más kárán tanul az okos, tartja a közmondás. De miért nem érvényesül ez a bölcsesség, ha a nevelésügyről van szó? Miért kerülhetett Finnország első helyre a nagy versenyben? Mitől hatékony egy iskola? Hogyan változik a hagyományos egyetem Európában és más

Kávé
KULTÚRSOKK

További holttestek a londoni metróban

Gyurcsány bírált, a Fidesz elnöke javasolt
A Kontroll Csoport felmérése szerint a vitát nyomon követők közül 11 százalékkal többen tartották meggyőzőbbnek Orbán Viktort, mint Gyurcsány Ferencet. Egy másik adatfelvétel azt tanúsítja, hogy a magyar gazdaság „kirobbanó sikeréről” szóló ko

Falvak, ahol bölcs emberek élnek

Tetemes drogfogások

Köznapló

Vádemelési javaslat jogtalan nyugdíjazásért
A két évvel ezelőtt kirobbant miskolci leszázalékolási ügyben a Borsod megyei főügyészség tizenegy orvos és ötvenkilenc civil ellen nyújtotta be vádemelési javaslatát a bíróságnak. Az irat egyebek mellett hivatalos személy általi kötelességszegés és üzlet

Nevek a pálmán
Hat hónap telt el az emberiség újkori történelmének egyik legnagyobb természeti katasztrófája óta. A délkelet-ázsiai térségben tavaly karácsonykor pusztító szökőár több mint kétszázötvenezer áldozatot követelt, milliókat tett földönfutóvá, és az érintett

Kéttornyúlaki református templom
Rejtőzködő Magyarország

Törések és traumák
Korunk egyre súlyosabb egészségügyi problémája a combnyaktáji törés. Azok az idős emberek, akik ennek a típusú sérülésnek esnek áldozatául, a skandináv országokban végzett felmérések szerint évente több napot töltenek kórházban, mint a rosszindulatú dagan

Ha harcolni köll
Vörös László irodalomtörténész az 1970–80-as években volt a Tiszatáj főszerkesztője. A szigorú felügyelet, a büntetések, valamint a jól működő öncenzúra mellett is egyre gyakrabban megjelentek olyan írások, amelyek Kádárt és a rendszert bírálták. A

A németek forró nyara
Németországban már javában folyik a szavazók kegyeiért a pártok közti harc. Az előre hozott választások felbolydult kampányidőszakában új baloldali pártszövetség (PDS–WASG) jött létre, a szociáldemokraták (SPD) népszerűsége fokozatosan hanyatlik, mí

Fontos híreink
Orbán Viktor videón mutatja meg, milyen volt 2025 első három hónapja

Súlyos közbiztonsági válsághelyzetet jelző bűncselekmény-sorozat történt Párizsban

Konzultációt kezd az önkormányzati rendszer módosításáról a kormány + videó

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Varga Judit egyetlen szóval üzent Magyar Péternek
Magyar Péter azt ecsetelte, hogy az ő életében mennyire meghatározó szerepet töltenek be a nők.

Kocsis Máté eddig bírta, kitálalt Magyar Péter képmutatása miatt: elárulta, hogyan is sértegette valójában feleségét a Tisza vezére
Magyar Péter olyan jelzőkkel illette Varga Juditot és családját, hogy azok miatt bárkinek felforrna az agyvize.

Szentkirályi Alexandra: Őrizzük meg és óvjuk klasszikus értékeinket + videó
Különböző emberek és erők dolgoznak azon, hogy hagyományainkat leírják, értékeinket átírják – hívta fel a figyelmet a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője.

Áttörés a Till Tamás-ügy nyomozásában
Közel a vádemelés a brutális gyerekgyilkosság ügyében.
Külföldi híreink

Botrányos beismerés: így játszaná ki Magyarország vétóját Ukrajna és az EU
Az ukrán integrációs miniszterelnök-helyettes részletesen elmondta, mi mindenre képes az Európai Unió az ukrán uniós csatlakozásért.

Weber terve a NATO-főtitkár szerint is veszélyes
Mark Rutte szerint az EU-nak az Egyesült Államokkal együtt, nem pedig attól függetlenül kell erősítenie védelmét.

Zelenszkij a háborúpárti vezetőkkel egyeztet, mielőtt Trumphoz megy
A floridai találkozó nyilvános lesz.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Slot szavait hallva retteghetnek az ellenfelek, Wirtz már régóta ezt akarta hallani
A Liverpool vezetőedzőjének a Wolves elleni bajnokin néhány dolog nagyon nem tetszett.

Vezetési élmény hatótávpara nélkül: kipróbáltuk a Debrecenben gyártott BMW-t
Az új iX3 a legfejlettebb kínai konkurenseknek is feladja a leckét, ráadásul nála már a modern BMW-k neuralgikus pontjába, a dizájnba is nehéz belekötni.

Orosz Pál kritikája: „Jó lenne, ha egy másik magyar csapat is kvalifikálná magát a főtáblára”
Az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója évet értékelt, kitért az MLSZ magyarszabályára is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
