2002: Brazília árnyékában

Az természetes, hogy a futball legjelentősebb eseménye a világbajnokság, és a sportág minden más tornája, sorozata eltörpül mellette. Négyévenként a máskor nagy érdeklődéssel kísért viadalok jelentősége minimálisra csökken. Júniusban Dél-Korea és Japán világbajnokságot rendezett, így az év végi visszatekintőben elméletileg elég lenne arról szólni, hogy Brazília ismét maga mögé utasította a világot. Elméletileg! Mert kár lenne megfeledkezni arról, hogy a Bajnokok Ligája idén is parádés öszszecsapásokat hozott, s a legjelentősebb európai bajnokságok is figyelemre méltóak.

- Labdarúgás -

Brazílián kívül tehát számos csapat szót érdemel a 2002-es futballévből. Tavasszal például főképp a centenáriumát ünneplő Real Madrid került reflektorfénybe. A spanyolok megadták a módját, a klubhoz méltó körítést biztosítottak, ám a csapat a nagy ünnep közepette bizony nem tudott valódi örömet szerezni a szurkolóknak, akik egy ideig kénytelenek voltak beérni azzal, hogy a százéves múltról nosztalgiáznak. Vicente Del Bosque együttese a centenáriumi napon elbukta a Spanyol Kupadöntőt a Deportivo ellen, ráadásul mindezt odahaza, a Bernabeu-stadionban. Ekkor már sejteni lehetett, hogy a bajnoki cím sem lesz meg, így a nagy ünnep közepette a csapat könnyen jelentős trófea nélkül maradhatott. Nem volt mit tenni, a vezetőség mindent feltett egy lapra, és a Bajnokok Ligája lett a fő csapásirány. A Real a Bayern München és a Barcelona legyőzésével döntőbe is jutott, ahol a Bayer Leverkusen ellen lépett fel. Világbajnokság ide vagy oda, Zinedine Zidane a fináléban akkora gólt szerzett, hogy szebbet, emlékezetesebbet a vb-n sem láttunk. Nem véletlen, az év végi futball-összefoglalókban számos országban az év góljának rangsorolták. Zizou a hátvéd Roberto Carlos labdáját kapásból, 16 méterről a jobb felső sarokba zúdította.
A BL-serleg a Real Madridé lett, vagyis a gárda megmentette a becsületét a centenáriumi évben, ráadásként pedig az ősszel az Európai Szuperkupa és a Világkupa is a madridi vitrinbe került.
Májusban Németország ott állt két vesztes klubdöntővel a háta mögött, a válogatott a Leverkusen és a Dortmund (UEFA-kupa) bukásával a tarsolyában indult a vb-re. Ráadásul Rudi Völler szövetségi kapitány minden idők legszürkébb együttesével szerepelt Ázsiában, ahol – főképp Oliver Kahnnak köszönhetően – végül a döntőbe jutott. A dramaturgia azonban Japánban sem változott, a Dortmund és a Leverkusen után a válogatott sem tudott nyerni, így a németek idén három fináléban szerepelhettek, de mindháromban alulmaradtak, mintegy cáfolva Gary Lineker híres mondását: „A futball olyan játék, amelyet 22-en játszanak, és a végén mindig a németek nyernek.”
A világbajnokságot Brazília nyerte, ez volt a dél-amerikai ország ötödik aranyérme. Miután csapatsportágról beszélünk, a győzelem után boldog-boldogtalan a korábbi nyertesekhez kezdte hasonlítgatni Luis Felipe Scolari együttesét. Abban szinte mindenki megegyezett, hogy az 1970-es Pelé-féle alakulat jobb volt Rivaldóéknál, sőt néhányan az 1982-ben elbukott Zico és Socrates nevével fémjelzett gárdát is a mostani elé rangsorolták. Ki-ki döntse el maga a sorrendet – ha egyáltalán fel lehet állítani ilyet–, az azonban bizonyos: Brazília az otthoni kritikák ellenére is remekelt.
A vb-k történetében talán a bronzmeccsnek van a legkisebb jelentősége. Nem mintha mellékes lenne, ki lesz a harmadik, de miután ezt a derbit két csalódott csapat játssza, sokszor szinte unalomba fullad a mérkőzés. Nos, az idei kivételt jelentett, hiszen két olyan válogatott játszott a bronzéremért, amelytől már az is nagy teljesítménynek számított, hogy a csoportból továbbjutott. A társrendező Koreai Köztársaság csapatát, minden bírói segédlettől függetlenül, el kell ismerni, Guus Hiddink kapitány jól összerakta, és ugyanez elmondható a török válogatottról, ahol Senol Günes alkotott nagyot. A meccset a törökök nyerték (3-2), minden idők legnagyobb sikerét aratva.
A vb előtt az európai elitligák is izgalmas hajrát hoztak. Angliában az Arsenal magabiztosan lett bajnok, Arséne Wenger remek együttest formált Londonban. Spanyolországban a sok-sok második hely után befutott a Valencia, ahonnan minden évben elvisznek egy-két sztárt, de a csapat ettől függetlenül is rendre roppant erős marad. Claudio Lopez, Mendieta, Gerard, Farinos csak az utóbbi évek jelentősebb távozói, a híresztelések szerint pedig Aimar is követi őket.
A Bundesligát a korábbi klaszszis, Matthias Sammer együttese, a Dortmund nyerte tavasszal, amely azóta a Bajnokok Ligájában masírozik. Németország kapcsán szólni kell az év legbalszerencsésebb klubjáról, a Bayer Leverkusenről is, amely három fronton is a második helyen zárt. Mérföldes előny után elbukott a Bundesligában, míg a Német Kupa döntőjében, majd a Bajnokok Ligája fináléjában is.
Olaszországban kifejezetten izgalmasan zárult a hajrá, az utolsó fordulóban végül a Juventusé lett a scudetto. Amíg a torinóiak Udinében nyertek, addig az Internazionale a Lazio vendégeként kínlódott. A milanóiak kétszer is vezettek, de végül a római kékek nyertek, a Juve ölébe hullajtva ezzel az aranyérmet. Azóta némileg változtak a dolgok. Olaszországban jelenleg a Milan, Spanyolországban a Real Sociedad, Németországban a Bajnokok Ligájában szégyenteljesen elbukott Bayern München áll az élen. A tavalyi menők közül egyelőre csak az Arsenal tartja magát, amely ismét első a Premier League-ben.