Úriemberek

Malonyai Péter
2002. 06. 23. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Példát mutatnak az angolok. Esetünkben arra, hogy az udvariasságnak, a valós, indulatoktól mentes helyzetelemzésnek, a mértéktartásnak akkor is helye van a futballpályák környékén, ha a tét hatalmas, milliókban mérhető, persze, nem forintban.
Ha fehéren-feketén nézzük a dolgokat, egyértelmű, hogy Seaman baklövésének köszönhetően vesztett Anglia a brazilok ellen. A kapus még a saját eszén is túljárt, olyannyira elébe ment Ronaldinho vélt szándékának, hogy már annak előtte elindult kifelé, hogy a brazil nekilátott volna a szabadrúgásnak. A labda pedig mögötte a kapuba került. Elemi hiba, még a serdülőknél is hosszas gyalázkodás a jutalma, s nem ok nélkül.
Az angoloknál más a helyzet. David Beckham szerint több mint szégyen lenne Seamant hibáztatni, elvégre egyrészt nemcsak ő, hanem a többiek is beadást vártak, másrészt, és ez a fontosabb érv, a siker, meg a kudarc egyaránt közös. Ez így természetes.
Hogy Beckham nem csupán az illendőség kedvéért mondta, amit mondott, hanem stílusról, arrafelé honos szokásról van szó, arra példa Rio Ferdinand esete is. A válogatott legjobbjának kikiáltott védőt David O’Leary, a Leeds vezetőedzője elengedi a Manchester Unitedbe, ha menni akar. A szakember szerint nincs sok esély arra, hogy Ferdinand marad, elvégre az elmúlt hetekben az MU kulcsembereivel feküdt és kelt, Beckham, Scholes és Butt pedig minden bizonnyal folyamatosan győzködték őt arról, hogy érdemes váltania.
A manchesterieknek legalább 30 millió fontot kell fizetniük a játékosért, az ár egyértelműen jelzi, hogy a Leedsnek nem lesz kis veszteség Ferdinand távozása. O’Leary mégse szitkozódik, nem beszél hálátlanságról, nem indít háborút a játékosát győzködő manchesteriek ellen, mi több, rábízza a döntést a futballistájára, mondván, felnőtt ember, nyilván tudja, mit akar.
Na, látják, végül is egyszerű az élet.
Legalábbis úriemberek között.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.