- Kézilabda -
Mocsai Lajos ugyan nem győzte hangsúlyozni az indulás előtt, hogy ez a magyar válogatott egészen más, mint amelyik Romániában két esztendeje aranyérmes lett, hiszen a csapat fele kicserélődött, ám a címvédőt mindig kötelezi a múlt, megkülönböztetett figyelem kíséri. Hasonló volt a helyzet az oroszoknál, mert dániai csapatuk csupán nyomokban hasonlít a tavaly világbajnok gárdára, igaz, nem azért, mert kicserélődött, hanem mert haloványabb a játéka.
A csoportmérkőzések során az oroszok a németeket szoros mérkőzésen 25-22-re győzték csak le, a spanyolokkal 24-24-es döntetlent játszottak, míg a norvégoktól simán kikaptak 24-18-ra. Mindössze két pontot hoztak magukkal a középdöntőbe, így számukra ez a mérkőzés az utolsó szalmaszálat jelentette az elődöntőbe jutáshoz.
Már az első percekben is érződött, hogy ezt az összecsapást valóban élethalálharcként fogják fel az oroszok, s két gyors góllal elhúztak. Bár Farkas Ágnes találatai révén nem nőtt az előnyük, de ezen az estén bebizonyosodott, a magyar csapat védekezése nem üti meg a nemzetközi szintet, könnyen átjátszható a védelem, ráadásul mindkét magyar kapus messze van a csúcsformájától. Potyogtak a gólok, ám hiába lőttek Farkasék harminc perc alatt tizenhetet, mégis négygólos hátránnyal zárult a félidő (17-21).
Mocsai Lajos több cserével is megpróbálkozott, de ezúttal sem Mehlmann, sem Pádár nem tudott alapvető változást hozni. A kapuban ugyan Sugár határozottabb lett, kevesebbszer is találtak kapujába az oroszok, de a kritikus pillanatokban kapkodott az együttes. 23-25-nél ugyan felcsillant a fordítás lehetősége, a remény azonban nem tartott sokáig. Néhány eladott labda után ismét öt gólra nőtt a különbség, s 25-30-nál már érezni lehetett, eldőlt az összecsapás. A végére teljesen összeroppant az együttes, s a 39-29-es vereséget követően csak hatalmas bravúrral juthat az elődöntőbe a válogatott.
Bár a magyar válogatott első vereségét szenvedte el, gyaníthatóan ez a botlás az elődöntős remények végét is jelenti. Hogy ne így legyen, a ma 16.30-kor (Sport 1) Németország ellen sorra kerülő találkozón a gólkülönbségen is javítani kellene.
2. csoport. Oroszország–Magyarország 39-29 (21-17), Farum. Oroszország: Szidorova – Ignacsenko 4, Djagyecsko 1, Romenszkaja, Muravjova 2, Naukovics 15/4, Turey, cserék: Bogdanova (kapus), Poltorockaja 12/7, Bodnyeva 3, Csauszova 1, Pal 1. Magyarország: Sugár – Lovász 6, Németh 1, Siti 2, Kulcsár 1/1, Farkas 10/8, Kirsner 4, cserék: Pálinger (kapus), Pigniczki 3, Tóth, Mehlmann, Szrnka, Pádár, Görbicz 2. Hétméteresek: 11/11, illetve 9/9. Kiállítások: 12, illetve 10 perc.
További eredmények. 2. csoport: Norvégia–Csehország 27-20, Szlovénia–Németország 30-26. Az állás: 1. Norvégia 6 pont (77-56), 2. Oroszország 4 (82-75), 3. Magyarország 4 (93-93), 4. Szlovénia 2 (78-82), 5. Csehország 2 (71-80), 6. Németország 0 (66-81).
1. csoport: Franciaország–Jugoszlávia 29-27, Dánia–Románia 25-23, Ausztria–Ukrajna 32-19.
A szakértő válaszol: ilyen korú gyerekeknek tarthatunk LBMTQ-érzékenyítést
