Észak-Koreából külföldre jutott, és tegnap a nyilvánosság elé került egy videofelvétel, amely állítólag az első képes bizonyíték arra, hogy belső ellenállás mutatkozik a kommunista rendszerrel szemben. A még novemberben készült, 35 perces felvétel egyik részletében Kim Dzsong Il észak-koreai vezető egyenruhás képe látszik egy gyárépület falán. A kép össze van firkálva. „Le Kim Dzsong Illel! Keljünk föl, hogy kijussunk a diktatúrából” – olvasható rajta. Az alámondás szerint pedig „Észak-Korea népének új vezetőre van szüksége. Nagy lehetőség van a demokráciára ebben az országban.”
A vezető képének ilyen feliratozása súlyos bűncselekménynek minősül, és akár tárgyalás nélküli kivégzés is lehet belőle – mondta Szöulban Do Hi Jun, a felvételt közzétevő dél-koreai csoport vezetője, aki szerint nem közemberek, akik a felvételt készítették. A video Kínán keresztül jutott el Dél-Koreába Hörjong északkeleti határvárosból, ahol készült. Do szerint a készítők „képesek lennének befolyásolni az észak-koreai nyilvánosságot, és készek a merész lépésekre”.

Menczer Tamás: Wéber úr kézen fogja a tiszásokat, mint az ovisokat szokás és ők azt csinálják, amit Weber és a Néppárt mond