Régen elmúlt 1945, amikor az ENSZ létrejöttét az emberiség kitörő örömmel fogadta, és bízott abban, hogy nem ismétlődnek meg a két világháború közötti világszervezet, a Népszövetség hibái. Elmúlt 1957 is, amikor Rómában hat nyugat-európai állam – a németek, a franciák, az olaszok és a három Benelux ország – által létrehozott szervezet, a mai EU jogelődje sikeres gazdasági integrációt működtetett.
2024-ben sok hagyományos párt már nem tudott választ adni az új kihívásokra, és vagy eltűnt a politikai palettáról, vagy meggyengült. A NATO, miután nehezen volt képes alkalmazkodni az új kihívásokhoz, időlegesen lekerült az amerikai politika homlokteréből. Az USA számára a fő célterület Ázsia lett.
Az új világhelyzetben egyetlen állam sem mondhatja azt, hogy ami a határokon kívül történik, az őt nem érdekli. Trump elnök gyakran kiszámíthatatlan politikája nehéz feladat elé állította a világot. A 2024-es választásokon a biztonság kérdése mellett fontos szerepet játszott a gazdaság helyzete, a növekedés kérdése és az infláció is.
Nőtt a globális bizonytalanság. A nagyhatalmak szerepe megváltozott. Európának rá kellett ébrednie, hogy nem globális játékos többé. Meghatározó szereplő lett/maradt az USA és Kína, az összes belső gyengesége, problémája ellenére is. Oroszország – eltekintve nukleáris potenciáljától – minden más mutatóban lemaradt Washington és Peking mögött.
A nagyhatalmak egymás közötti viszonyát a növekvő ellentétek jellemezték. Amíg Kissinger fő feladatának tekintette és sikerrel meg is oldotta Moszkva és Peking egymás elleni kijátszását, addig Biden alatt az amerikai vezetés úgy fogalmazott, hogy két fő ellensége Oroszország és Kína.
A megnövekedett ellentéteknek volt pozitív következménye is.
Az EU belső válsága, annak kezelése és megítélése háttérbe szorult. Szemben az elmúlt évek szkeptikus előrejelzéseivel, lekerült a napirendről az EU szétesésének taglalása. Az viszont megmaradt, hogy milyen jövőképpel fog rendelkezni az EU, és annak pozitív vagy negatív következményei lesznek-e.
Abban egyetértés van, hogy az USA vezette unipoláris világ a vége felé közeledik. Abban viszont nincs egységes vélemény, hogy ennek milyen hatásai lesznek a világra, ezen belül az EU-ra.
Az a vita is folytatódott, hogy Kína képes-e, alkalmas-e a világ vezetésére és arra, hogy az USA-t az első helyről letaszítsa. Kína is óriási belső kihívások előtt áll. Az erre adott válaszok befolyásolni fogják a jövőbeni lehetőségeit.
Kína kettős stratégiát alkalmaz. Kifelé úgy jelenik meg, mint felelősségteljes, globális játékos. Számára fontos a részvétel és a megoldás a globális kérdésekben, kezdve a világkereskedelemtől a zöldenergián át számos egyéb problémáig. A saját térségében, az indiai/csendes-óceáni térségben viszont, mint vezető gazdasági és katonai hatalom, folytatja az expanzív politikáját. Célja a saját elképzeléseinek – ha kell, katonai eszközökkel történő – keresztülvitele.
Belső problémái – a demográfiai kérdések, a környezetvédelem stb. – szűkítik politikai mozgásterét. A térség államai Indiától Ausztráliáig az USA vezetésével összefogtak ellene és próbálják a pekingi politikát korlátozni.
Az USA, függetlenül attól, hogy demokrata vagy republikánus vezetése van-e, próbál Kínával szemben erőt mutatni, és közben háttérbe szorulnak a transzatlanti kapcsolatok.
1945-től az USA számára (ritka kivételektől eltekintve) mindig fontosabb volt Ázsia, mint az európai NATO-államok ügye. Mindig több amerikai bázis és katona állomásozott Ázsiában, mint Európában.
A világgazdaság is új kihívások elé került. A Covid-járvány hatásait és következményeit nehezen dolgozta fel az emberiség. Hasonlóan sokkoló hatása volt a nyugati világban az orosz támadásnak Ukrajna ellen, és főleg annak, hogy a háború következményeként megszakadtak a globális szállítási útvonalak.
Világszinten lelassult a gazdasági növekedés és nőttek a gazdasági különbségek az országok között és azokon belül is. Ez felerősítette az egyes társadalmakon belül a szociális feszültségeket. A háború veszélyeztette a globális békét is.
(1945 óta nem volt világháború, de számos komoly válság igen. A második világháború vége óta még nem volt békés nap a világon.)
Európa látványosan függővé vált a külső energiaforrásoktól.
Az orosz–ukrán háború – Oroszország akarata ellenére – megerősítette a NATO jelentőségét. A szervezetnek újra lett célrendszere és ellenségképe. Ez a katonai kiadások jelentős növekedéséhez vezetett/vezet el.
Mindez azt is jelentette, hogy a világ egy unipoláris rendszerből egy multipoláris rendszer felé indult el.
A szerző biztonságpolitikai szakértő
