Boldogító tudatlanság

Minősíthető a sors igazságtalanságának, hogy éppen az a játékos nem léphet pályára a világbajnoki döntőben, aki a lehető legtöbbet tette azért, hogy csapata a tornagyőzelemért mérkőzhessék. Győztes gól a negyeddöntőben, győztes gól a legjobb négy között, és egy sárga lap, történetesen a második. Ez Michael Ballack mérlege az elmúlt egy héten. Ráadásul az eltiltást érő második figyelmeztetés értékben fölér a győztes góllal, hiszen, ha nincs a taktikai fault, jó esély lett volna arra, hogy gólt lőjenek a koreaiak.
A mérkőzés hőse, a drukkerek bálványa – mégsem játszhat a brazil–németen.
Ballack 26 esztendejének minden komolyságával sírva fakadt a Dél-Korea elleni győztes meccs után az öltözőben, Völler kapitány vigasztalgatta, a társak szintén, de nem mentek vele sokra. Nem is mehettek, vannak olyan szituációk az ember életében, amikor nincs orvosság a bajra, csak az idő múlása segít.
Ezzel együtt aligha esett rosszul Ballacknak, hogy Völlertől kiérdemelte a pótolhatatlan jelzőt (ne felejtse el számon kérni, amikor gyengébb formában lesz), az pedig a (keserű) humorát bizonygatja, hogy éppen azért tartja favoritnak az övéit a világbajnoki címre, mert ő nem játszhat. Elvégre, tavasszal, a Leverkusen futballistájaként esélyesként bukott el mindent, amit csak lehetett: bajnokság, német kupa, BL-döntő.
Vigasztalhatja az is, hogy Uri Meier – tőle kapta kedden a sárgát – szerint a döntő külön világ, a lehető legnagyobb futballünnep, így, ha rajta múlna, mindenki játszhatna, függetlenül a korábban történtektől. A svájci bíró egyébként nem tudta, hogy Ballack kapott már lapot a tornán, mint mondta, nem nézte meg a listát, nehogy befolyással legyen rá a pályán.
Meier bíró alapállása több mint becsületes, talán bizonyos Moreno úr Ecuadorból (Dél-Korea–Spanyolország) is többre vihette volna, ha nincs tisztában azzal, hol is rendezik a világbajnokságot.
Van, amikor a tudatlanság boldogít.