Évente több száz milliós kárt okoznak a biztosítóknak a csalók. Leleplezésükben korábban segített a különös káreseteket rögzítő adatbázis. Egy tavalyi törvénymódosítás azonban elvette a társaságoktól a közös védekezés lehetőségét. Megfelelő jogszabállyal
Évente több száz milliós kárt okoznak a biztosítóknak a csalók. Leleplezésükben korábban segített a különös káreseteket rögzítő adatbázis. Egy tavalyi törvénymódosítás azonban elvette a társaságoktól a közös védekezés lehetőségét. Megfelelő jogszabállyal
A szilasligeti családi házában meggyilkoltatott ügyvéd özvegyének bűnsegédlettel vádolt húga tett vallomást tegnap a Pest Megyei Bíróságon. A nő elismerte bűnösségét. A bírói tanács a holnapi tárgyalásról kizárta a nyilvánosságot, mivel a jogász egykori f
Tudott, csak a botránytól félve hónapokig nem foglalkozott az MSZP vezetése azzal a hazai politikai életben példátlan esettel, amely egy Vas megyei ifjúszocialista megveretéséhez és megerőszakolásához vezetett – állítja a sértett Szabó Bálint. Az MS
Szaúd-Arábia az utóbbi években komolyan figyel a turizmus fejlesztésére. Ez a vendégvárás azonban elsősorban a vallási okokból útra kelőket célozza, akik szinte mindannyian Dzsidda városát keresik fel ezekben a napokban. Innen azonnal tovább is indulnak,
Magyar orvosok Srí Lanka-i balesete Lecsúszott az útról, és fának ütközött a magyar orvoscsoport bérelt autója Srí Lankán. A balesetben nyílt felkartörést szenvedett Sári Ferenc, akit egy helyi kórházba szállítottak. Várhatóan ma hozzák haza k
Értesüléseink szerint a monetáris tanács következő, január 24-i ülésén már a négy új taggal kibővített testület dönt a kamatszint mértékéről. A módosított jegybanktörvény alapján a grémium létszáma a jelenlegi kilenc helyett tizenegy lesz, és a tagok kine
Mintegy 17 milliárd forintos szerződést írhat alá a közeljövőben az állami résztulajdonú Bátatom Kft. a kis és közepes aktivitású sugárzó hulladékok elhelyezésével kapcsolatos idei kutatásokra – értesült lapunk. Eközben Kuncze Gábor pártelnök cáfolt
Bankcsődöket, piaci botrányokat megelőző információk gyűjtését szervezi meg a jövőben a brit jegybank. A Barings Bank csődjéhez hasonló ügyletek megelőzése érdekében és a pénzintézet tevékenységének átalakítása következtében információt gyűjtő hálózatot a
Sokszor a tettlegesség határáig fajulnak azok a viták, amelyek a visszatartott áfa-visszaigénylések miatt a pénzüket követelő vállalkozók és az adórevizorok között folynak. A kamaránál erkölcsi normákat sértőnek tartják a pénzügyminiszter eljárását.
A tizenéves lányok 40 százalékának már megfordult a fejében, hogy plasztikai műtétet végeztessen magán – derül ki egy angliai felmérésből. Magyarországon is egyre népszerűbb a fiatalok között a mellnagyobbítás vagy a zsírleszívás.
Nyilvánosságra kívánja hozni a közeljövőben a legnagyobb ellenzéki párt azokat az adatokat, amelyek szerinte megmutatják az ország tényleges állapotát.
Zuhanyzó, ágy, angol vécé, hideg sör és a jakartai magyar nagykövet rezidenciáján finom hazai étel várta a hét végén az indonéziai Banda Aceh városából hazainduló egészségügyi csapatot. A Magyar Baptista Szeretetszolgálat és a Karitatív Szervezetek Szövet
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ez nem semmi.
A magyar válogatottól visszatérve meglepő hírt kapott a Hertha BSC vezetőedzőjétől.
A javaslat milliárdokat költene illegális migrációra, külföldi érdekeket szolgáló álcivil szervezetekre, balliberális médiára, woke propagandára és a háború finanszírozására.
A kontinenstorna egyetlen veretlen csapata ellen az északiaknak nem sikerült visszavágniuk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.