Még megfordul a nők után

Kevesen vitatkoznak azzal a széles körben elterjedt vélekedéssel, hogy minden idők legjobb vízilabdázója magyar, és Gyarmati Dezsőnek hívják. A játékosként három, edzőként egy olimpiai aranyérmet nyert sportember hihetetlenül eseménydús, sikerekben és hányattatásokban gazdag életének újabb mérföldkövéhez érkezett, igaz, ő maga nem tekinti annak a szerdai évfordulót. Gyarmati Dezső október 23-án lesz 75 éves.

VIZILABDA-
A szombati közgyűlésen Martin György elnök úgy fogalmazott, hogy ön a szabadság napján született. Van ennek különös jelentősége az életében?
– Nem vagyok a nagy szavak embere, nincs. Azon kívül, hogy a nyilas és a kommunista diktatúra idején is mindig permanens ellenzéki voltam. Egyszerűen tény, hogy történetesen pont azon a napon születettem, amely 1956 után harminc-egynéhány évig a tabuk napjának számított. Emlékszem, 1958-ban a kihallgatótiszt hogyan kapta fel a fejét, amikor arra a kérdésére, hogy „mikor született?”, azt válaszoltam, hogy október 23-án.
– Most milyen hangulatban készül október 23-ra?
– Hát, nem szárnyal a lelkem, ahogyan nézem a televíziót. Nagyon sok szegfűt látok szerte az országban. A választás eredménye nem jó irányba befolyásolja a kedélyállapotomat.
– És a vízilabdában történt események? A múlt szombati közgyűlés előtt azt is lehetett hallani, hogy elnöknek jelölnék, de ott, akkor úgy tűnt, ez a kérdés most nem igazán aktuális.
– Helyes a kifejezés: nem aktuális. Az elnökséget úgy alakították át, hogy három új belépő tag összesen százhúszmillió forintot hoz a sportágnak. Ezzel nem tudnék, ezzel nem is szabad versenyezni. Úgy gondolom, ha ezek az összegek befolynak, és egy korrekt vezetőség helyesen használja fel őket, ha nem érezni majd a nyomást, hogy egy bizonyos csapat nyerjen, akkor minden rendben lehet.
– Szakadjunk el egy picit az uszodától…
– Azt nem nagyon lehet. Én ugyanis az eddigi életemben, ha az alvást nem számítjuk, több időt töltöttem a medencében és a medenceparton, mint bárhol másutt.
– Úgy tudom, ma is rendszeresen úszik.
– Nekibuzdulásaim vannak. Két-három hétig úszom rendszeresen, most éppen csak heti két alkalommal. Hét végén a Héliába járunk, oda Schmitt Pál barátomnak köszönhetően még díjmentesen mehetünk. Nagyon kellemes hely, sok olimpiai bajnok fordul meg, s nem csak vízilabdázók és úszók.
– Barátok?
– Hiszek a barátságban. Gazdag életem volt, az igazán mély barátságot is megismertem. Sajnos, néhány barátomat az évek folyamán elveszítettem.
– Ha az igaz, hű barátokra gondol, hány ember jut az eszébe?
– A még élőket egy kezemen meg tudom számolni.
– Szerelem?
– Nagy adománya az életnek, örülök, hogy részem volt benne. Ritkán voltam szerelmes, s abból házasság is lett. Kétszer nősültem, de monogám típusnak tartom magam.
– Sok mindenen keresztülment, és kemény, erős embernek ismerik. Van-e mégis valami, amiben gyengének tartja magát?
– Dohányzom, 1956 óta szinte folyamatosan. Huszonkilenc éves koromig egy szál cigarettát soha el nem szívtam. A játékos-pályafutásom hátralévő részében sikerült letornásznom a napi adagomat négy-öt szálra, máskülönben nem bírtam volna versenyszerűen sportolni. Aztán ahogyan idősödtem, mindig többet és többet szívtam. Ma napi egy doboz fogy el.
– Van lelkiismeret-furdalása a cigarettázás miatt?
– Igen, határozottan. Tudom, hogy árt, és azt is, hogy visszaélek az adottságaimmal, nem vigyázok a testemre úgy, ahogyan kellene. Persze, nem hízom el, jó erőben tartom magam, de mégis. Valószínűleg azért nem szoktam még le róla, mert eddig nem kapott el komolyan a halálfélelem. Nem értek olyan bajok, mint mondjuk Markovits Kálmánt vagy Kárpáti Györgyöt. Másrészt mindenkinek vannak hibái, amelyeken nem tud túllépni. Nem hiszem, hogy van tökéletesen erős ember.
– Megáll-e az ember hetvenöt évesen, hogy számot vessen, emlékezzen?
– Ez is egy olyan nap, mint a többi. A kor nem érdem, hanem állapot. Nem foglalkozom azzal, hogy elmúlt hetvenöt év az életemben. Időnként elbeszélgetünk Jeney „Pierre-rel”, Markovits Kálmánnal vagy Kárpáti Gyurival, de a merengés nem jellemző rám. Hála istennek, van dolgom, ott vannak a gyermekeim, az unokáim. A születésnapomon a legnagyobb örömöt ők jelentik számomra, különösen boldog vagyok, amikor az öt és fél éves kisunokámmal, Liluval találkozom. Ezenkívül természetesen érdekel a vízilabda, tagja vagyok a Lakitelek-alapítvány kuratóriumának, Lezsák Sándor barátomnál. Még a nők után is megfordulok az utcán, de csupán ennyi.
***
Gyarmati Dezső 1927. október 23-án született Miskolcon. Kétszer nősült, első felesége Székely Éva olimpiai bajnok úszó, jelenlegi felesége Bara Margit színművész. Két lánya van: Andrea és Eszter. Játékosként a Gamma (1941–44), a Csepeli MTK (1945–47), az UTE (1947–49), a Bp. Dózsa (1950–56), az FTC (1960–66) színeiben vízilabdázott. 1966-tól 1989-ig edző. Sikerei játékosként: olimpiai bajnok (1952, 1956, 1964), olimpiai ezüstérmes (1948), olimpiai bronzérmes (1960), Európa-bajnok (1954, 1962). Szövetségi kapitányként: olimpiai bajnok (1976), olimpiai bronzérmes (1980), világbajnok (1973), Európa-bajnok (1974, 1977), Világkupa-győztes (1979). Politikusként 1989-től az MDF tagja, 1990–94 között országgyűlési képviselő.