- Díjkiosztó -
Talán a legvitathatatlanabb győzelmet a kajakos Kovács Kati aratta, aki a szegedi Eb-n és a sevillai vb-n is három-három aranyérmet nyert.
– Az idén végre összejött minden – mondta elégedetten a világbajnoknő. – Gyanakodva néha már-már azt kutattam, hogy hol van valamilyen csapda elrejtve. Persze nem hullt az ölembe a siker. Tizenöt évig készültem arra, hogy egyesben világbajnok legyek. Az külön öröm, hogy az Eb-n és a vb-n egyaránt dupláztam, ráadásul a négyesünk is győzött. A sikerben döntő szerepe van edzőnknek, Kati néninek, és a csoportnak, amelyben kell, de lehet is dolgozni.
Rendhagyó módon Fábiánné Rozsnyói Katalintól a női kajak válogatott karácsonyi szünetet kapott ajándékba. Kovács Kati annyit elárult, hogy a váratlan szabadság alatt nem fog unatkozni.
Csollány Szilveszter hosszú és eredményes pályafutásának legnehezebb, de legeredményesebb évét zárta: az olimpiai bajnok öt világbajnoki ezüstérme után megnyerte a régóta várt aranyat.
– Az idény végére elfáradtam – vallotta be Csollány Szilveszter. – A debreceni világbajnokságon súlyos teherrel tornáztam, mert itthon nem várták, hanem elvárták tőlem az elsőséget. Így aztán nem csupán örömet, hanem hatalmas megkönynyebbülést is jelentett, amikor a fantasztikus közönség előtt sikerült győznöm. Persze az élet nem állt meg, a világbajnokság után is sok tennivalóm akadt. Németországban versenyeztem, ezen a héten pedig sok felkérésnek kell eleget tennem.
Néhány dobogós helyezés után Fábiánné Rozsnyói Katalin a tavalyi díjkiosztóra el sem akart menni, mert azt hitte, az edzők között a gyengébb nem nem győzhet. Aztán kellemesen csalódott, sőt ebben az évben a címvédés is sikerült.
– Soha rosszabb évet – mondta enyhe mosollyal a legtöbbször elégedetlen edzőnő. – Sőt hasonló eredménnyel jövőre is kiegyeznék, hiszen tanítványaim a kilenc világbajnoki számból hatban győztek. Az újabb elismerés jólesett, habár akkor még értékesebb lett volna az élen végezni, amikor még olyan riválisok voltak, mint Kiss László vagy Széchy Tamás. Nem vagyok telhetetlen, de jó lenne két év múlva triplázni, mert ez azt jelentené, hogy a női kajakosok sikeresen szerepeltek az athéni olimpián. Persze addig még sok víz lefolyik a Dunán.
Elutasítják a magyarok a kéretlen LMBTQ-érzékenyítést
