Hűség

Malonyai Péter
2001. 12. 11. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szeretném a magaménak tudni a legendás Sándor „Csikar” (hivatalosan: Károly) alapállását, elé ugyanis nem vezethetnek olyan gyatra nívójú hazai meccset, dadogó lábú honi futballistát, hogy akár a homlokát is ráncolja őket látván. A volt hetvenötszörös válogatott világklasszis ahányszor kérdezik, annyiszor mondja el, hogy ő bizony a magyar labdarúgás jóvoltából lett ember, így aztán elfogultan hű hozzá, mindörökké.
Ha úgy gondolkoznék, ahogy ő, könnyű dolgom lenne, értékelendő az elmúlt szezont.
Nos, azért így sem annyira bonyolult a lecke, a tények önmagukért beszélnek. A liga hivatalos adatai szerint ugyanis miközben az esztendő során a magyar élvonal a szponzorok, a reklám- és a tévéjogdíjak közbejöttével a ligának köszönhetően 1,8 milliárd forinttal lett gazdagabb, mi több, nekiláttak a stadionok rekontrukciójának is, a kilenc hónapos veszteség 638 millió, s csökkent a meccsek nívója és a nézőszám egyaránt. Magyarán: hiába mindenfajta koncepció és befektetés, a sportág elitje csak nem akarja megemberelni magát.
A szakma jó, ha egy helyben topog.
Esztendőkön át arról szóltak a sirámok, hogy nincs pénz, amely híján pedig képtelenség magas színvonalon szórakoztatni a publikumot. Ez a kifogás már a múlté, papíron mindenképpen, hiszen az NB I-ben nevezési feltétel volt a gazdasági stabilitás, s egyetlenegy klub jelentkezését sem utasították vissza. Sőt. Hitelekre is szert tehetett az az alakulat, amelyik vállalta a kölcsön – nem teljesíthetetlen – feltételeit. Ráadásul a létesítményekre sem kellett sokat költenie, hiszen állami program lett a stadionok korszerűsítése.
Így aztán mindenki azt tehette (volna), ami a dolga. Az apparátus gazdálkodhatott, a trénerek pedig csapatot építhettek. A vége 638 milliós veszteség s az érdeklődés látványos visszaesése lett – kell ehhez kommentár?
A futball hagyományosan elkényeztetett gyermeke a sportnak. Itthon egykoron a magyar sikerek miatt volt (okkal) kivételezett, ma viszont a tévében látható külföldi sztárklubok és futballcsillagok miatt népszerű. Akiknek köszönhetően már réges-régóta az egész világon fölkapott ága a szórakoztatóiparnak, következésképpen nagyszerű terepe a befektetéseknek.
Igen ám, csakhogy nálunk a közkedveltség nem kötelez, inkább elégedettséget szül. Ha nem így lenne, a minimumon már állnánk, azaz jól fölkészített sportemberek néznének szembe egymással meccsről meccsre. Nem elérhetetlen cél ez, a sportban általában ismert tétel, hogy a sikerhez elsősorban edzeni kell (a testet és a lelket egyaránt), s nem – ahogy a mi pályáinkon mondják – fölkészülni.
A liga örömmel jelenti, hogy nőtt a tévéközvetítések nézőszáma, pedig akár kétségbe is eshetne, elvégre a televízió talán a legalkalmasabb eszköze a hírverésnek. Ugyanis amit a néző lát, attól aligha támad arra kedve, hogy visszatérően a helyszínen kezdjen fergeteges biztatásba. Inkább igazolva látja távolmaradását.
Sándor Csikar büszkén vallja, hogy mindent a futballnak köszönhet, én viszont neki és kortársainak lehetek hálás, hogy beleszerethettem a játékba.
Nekem hozzájuk illik hűnek lennem, és a valódi futballhoz.
Mostanság már az utódaik helyett is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.