Szerencsés ember Gellei Imre, eddig mindenképpen. Amikor hivatalba lépett, azt vállalta, hogy játékosai valamennyi mérkőzésen azon lesznek, hogy kihozzák önmagukból a lehető legtöbbet, elsősorban tehát szellemileg ígért megújulást. Nos, a Fortuna azzal segítette meg a kapitányt, hogy a csapat első tétmérkőzésén Stockholmban, az Eb-selejtezőn nem egyszerűen helytállt, hanem bravúrosan szerepelt. A nagy esélyes ellen jó eredmény az idegenbeli döntetlen, ha pedig hozzátesszük, hogy az első félidőben egyértelműen a magyar válogatott volt az úr a pályán (a svéd rádió riportere Európa-szintű produkcióról beszélt), s hogy végül az ellenfél csak nagy nehezen egyenlített, akkor minden okunk megvan az örvendezésre.
Gellei Imre abban is szerencsés, hogy azt kapta a játékosaitól, amit várt tőlük. A védőknek egyértelműen a lelkükre kötötte, hogy nem hibázhatnak, a középpályásoktól megbízható átlagteljesítményt követelt, Lisztestől azt, hogy mozgassa a csapatot, Tökölinek és Keneseinek pedig az volt a feladata, hogy elsősorban a bátorságukra építve álljanak helyt. Nos, hátul csak egyetlenegy megingás akadt (ráadásul a kapus, Király is hibázott, így született meg a svéd egyenlítés), a középpályán nem volt gond, sőt Fehér Csaba egyenesen kimagaslott a mezőnyből. Lisztesnek ezúttal elsősorban az igyekezete dicsérhető s az, hogy egy-egy rossz passz nem törte meg a lendületét. Elöl Tököli és Kenesei nem csupán bátor volt, hanem az összjátékban is pontos.
Röviden úgy foglalhatók össze a történtek, hogy az első félidőben a magyar csapat, a másodikban pedig a svéd volt a jobb. Kérdés, miben múltuk felül az első felvonásban az ellenfelet, s hogy miért estünk vissza a második negyvenöt percben. Gellei Imre úgy véli: „Elszántan kezdtünk, gyorsan gólt lőttünk, ami önbizalmat adott. Megtalálták a ritmust a fiúk, folyamatosan támadott a csapat, egészen addig, amíg szűk negyedóra alatt nem kaptunk három sárga lapot. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy Lipcsei, Fehér Csaba és Lisztes egyaránt rászolgált a figyelmeztetésre. Mindenesetre a fiúk óvatosabbak lettek, ami megtörte a lendületüket.”
Szünet után azonnal helyzetbe került Alexandersson, ami megadta a folytatás alaphangját. „A ziccertől még óvatosabbak lettek a játékosok, de nem ijedtek meg, becsülettel küzdöttek, a csapat szervezett maradt, csak hát ahogy teltek-múltak a percek, megint kiderült, hogy más a tempó egy Eb-selejtezőn, mint a bajnokikon. Mindenki akart, küzdött, megtette a magáét, ezúttal ennyi volt a játékosainkban. A döntetlent jó eredménynek tartom, a csapat játéka pedig megerősít abban, hogy továbbra is építhetek a futballisták mentális tulajdonságaira” – összegezte a kapitány.
A stockholmi döntetlen azért is jó, mert Lengyelország otthon kikapott Lettországtól, ha úgy tetszik, a szombati siker némi lépéselőnyt sejtet. Főként, hogy szerdán San Marino következik a Megyeri úton. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejtenünk, hogy az utóbbi hetekben már volt okunk némi örömre akkor, amikor a Zalaegerszeg legyőzte a Manchester Unitedet, ám aztán néhány napra rá a pályán se volt a manchesteri viszszavágón.
Szóval várjuk ki a végét, ám mindenképpen rögzítsük: a stockholmi 1-1 valóban biztató, mindenesetre biztatóbb, mint amilyen momentumokra hivatkozni szoktak mifelénk mostanság.
Egyébként olyan ez a svédországi találkozó, mint a messziről jött ember meséje: mindenki azt mond, amit akar. A mérkőzést nem láthatta senki Magyarországon, köszönhetően annak, hogy a közvetítési jogokat birtokló cég az utolsó pillanatban visszalépett, arra hivatkozva, hogy az MTV nem utalta át a szükséges összeget. A magyar fél csütörtökön, a határnap délutánján intézkedett a tranzakcióról, tehát papíron még időben lépett. Persze az is lehet, hogy a délután már késő a pénzügyi műveletekhez. Kevésbé érthető viszont, hogy egy kedden megkötött egyezség teljesítésére miért kell két napot várni, de ez legyen a televíziósok gondja. Fontosabb: mindenki arról beszél, hogy népszerűsíteni kell a magyar futballt, s hogy elsősorban a sikerek teremthetnek újabb kedvet a játékhoz, ám amikor valami tényleg jó propaganda, az emberek megfosztatnak az élménytől. Talán nem dőlne össze a világ, ha a szövetség oly rangos támogatói ilyenkor jeleznék, hogy tényleg fontos nekik a magyar futball. Vagy ha a rugalmasság hiányzik belőlük, legalább letiltanák a hirdetést, amely szerint „nézzük együtt a gólokat”. Ami nem látható, azt nem nézhetjük, sem együtt, sem külön-külön.
De ne legyünk telhetetlenek, örüljünk a stockholmi döntetlennek, az pedig régi igazság, hogy más a reklám, és más a valóság.
Hogyan halmozott hazugságot hazugságra az MI5 a nőket bántalmazó neonáci kém ügyében?
