Anglia már búcsúzkodik

-LABDARÚGÁS-

Vasárnap délelőtt, a négynapos ünnepi hétvége első napján Angliában alig lehetett embert látni az utcán vagy a bevásárlóközpontokban. Az elnéptelenedés oka nemcsak az volt, hogy több százezren ragadták meg az alkalmat az utazásra, hanem az is, hogy akik itthon maradtak, azok jó része a tévé előtt ült. Arra számított mindenki, hogy Erzsébet királynő uralkodásának ötvenéves jubileumán az angol válogatott győzelemmel ajándékozza meg az ünneplő országot a saitamai stadionban.
Két órával később komor arccal keltek fel a szurkolók a képernyő elől. A tévéadásban szereplő szakértőktől az aggok házában ápolt dédnagymamákig mindenki úgy érezte, hogy ha az angol csapat csak döntetlent tudott elérni Svédországgal szemben, akkor aligha van esélye a világklasszis Argentína és az ugyancsak rendkívüli képességű Nigéria ellen. Az volt az általános várakozás, hogy Argentína árnyékában Angliának sikerül majd belopóznia a második fordulóba, ha a svédeket megveri, és Nigériával döntetlent ér el.
Rosszul kezdődött. A mérkőzés előtti két-három napban valamennyi csatorna minden hírműsorában mámorosan közölte, hogy David Beckham, az angol csapat kapitánya, a közimádott Becks meggyógyult, tud már járni, sőt futni, ugrani is. Beckham szintén biztosította híveit, hogy játszani fog a svédek ellen. Na, akkor jó, gondolta mindenki, a jelek szerint még Sven-Göran Eriksson, az angol válogatott svéd edzője is. Csak az angol csapat hatvanon felüli magyar szurkolói sziszegtek az 1954-es döntőre emlékezve, amikor a gyógyultnak nyilvánított Puskást pályára léptették az első fordulóban egyszer már legyőzött németek ellen.
Az igazság kedvéért meg kell mondani, hogy a megsemmisítőnek ítélt 1-1 nem Beckham hibája volt. Ellenkezőleg. Az ő remekbe szabott beadása nélkül Campbell aligha bólinthatta volna a hálóba a vezetést érő gólt az első félidő közepén. Nem Beckhammel volt baj, hanem a csapattal, amely az első félidőben az alkalomhoz méltó odaadással és fegyelemmel játszott, a másodikban pedig úgy, mintha nem a világbajnokság első fordulójában harcolna a továbbjutásért, hanem egy vasárnap délelőtti kiránduláson a hűvösvölgyi Nagyréten rúgná a bőrt egy helyi cserkészcsapat ellen. Amikor a svédek egyenlítettek, Beckhamet csak azért szólították le a pályáról, mert kéthavi kényszerpihenő után nem volt elég friss két teljes félidőre, ezt egyébként mindenki előre tudta. Akkor már az is nyilvánvaló volt, hogy a saját kapuja körül sündisznóállást elfoglaló angolokat csak a játékvezető sípja mentheti meg a további svéd góloktól.
Vasárnap délután óta az angol szurkolók vagy csodában reménykednek, vagy azt mondogatják, hogy a második fordulón úgysem jutott volna túl a válogatott. Senki nem remélte, hogy Anglia akár a negyeddöntőig is eljut, de vasárnap óta az az általános vélemény, amelyet a tévéstúdióban Mark Laurenson, az egykori angol válogatott, a Liverpool volt játékosa fogalmazott meg: ha egy csapat képtelen a labdát a középpályán tartani, akkor a mostani nemzetközi mezőnyben nincs keresnivalója. A jubileumi remények lassan áttevődnek Tim Henmanre és Wimbledonra, ahol a teniszbajnokság első hete egybeesik a világbajnokság várhatóan angolmentes utolsó hetével. Elvégre a királynő huszonöt éves jubileumán, negyed százada minden várakozás ellenére wimbledoni bajnok lett az angol Virginia Wade.