Szavak nélkül

Terveiről nem beszél, arra meg végképp nem vállalkozik, hogy értékelje az elmúlt esztendőkben történteket. Így lépett hivatalba Szieben László a Magyar Labdarúgóliga (MLL) igazgatójaként. Azt vallja, a szavak nem számítanak, ügyvezetőként azon kell lennie, hogy létezzenek a honi profi futball keretei, magyarán a szakmai-gazdasági feltételek meglétéért kell szorgoskodnia.
Szieben jó kapus volt, jobb, mint amennyire vitte. Védett Kispesten, Zalaegerszegen, Újpesten és Csepelen, emlékeim szerint jól. Ugyanakkor tudatosan készült arra, hogy a pályafutása után se legyenek anyagi gondjai, hogy ambiciózus ember, arra bizonyíték: 41 esztendősen jogászként és gazdasági vezetőként egyaránt elismert.
Volt futballista, most éppen üzletember. Jó ajánlólevél arra, hogy sikerre vigye azt, amit az elődje, Muszbek Mihály elkezdett. Legalábbis akkor, ha nem a múltjára, hanem a jelenére épít. Arra, hogy valósan látja a világot, tisztában van a lehetőségekkel, tudja, hogy kizárólag akkor lehet valóban profi nálunk a futball (ne álmodozzunk, még nem az!), ha az általa vezetett szervezet következetes, kiiktatja a kiskapukat, immáron teljesen. Akár bankgaranciákról, akár nevezési és egyéb határidőkről, akármi más egyéb, ügyeskedésre valló próbálkozásokról van szó.
Mondhatnám úgy is, csak akkor járhat sikerrel, ha végképp szakít a múlttal. Bizonyos értelemben a sajátjával is. A honi futballközegben nőtt föl, e tény bizonyosan sokat nyomott a latban akkor, amikor megválasztották. Sejtésem szerint többen azért voksoltak rá, mert arra gondoltak, ,,a mi kutyánk kölyke”, ,,a mi gyerekünk”, vele majd biztos szót értünk. S, miközben ez járt a fejükben, talán még kacsintottak is egyet, cinkosan.
Szieben elődjének, Muszbek Mihálynak óriási előnye volt, hogy nem a futballból érkezett. A gazdaságból, ahol a duma számít a legkevesebbet, a tettek, és főleg a számok érdekelnek mindenkit. Muszbek éppen ezért gyakran rácsodálkozott a labda körül uralkodó mentalitásra, sok mindent nem értett, mert nem érthetett. És nem is kellett értenie ahhoz, hogy némi gazdasági erőt teremtsen a magyar futballban. Hogy sikerrel járt, vagy sem, ítéljék meg a hoz-záértők, nekem meggyőződésem, hogy gyakran akkor is nála volt az igazság, amikor kompromisszumokra kényszerült. Majd azt mondtam meghátrálásra, de nem a kitételeken van a hangsúly, hanem azon, hogy nyilván jó néhány esetben rá kellett döbbennie Muszbek úrnak, hogy nagy úr a megszokás.
Nos, az új elnök otthon van a régiben (profizmus = megyünk a pénztárhoz), és az újban (a piac uralkodik) egyaránt. Megismétlem: csak akkor járhat sikerrel, ha nem a múltja (futballkapus), hanem a jelene (jogász, üzletember) vezérli. Az ugyanis az elmúlt évtizedben, amióta újra jegyzik nálunk a piacgazdaságot, kiderült, hogy a saját megkövesedett szokásait privilégiumként őrizgető magyar futball önerőből képtelen egyről a kettőre jutni. Kevés hozzá. Nincs hozzá energiája, lendülete.
Az új elnök nem beszél. Ez tetszik. Azt is jelentheti, hogy a tettekre esküszik.
A mi futballunkban már a feltételes mód is reményt keltő.