Téli álom

Mögöttünk az edzőváltások hete, s ezzel megkezdődött a magyar futball legtermékenyebb időszaka – a holtidény.
A duma korszaka.
Öt edzőt menesztettek hetvenkét óra leforgása alatt a tizenkettőre hígult (nem tévedés – gondoljanak a nívóra) élvonalból, valamennyi esetben a csapat pozícióját kérték számon rajtuk. És persze elmondták, hogy a tulajdonos mást akar. Többet. Olyannyira, hogy a fölkészülés kezdetéig körülnéznek a piacon, bevásárolnak, s aztán a felső határ a csillagos ég.
Fél év múlva pedig kezdődik minden elölről. Magától értetődően, hiszen többnyire csupán a honi pályákon poroszkálók közül válogathatnak. Folytatódik tehát a focisták körforgása, ami – ismerve a mezőnyt – előrevetíti a jövőt. Mert kérem, mondjon valaki három olyan ifjút, aki az elmúlt egy esztendőben nem becsordogált, hanem berobbant az élvonalba, nélkülözhetetlenné tette magát nem csupán a csapatában, hanem a magyar futballban, általában.
Vannak még persze a külföldről érkezettek, ám ők se találták föl a meleg vizet. Sőt. Példa rá a ferencvárosi Pinte Attila, aki olyan szépen, csöndben beleszürkült a magyar mezőnybe, hogy még elcsodálkozni se volt ideje annak, aki az érkezésekor csak csettintett, hogy ,,Igen, ez aztán a mentalitás…!” Volt edzője, Csank mester szerint rosszat tett neki a sztárolás, ami szintén alaphelyzet mifelénk. Ha valakit istenítenek, arra megy rá a produkciója, ha nem figyelnek rá, arra. Az eset túlmutat önmagán, tudniillik a mi kis futballistáink két esetben veszítik el a lábuk alól a talajt: ha a csapatuk sikeres, meg ha kudarcok érik.
Egyébként jól elvannak.
Ezért a legtermékenyebb időszakuk a holtidény.
És most térjünk vissza a tulajdonosokhoz, elvégre ők a főszereplők. Egzisztenciákat romba döntő intézkedésüknél szívesen hivatkoznak arra, hogy ilyen az üzlet, ilyen a profi világ.
Megjegyzem, nem ilyen – szerencsére.
A tőke hatalmára jobb helyeken eleve nem hivatkoznak, egyszerűen azért, mert nincs rá szükség. Magától értetődő. A pénz arrafelé korántsem a pillanatnyi sikereket támogatja, hanem az értékeket, amelyek – ha léteznek – törődést, gondoskodást, divatos kifejezéssel élve menedzselést igényelnek. Az ilyesmi korántsem egy-kétnapos, féléves munka, hanem meghatározhatatlan időt igénylő foglalatosság. Ráadásul, azzal a tudattal, hogy a befektetés korántsem térül meg huszonnégy óra alatt. Az igazi üzletember nem is remél ilyesmit, mert hosszú távra tervez, gondosan kimunkált elképzelés mentén. Mert az csak mifelénk számít koncepciónak, hogy – például – a tavaszi szezonban az első három mecccsen hét pontot kell szereznünk, meg hogy hazai pályán kötelező lesz legyőznünk ezt meg azt a csapatot. Akinek az ilyesmi terv, maradjon drukker, úgyis csökken a nézőszám. Megengedem, csörgesse zsebében az aprót nagy izgalmában.
A futballt (az igazit) meg tisztelje távolról.
Csak álmában közelítsen hozzá.