Nem érez kényszert az ifjú pólós

Hogy a vér nem válik vízzé, esetünkben igaz is, meg nem is. Nézőpont kérdése. A dicső magyar vízilabda történetében különös szerepe van a dinasztiáknak, jó néhány család létezik, amelynek tagjai generációkon át elválaszthatatlanul kötődnek a vízhez: az apa után a fiúból lesz olimpiai, világ- vagy Európa-bajnok, majd az unoka lép a hasonló sikerekhez vezető ösvényre. A Szívós családban idős Szívós István 1952-ben és 1956-ban, ifj. Szívós István 1976-ban nyert olimpiai aranyérmet, az Európa-bajnoki címeket, és egyéb nemzetközi sikereket pedig felsorolni is nehéz. A család legifjabb reménysége, Szívós Márton a Domino-BHSE játékosa, eddig két bajnoki cím és egy Bajnokok Ligája-ezüstérem tulajdonosa. Kérdés, a huszonegy éves talentum megismételheti-e a nagy elődök sikereit?

- Vízilabda -

Mennyire befolyásolja a pályafutását a tény, hogy az apját, a nagyapját koruk legjobb játékosai között tartották számon?
– Néhány szakember kezdettől fogva jobban odafigyelt rám, a játékomra, a pályafutásom alakulására, de az az igazság, hogy nem nagyon örültem az effajta megkülönböztetésnek. Véletlenül sem szeretném, ha bárkinek bármi oka lenne azt mondani, hogy persze, azért lettem sikeres és jó vízilabdázó, azért vagyok a tagja ennek vagy annak a csapatnak, mert az apám Szívós István. Nem emlékszem, hogy Kásás Tamásról valaha bárki ilyesmit állított volna, pedig az ő édesapja is kiváló játékos volt.
– Szokták mondani, hogy a név kötelez…
– A mai napig úgy érzem, mintha kétszeresen kellene bizonyítanom a szurkolók, a sportközvélemény előtt. Ennek azonban a teljesítményemre nincs negatív hatása, inkább motivál.
– A magyar vízilabdában annyi az olimpiai bajnok, hogy minden játékosnak az a célja, hogy egyszer ő is aranyérmes csapat tagja legyen.
– Ahhoz, hogy valakiből olimpiai bajnok legyen, nagyon sok dolognak össze kell jönnie, mindez csak kevés embernek sikerülhet. Számomra az a fontos, hogy a tőlem telhető lehető legtöbbet elérjem. Ha ez elég lesz a legnagyobb sikerekhez, az jó, de nem érzem kényszerítve magam. Fontos, hogy a családom sem várja el tőlem, hogy olimpiai bajnok legyek.
– Azért az édesapjával nyilván elég sokat beszélgetnek a pólóról.
– Rendszeresen elmondja a véleményét a játékomról, időnként átbeszéljük a dolgokat, de szerencsére nem visszük túlzásba. Az sem jellemző rá, hogy tolna engem, egyengetné előttem az utat. Ez így egészséges. Ő is tudja, milyen játékosnak lenni, érzi, hogy amikor az ember naponta hat órát foglalkozik a vízilabdával, otthon már másra vágyik. Ha hazatérve is állandóan ez a téma, az ember könnyen megcsömörlik. Ezért az édesapám soha nem erőlteti a dolgokat.
– A válogatottban még nem bizonyíthatta a tehetségét. Erre mikor kerülhet sor?
– A szűkebb válogatott keretbe rendkívül nehéz bekerülni, mert Magyarországon azon a tizenhárom-tizenöt emberen kívül is anynyi kitűnő játékos van minden posztra, hogy bárkit választ ki közülük a kapitány, nem tud nagyon mellényúlni. A mai magyar válogatottat elnézve nem nagyon látok réseket a pajzson, ám ez nem jelenti azt, hogy nem teszek meg mindent a válogatottságért.
– Jövőre világbajnokságot rendeznek, két év múlva olimpiát. Nem gondolja, hogy ha ott akar lenni 2004-ben Athénban, akkor jövőre játszania kell Barcelonában?
– Igen, azt hiszem, ez így van. Persze, biztosan van más út is, de egy olimpiára nem nagyon lehet úgy kimenni, hogy az embernek az az élete első komoly világversenye.
– A Dominóban általában balszélsőt játszik. Erre a posztra igazolta le a klub nyáron az olimpiai bajnok Fodor Rajmundot. Ez a hely a válogatottban is az övé. Tud vele rivalizálni?
– Rajmund univerzális játékos, több poszton is tud játszani. Olyan pólós, aki megjárta a csúcsot, a pályafutása zenitjén van. Számomra ő a példa arra, hogy milyenné válhatok. Amit elleshetek tőle, azt szeretném megtanulni, hallgatok a tanácsaira. Biztosan van közöttünk egészséges rivalizálás, de attól, hogy nálunk szerepel, én nem játszom kevesebbet. Ketten-hárman vagyunk arra a szerepkörre, egyikünk általában minden meccsen pihen, a másik kettő nagyjából egyenlő mértékben jut szóhoz. Kovács István, az edzőnk, ezt remekül kitalálta.
– Miben fejlődött az előző idényhez képest?
– Erősebb lettem. A szezon végén nagyon sok komoly tétmérkőzést vívtunk, bizonyos fokú tapasztalatra, rutinra is sikerült szert tennem. Remélem, ez még nem a csúcs.
– Ennek szellemében mik a tervei a következő évre?
– Szeretnék minden lehetséges címet megnyerni a Dominóval. Győzhetünk a Magyar Kupában, elsők lehetünk a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában is. Minden esély megvan rá, hiszen mi nemcsak a játékosok tudása miatt vagyunk remek csapat, hanem egyébként is kiváló a társaság. Szeretnék részese lenni a sikereknek, de nem úgy, hogy csak azt mondhassam el magamról: én is ott voltam. Ennél azért többre, sokkal többre kötelez a családi múlt.