- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
Buldózerek a Margitszigeten
Előfordulhat, hogy éppen Gyurcsány Ferenc miatt hiúsul meg a 2006-os budapesti úszó Európa-bajnokság. A kormányfő még sportminiszterként döntötte el, hogy a lágymányosi helyszín helyett az ország egyik legértékesebb védett parkjában, a Margitszigeten épül
Megint Újhelyi

Buldózerek a Margitszigeten
Előfordulhat, hogy éppen Gyurcsány Ferenc miatt hiúsul meg a 2006-os budapesti úszó Európa-bajnokság. A kormányfő még sportminiszterként döntötte el, hogy a lágymányosi helyszín helyett az ország egyik legértékesebb védett parkjában, a Margitszigeten épül

Megint Újhelyi

Alkotmánysértésre bátorít Szili
Szakértők szerint a puszta létével is alkotmányellenes volna a Szili Katalin által szorgalmazott előzetes törvény, amely még december 5. előtt meghatározná a kettős állampolgárság tartalmát.

Kétségbeesett állampolgársági vita

Szabadlábon a gyémántvezér
Szabadlábon védekezhet Tencz János gyémántkereskedő, a DT Diamond Rt. – jogosulatlan betétgyűjtéssel gyanúsított – vezérigazgatója, miután az ügyészség nem indítványozta előzetes letartóztatását. A rendőrség csalás miatt is vizsgálatot indítha

Röviden

Jövőkép a felső osztályban
A Lexus viszonylag ritkán mutat be tanulmányautókat. Ezért is különösen érdekes az LF-C nevű tanulmány, amelynek révén a japán gyár némi betekintést enged abba, hogyan képzeli el a közeljövő luxuskupéját.

Óva intik a tüntetőket az erőszaktól

A csalók oldalán

A kórházak visszakérik a megtakarítást

Napi sajtószemle

Elmenekült a Jukosz vezérkara
A Jukosz olajóriáscég menedzsmentje, tartva a letartóztatástól, elhagyta Oroszországot – adta hírül a Financial Times. Az orosz hatóságok több mint 20 milliárd dollár adóhátralékot és büntetést kérnek számon, valamint a vállalatbirodalom fő termelőb

Lábra áll a Parmalat

Röviden
Kárpótlás a bukott rendszer áldozatainak Pénzbeli kárpótlást kapnak a jövő évtől kezdve a kommunista rendszer politikai foglyai Csehországban – döntött a prágai kormány. Bár a kárpótlás eredetileg csak az 1948–1968 közötti időszakot érint

Osztalékot emelne a Mol Rt.

Ismétlődő délvidéki atrocitások
Folytatódnak a magyarellenes atrocitások a Délvidéken. Az újvidéki Magyar Szó tegnap arról írt, hogy Gombos falu egyetlen szórakozóhelyén időnként verekedésbe torkollanak a nézeteltérések magyar és szerb fiatalok között. „Menjetek Magyarországra, ah

Családi dráma Mosonmagyaróváron

Folytatódó gazdademonstráció

Röviden

Fontos híreink
Szentkirályi Alexandra: Őrizzük meg és óvjuk klasszikus értékeinket + videó

Áttörés a Till Tamás-ügy nyomozásában

Cristiano Ronaldo előre ivott a medve bőrére, egyetlen esélye maradt

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Éjszaka megérkezik a hidegfront
Vasárnap a többórás napsütést gyorsan vonuló felhők zavarják majd.

Autósüldözés volt karácsony hajnalán Budapesten, három drogost kapcsoltak le a rendőrök + videó
A sofőrnek még a zoknijában is drogot találtak.

Kétszer kellett újraéleszteni egy kislányt a Városligetben
Az egyenruhásoknak köszönheti az életét, kétszer is.

Tízmilliárdok az oktatásért: Sorra újultak meg állami pénzből Budapest patinás intézményei
Új kampuszok és sportkomplexum kialakítása, valamint nagy számú épületrekonstrukció is a Budapesten megvalósított kormányzati oktatási fejlesztések között.
Külföldi híreink

Weber terve a NATO-főtitkár szerint is veszélyes
Mark Rutte szerint az EU-nak az Egyesült Államokkal együtt, nem pedig attól függetlenül kell erősítenie védelmét.

Zelenszkij a háborúpárti vezetőkkel egyeztet, mielőtt Trumphoz megy
A floridai találkozó nyilvános lesz.

Kormányzati hivatalokban tartott razziát az ukrán korrupcióellenes hatóság
A NABU több ukrán parlamenti képviselőt vádolt meg azzal, hogy kenőpénzt kaptak cserébe azért, hogy bizonyos parlamenti döntések mellett szavazzanak.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Megtört a Wirtz-átok, a Liverpool Szoboszlai nélkül szenvedte ki az újabb győzelmet
Florian Wirtz gólja is kellett, a Liverpool ismét kiszenvedte a győzelmet a bajnokságban.

Négyfős társaság mászott fel a Nyugati pályaudvar tetejére, reagált a MÁV a történtekre
Hajmeresztő, amit műveltek!

Despite Obstruction By A Tisza-Island Group, The Advance Of Hungarian Science Is Unstoppable
“It is absurd that people with no scientific achievements criticize world-renowned scientists,” Minister Balazs Hanko told our newspaper in an interview.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
