Kati néni a csúcsról is felfelé néz

Fábiánné Rozsnyói Katalin elmondhatja, hogy a hatvanéves kor a legszebb női kor, elvégre az olimpiai ezüstérmes kajakos (1968) edzőként az idén ért a csúcsra. Méghozzá olyan magasságba – tanítványai a sevillai világbajnokságon a kilenc női versenyszámból hatban az élen végeztek –, ahonnan szinte már lehetetlen feljebb lépni, s ahol megszédülhet a hiú ember.
De nem Kati néni, aki a nemzetközi viszonylatban is példátlan siker után örömittasan ünnepeltethette volna magát, ehelyett szokásához híven az eredményhirdetés után a háttérben, a hajótároló előtti padon fogadta kollégái gratulációit. Mondtam is neki, ilyenkor a tájékoztatón kellene forgolódnia, nyilatkoznia mindenkinek, nem megbújva ücsörögni. Aztán majd megsértődik, ha csak dobogós lesz az év edzője szavazáson. Az edzőnőt lehetetlen meggyőzni, ragaszkodik az elveihez, vallja, hogy az ő szerepe versenyzői rajtjáig tart, s különben is, az eredmények önmagukért beszélnek…
A jubileumi mérleg fényes, Fábiánné Rozsnyói Katalin tanítványai mesterük huszonöt éves edzői pályafutása alatt húsz világbajnoki, tizennégy Eb-elsőséget szereztek, az olimpiákon két arany-, négy ezüst- és egy bronzérmet nyertek.
„Ha visszanézek, nem mondhatom, hogy könnyű volt” – emlékszik Fábiánné. „Kanyargós, göcsörtös út vezetett idáig. Igazából csak két éve dolgozhatom úgy, ahogy mindig is szerettem volna. A csoportomban az egység az úr, mindenki egyfelé húz. S amire büszke lehetek: három olyan négyest is ki tudok állítani, amely érmet nyerhet világversenyen. Persze, nem vagyok naiv, jól tudom: csak az eredmények adhatnak védelmet a nyugodt munkához. Ha egészséges leszek, akkor a 2008-as olimpiáig még dolgozom.”
Mi jöhet még az idei csúcs után? Mert az mégsem lehet, hogy egy világversenyen a kilenc női számból kilenc magyar győzelem szülessen. Kati néni nem ért egyet azzal, hogy nem lehet tovább lépni.
„Számomra az igazi csúcsot az jelentené, ha tanítványaim az olimpián mindhárom számban győznének. Tudom, ez a maximum, ám a mondás szerint az embernek oly nagyot kell álmodnia, hogy ha felébred, maradjon belőle valami. Ráadásul ez nem is irreális terv, az idei világbajnokságon Kovács Kati, a Szabó–Bóta kettős és a négyes már megvalósította. Tudom, az olimpia más, ráadásul sok minden befolyásolhatja a végeredményt. Ám a mesterhármasért érdemes fáradozni.”
Az edzőnő módszereit többen túl keménynek tartják. Kőbán Rita például 1994-ben el is vált tőle, hogy aztán megtért bárányként visszatérjen, s a közös munka eredménye lett 1996-ban az olimpiai aranyérem.
„Elismerem, kemény vagyok. De, mutasson az életben olyan területet, ahol könnyed hozzáállással világelső lehet valaki. A napokban egy konferencián az edzőt a karmesterhez hasonlítottam: ha nem vagyok következetes, nem enyém az irányítás, akkor ártok a versenyzőimnek.”
Kati néni november huszadikán ünnepli hatvanadik születésnapját. A hat évtizedből tizennyolc évet versenyzett, huszonöt éve pedig edző. Negyvenhárom éve a kajakhoz kötődik az élete. Szerinte a versenyzőnek könnyebb a helyzete, az edzőnek viszont siker esetén nagyobb az öröme. Mert amikor kajakosként a dobogón állt, a hatalmas feszültség után csak megkönnyebbülést érzett, edzőként azonban előfordult, hogy megkönnyezte a Himnuszt.
Persze, a háttérbe húzódva…