Úriemberek

Példát mutatnak az angolok. Esetünkben arra, hogy az udvariasságnak, a valós, indulatoktól mentes helyzetelemzésnek, a mértéktartásnak akkor is helye van a futballpályák környékén, ha a tét hatalmas, milliókban mérhető, persze, nem forintban.
Ha fehéren-feketén nézzük a dolgokat, egyértelmű, hogy Seaman baklövésének köszönhetően vesztett Anglia a brazilok ellen. A kapus még a saját eszén is túljárt, olyannyira elébe ment Ronaldinho vélt szándékának, hogy már annak előtte elindult kifelé, hogy a brazil nekilátott volna a szabadrúgásnak. A labda pedig mögötte a kapuba került. Elemi hiba, még a serdülőknél is hosszas gyalázkodás a jutalma, s nem ok nélkül.
Az angoloknál más a helyzet. David Beckham szerint több mint szégyen lenne Seamant hibáztatni, elvégre egyrészt nemcsak ő, hanem a többiek is beadást vártak, másrészt, és ez a fontosabb érv, a siker, meg a kudarc egyaránt közös. Ez így természetes.
Hogy Beckham nem csupán az illendőség kedvéért mondta, amit mondott, hanem stílusról, arrafelé honos szokásról van szó, arra példa Rio Ferdinand esete is. A válogatott legjobbjának kikiáltott védőt David O’Leary, a Leeds vezetőedzője elengedi a Manchester Unitedbe, ha menni akar. A szakember szerint nincs sok esély arra, hogy Ferdinand marad, elvégre az elmúlt hetekben az MU kulcsembereivel feküdt és kelt, Beckham, Scholes és Butt pedig minden bizonnyal folyamatosan győzködték őt arról, hogy érdemes váltania.
A manchesterieknek legalább 30 millió fontot kell fizetniük a játékosért, az ár egyértelműen jelzi, hogy a Leedsnek nem lesz kis veszteség Ferdinand távozása. O’Leary mégse szitkozódik, nem beszél hálátlanságról, nem indít háborút a játékosát győzködő manchesteriek ellen, mi több, rábízza a döntést a futballistájára, mondván, felnőtt ember, nyilván tudja, mit akar.
Na, látják, végül is egyszerű az élet.
Legalábbis úriemberek között.