Kétszáz játékos munka nélkül

A tavalyi negyven labdarúgóval szemben ezúttal csupán tizennégy játékos mutatkozott be újoncként idén a Bundesliga élvonalában. A feszült anyagi helyzet takarékosságra kényszerítette azt a hetvenkét klubot (Bundesliga 1. és 2., valamint a regionális bajnokság északi és déli csoportja), amely játékosait profi státusban foglalkoztatja. Jellemző, hogy a futballpiacon jelenleg kétszáz munkanélkülit tartanak nyilván, s az is érdekes tény, hogy a Bayern Münchennél kiselejtezett Stefan Effenberg – mint arról beszámoltunk – hosszú ideig kilincselt, míg végre otthonra talált Wolfsburgban.

Magától értetődik, hogy Effenbergénél sokkal nyomasztóbb a kevésbé tehetséges labdarúgók helyzete, példa rá a Rot-Weiss Oberhausentől elbocsátott Jörg Lipinski. „A szerződésem lejárt, az egyesület csak akkor lett volna hajlandó meghosszabbítani, ha megelégszem az eddigi fizetésem hatvan százalékával. Erre csak nemet mondhattam!” – meséli a harmincnégy esztendős labdarúgó, aki a második liga együtteseiben (Herne, Essen, Köln, Oberhausen) eddig kétszáz mérkőzést játszott, sőt utolsó egyesületében harminckét találkozón legyűrt kétezerhétszáz percével a klub legtöbbet foglalkoztatott játékosának bizonyult. Most viszont kiábrándító ténnyel találta szemben magát: „Labdarúgóként ugyanaz a gondom, mint sok hétköznapi foglalkozást űző munkavállalónak, akivel negyvenöt éves korában közlik, hogy nincs rá szükség, mert öreg.” Németországban egyébként pillanatnyilag több mint négymillió regisztrált munkanélküli van.
A Hivatásos Labdarúgók Szövetségét (VdV) váratlanul érte az anyagi mélyrepülés, amelyet az profik érdekvédelmi szervezetének szóvivője így jellemez: „A történtek egyenes arányban állnak a KirchMedia társaság fizetésképtelenségével! A liga ugyan elfogadható kompromisszumot alkudott ki a bajnokság tévéjogaival rendelkező, csődbe jutott vállalkozás jogutódjával, de a cég által folyósított összeg húsz százalékkal kevesebb, mint az előző idényben, ami nem kis öszszeg. Az új helyzetnek elsősorban a gazdaságilag gyenge lábakon álló egyesületek látják a kárát, leginkább a másodosztály meg a regionális ligák klubjai. Tizennyolc csapatnál drasztikusan csökkentették a költségvetést.”
Aki kenyér nélkül maradt, most kénytelen olyan lépésre elszánni magát, amely mindeddig elképzelhetetlennek tűnt: munkanélküli-segélyért folyamodik a hivataloknál. „Emiatt nincs rossz lelkiismeretem, hiszen éveken keresztül eleget tettem befizetési kötelezettségeimnek” – hangoztatja a kitanult vájár Lipinski, aki abban bízik, hogy az edzők hamarosan rádöbbennek arra: tapasztalt labdarúgók nélkül nem boldogulhatnak, ezért néhány forduló után rutinos játékosok után néznek. A nyereséges szakmának tartott futball anyagi krízisét logikus fejleménynek tartja a játékos: „Valamikor véget kellett érnie a felszálló ágnak. Tavaly olyan volt a hangulat a kluboknál, mint a börzén, mindenki többet és többet követelt, feljebb és feljebb srófolta a saját árát. Aztán most jött a húsba vágó, ám logikus kérdés: ki tudja mindezt megfizetni?” Egyre kevesebben képesek rá, így aztán a futball megszűnt kivételezett szakma lenni, éppen úgy utolérte a munkanélküliség, mint más foglalkozásokat. Nincs az a konjunktúra, amelyik hosszú távon dacolhatna a piac törvényeivel.