-LABDARÚGÁS-
Ha a válogatott, mondjuk, már a nyolcaddöntőben elvérzik a világbajnokságon, még elgondolni is szörnyű, mi lett volna. A feltevés nem is annyira elméleti, elvégre a brazil közvélemény nagyjából ezen az állásponton volt a vb előtt. Tavaly ilyenkor a megkérdezettek 58 százaléka vélte úgy, hogy a csapat nem jut be a fináléba, míg Scolarit 70 százalék vette célba, nem értvén egyet a mester csapatösszeállítási módszereivel. Persze ezen nincs mit csodálkozni azután, amit Brazília a selejtezőkön produkált. A világhíres csapat minden idők legpocsékabb eredményeivel kvalifikálta magát Koreára és Japánra. Scolari azonban nagy nehezen megtartotta állását, és hat hónapja volt rá, hogy elhitesse a kétkedőkkel: Brazíliának igenis van esélye a végső győzelemre.
A kapitány gyakorlatilag mindvégig a kritikák kereszttüzében dolgozott, nem csupán a brazil sajtó, hanem saját tanítványai sem bíztak a sikerben. Májusban Rivaldo és Ronaldo meg sem említette Brazíliát a győzelemre esélyes gárdák között, Franciaország, Olaszország, Argentína és Anglia nevével dobálóztak. A Fekete Gyöngyszem, Pelé is csak morgolódott, ő Scolarit támadta, szerinte a csapat túlságosan védekező stílusban játszik, ami szöges ellentéte a valódi brazil módinak, a játékosságnak. Ám mindezek a kritikák eltörpültek amellett, amit Scolari Romario miatt kapott. A mester nem vitte magával a népkedvencet a világbajnokságra, ami akkora port vert fel, hogy még a brazil köztársasági elnök, Fernando Herique Cardoso is nyíltan kiállt Romario mellett.
Nos, Brazília ilyen előzmények után utazott a világbajnokságra, ahol aztán – mint Scolari mester elmondta – végre megnyugodtak a kedélyek, messze Brazíliától már nem volt annyira fojtogató az otthonról rá és csapatára nehezedő nyomás.
Szerencséjükre a brazilok köny-nyű csoportba kerültek. Törökországgal ugyan meggyűlt a bajuk, csak nagy nehezen győztek 2-1-re, de aztán Kínán és Costa Ricán könnyedén léptek túl. A nagy talány, Ronaldo is megnyugvással szolgált, formája egyre jobb lett, a három csoportmeccsen négy gólt szerzett. Ráadásul Rivaldo és Ronaldinho parádézott a középpályán, a Pelé által kritizált szisztéma remekül működött. Az első komoly erőpróba – Anglia – a negyeddöntőben következett, ám a brazilok vesztett állásból fordítottak és 2-1-re nyertek. Ettől fogva megváltozott a megítélésük, azonnal favorittá léptek elő, és végül be is zsebelték az aranyérmet.
A győzelem a korábban még pokolba kívánt Scolarit is a menynyekbe röpítette, aki nem felejtette el megemlíteni, hogy úgy látszik, mégiscsak jó volt, amit kitalált. Érthető volt, hogy támadott, ám később vele is elszaladt a ló. Ronaldót „hisztis kölyöknek” nevezte, majd keményen visszavágott Pelének, mondván a legenda nem ért a futballhoz: ,,Az összes elemzése badarság volt, ráadásul nem hitt a csapatban és megszállottan bírálta az elképzeléseimet. Az idő azonban engem igazolt, így mindenkinek csak azt tanácsolhatom, ha eredményt akar elérni, jobban teszi, ha nem hallgat rá. Ami engem illet, nem érdekel, hogy mit mond, az egyik fülemen be, a másikon ki…”
Scolari egyébként a világbajnoki győzelem után lemondott, most már tudjuk, hogy januártól a portugál válogatottat irányítja. Az általa kritizált Ronaldo minden egyéni címet besöpört, rajta kívül a France Football Aranylabda-szavazásán még Roberto Carlos, Rivaldo, Ronaldinho, Cafú, Lucio is kapott voksot. Hat brazil az elitben, vagyis az idén abszolút taroltak.
Mi lett volna, ha még bíznak is bennük?
Rapid délutáni friss – Nincs vége a viharnak + videó
