Szókoszorúk

Hír: „Az olajfa leveléből készült, Olümpiában szedett koszorút kap minden győztes 2004-ben, az athéni nyári olimpiai játékokon.”

A kerttörténész: – A görög sportversenyeken több növényfaj ágával is díjazhatták a győzteseket. Ma a köztudatban az olajág él, pedig a fenyő, a babér, a mirtusz, sőt a zeller is lehetett koszorúnövény. Iphitosz éliszi király Krisztus előtt 776-ban újjászervezte az olimpiai versenyeket. 752-ben a delphoi jóshely tanácsára a győzteseket olajkoszorúval tüntették ki. Attikában külön törvények gondoskodtak az olajfa zavartalan termesztéséről, évente két fánál többet senki sem vághatott ki. (Surányi Rezső: Kerti növényeink regénye)
A virágárus: – Újra divatba jön a koszorú?… Tudvalévő, hogy a virágot az ókorban minden alkalomra koszorúba fonták, és sem Görögországban, sem Rómában nem ismerték a vázába szánt virágot. A fejre koszorút helyeztek, és az volt a szokásos ajándék is.
Az orvos: – Állítólag már az ókori orvosok megállapították, hogy melyik koszorú van rossz és melyik jó hatással az agy működésére… („Egy krotoni olympiai győző, amikor odament a hellén bírákhoz, hogy átvegye a koszorút, nyavalyatörésbe esett, utána hirtelen összeesett és meghalt” – Aelianus. Lásd Mező Ferenc: Az olympiai játékok története c. könyvében.)
A sírásó: – Koszorú, koszorú…, nekem egyre megy…
A sportoló (egynémelyik): – Koszorú?… Aranyból?… („Aranykoszorút viselni különösen előkelő dolog volt. Szíriában, egy ünnepi menetben – Kr. e. 200-ban – háromezer könnyű fegyveres, kétezer bíbor ruhás lovas és nyolcszáz ifjú vett részt; mindnyájan aranykoszorút viseltek. – Gabriele Tergit: A virágok regénye.)
A nyelvész: – Megköti (elköti vagy beköti) a koszorúját – használják a szólást, és rendszerint fenyegetésként, amikor valaki kíméletlenül elbánik valakivel… A sportra értelmezve mondhatjuk azt, hogy a versenypályán az ellenfeleivel…
Az irodalomtanár: – Aiszóposz egyik meséje a fák és az olajfa vetélkedéséről szól. A fák egyszer elhatározták, hogy kézfelemeléssel királyt választanak, ki uralkodjék rajtuk, és így szóltak az olajfához: „Uralkodjál rajtunk!” Az olajfa azonban ezt válaszolta nekik: „Mondjak le a zsíros folyadékról, melyet bennem az Isten és az emberek oly nagyon becsülnek, és menjek uralkodni a fákon?” A fák ekkor a fügének szóltak: „Jer, uralkodj felettünk!” A füge azonban így szólt: „Mondjak le nemes gyümölcsömről, és menjek, uralkodjam a fákon?” A fák ekkor szóltak a tövisnek: „Jer, uralkodjál rajtunk!” A tövis így szólt a fákhoz: „Ha valóban királlyá kentek magatok fölé, jöjjetek és hódoljatok nekem; ha nem, tűz csap fel a tövisből, és elhamvasztja Libanon cédrusait.”
Hát így maradt meg az olajfa az emberek örömére olajfának, ágai pedig koszorúnak.
A sporttörténész: – 1986 tavaszán, az athéni birkózó Európa-bajnokságon ezt az ötletet már elsütötték, és olajfa leveléből készült, Olümpiában szedett koszorút kapott minden bajnok az aranyérem mellé… És nagyon örültek neki. Most lehet ismételni.
Az újságárus: – Hát kérem, ezzel a hírrel a rikkancs már nem sokra menne… Arról nem is beszélve, hogy mi már nem is rikkantunk… Anettkáról nem tud valami újat?
A humorista: – Bocsánat: és mit kap a vesztes? Olajfamagot?