Az ősök és hősök helye

A vízilabda Európa-bajnokságon, a margitszigeti Hajós Alfréd uszodában az étterem melletti teraszon a rendezők elkerítettek egy kis részt. A kerti székeken ülők rálátnak a medencére. Ha nem is a legjobb szögben, meg egy kicsit messze is vannak a víztől, de azok az urak, akik számára ott terítenek, az alant játszók mozdulatából már tudják, mi lehet a támadás vége. A terasz bejáratánál ugyanis egy kis táblácska fityeg, miszerint ez a hely olimpiai bajnokainké. Nem lennénk persze Magyarországon, ha ez a táblácska történetesen nem angolul hirdetné a korábbi magyar hősöket – pedig ők tudnak magyarul –, és ha a számukra elkerített területen többnyire nem olimpiai bajnokok ülnének. Jó esetben régi polósok, de inkább valakinek az ismerősei, mondjuk szemrevaló szőke hölgyek, akik státusszimbólumból pompáznak lovagjaik mellett a bajnokok helyén.Alkalmanként azért ott ülnek a régi hősök is, vagy valahol máshol. Mindenesetre jóleső érzés nézni azokat – például Hevesit, Kárpátit, Markovitsot, Jeneyt –, akik 1958-ban ugyanebben a medencében Európa-bajnokok lettek. Aztán a többiek, Gyarmati, Bolvári, Ambrus, Konrád Jani, Felkay, Rusorán, a „gyerekek”, Csapó, Sárosi, Kásás Zoli, Szívós, Molnár, majd az „unokák”, Horkai, Sudár, Gerendás. Mind azért jöttek ki, hogy a „dédunokáknak”, a Kósz Zoltán vezette maiaknak szurkoljanak.Aki a múló időre kíváncsi, az a fedett előcsarnokában a fentieket fénykorukban ábrázoló képekről is megnézheti. A múlt bajnokai legtöbbször úgy szurkolnak, mintha az akkori oldalkötős, középen csíkos fecskében üldögélnének a kispadon várva, hogy a kapitány vízbe küldi majd őket. Bölcs türelemmel viselik, hogy a felnyírt fejű, fekete ruhás biztonsági emberek úton-útfélen megállítják őket, forgatják az akkreditációs kártyájukat, és csak tüzetes mustra után engedik tovább azokat, akiknek egykor ebben az uszodában sok-sok ezer néző tapsolt. Azok az idősebb újságírók, akik felismerik őket, megkérdezik véleményüket, a korábbi olimpiai aranyérmesek nagyon nagy szeretettel beszélnek Kemény Dénes csapatáról. Talán nagyobb bizalommal, mint akkoriban magukról. Nem tolakodnak előre, kissé könnyes szemmel nézik Kásásék, Kiss Gergőék örömét.Szép dolog volt a szervezőktől, hogy valamenynyiüket meghívták. Talán csak dr. Tóth Gyula hiányzik a meghívottak közül. Igaz, ő nem volt olimpiai bajnok, „csupán” a világ- és Európa-bajnok női válogatott tavaly leköszönt kapitánya. Megérdemelt volna egy belépőt. A teraszon ülő valakiknek a valakije vagy valamelyik szőke hölgy helyére csak leülhetett volna ő is.