Mennyire volt görbe tükör a foci-világbajnokság?

A 2002-es nemzetközi futballszezonban az edzők és a játékosok év végi rangsorára kétségkívül a nyári, koreai–japán rendezésű világbajnokság volt a legnagyobb hatással. Erről leginkább a brazil Ronaldo tudna mesélni, akit a France Football magazin Aranylabdával jutalmazott. Vagy éppen Guus Hiddink, a dél-koreai válogatott korábbi szövetségi kapitánya, aki nyilván nem kapott volna fele királyságot az ázsiai országban, ha a csapattal már a csoportmeccsek után búcsúzni kényszerül.

Hogy a vb mennyire meghatározta az éves teljesítmények megítélését, azt az Aranylabda-szavazás példázta a legjobban. A listán 26 játékos kapott voksot, közülük huszonnégyen szerepeltek a világbajnokságon.
A két kakukktojás a vb-ről lemaradó hollandok közül került ki. Ruud Van Nistelrooy öt szavazatot kapott az ítészektől a Manchester Unitedben nyújtott idei teljesítményéért, míg a spanyol La Corunában hétről hétre parádézó Roy Makaay teljesítményét egy vokssal intézték el. De például Pierre Van Hooijdonknak (Feyenoord) az UEFA-kupa döntőjében látott parádéjára decemberben már senki sem emlékezett, nem is kapott pontot (a rotterdamiak játékosa két gólt lőtt a fináléban a Dortmundnak, nagyban hozzájárulva a holland sikerhez).
Ami viszont bizonyos, ha a franciák teljesítményét a vb-szemüvegen keresztül nézzük, akkor kis túlzással a magyar élvonalban történteket is egy kalap alá vehetnénk a gallok vergődésével. Zinedine Zidane némiképp felmentést kapna, hiszen ő Ázsiában sérült volt, csupán egy meccset játszott, előtte azonban a Bajnokok Ligája döntőjében (Real Madrid–Leverkusen 2-1) letudta a magáét, amikor már májusban meglőtte az év gólját.
Thierry Henry teljesítménye is megér néhány sort. A francia csatár az Aranylabda-szavazáson 54 pontot kapott. Klubjában, az Arsenalban valóban jól teljesített, de Európában ez számos csatárról elmondható, és azok nemhogy ötven, de öt pontot sem kaptak. Ráadásul Henry – ellentétben Zidane-nal – vastagon benne volt a francia válogatott ázsiai vergődésében.
A német játékosok teljesítményét nézve, nem csupán a világbajnokságon látottak alapján lehet véleményt formálni, hiszen a Dortmund és a Leverkusen is nemzetközi kupadöntőt játszott. Előbbi esetében szót érdemel a veterán Jürgen Kohler, aki ugyan dicstelenül zárt az UEFA-kupa döntőjében – ahol kiállították –, de sikeres pályafutást hagyott maga mögött.
A Leverkusen kapcsán Michael Ballack említhető, aki azóta Münchenben játszik. Ő balszerencséjére kihagyta az év meccsét: a vb elődöntőjében sárga lapot kapott, és nem játszhatott a fináléban. Ettől függetlenül Rudi Völler kapitánynak szava sem lehet rá, lévén, hogy a németek a negyed- és az elődöntőből is az ő góljával mentek tovább.
A kapusok közül ebben az évben Oliver Kahn és Recber Rüstü produkált kimagaslót. A németek hálóőre a vb-n hét meccsen mindössze három gólt kapott (abból kettőt a döntőben), és bizony, ha nem ennyire szürke, gépies válogatott játszik előtte, akkor meglehet, a korábbi orosz kapus, Lev Jasin után őt is Aranylabdával jutalmazzák.
Rüstü is a vb-n parádézott, a török válogatott bronzérme az ő fantasztikus teljesítményének is köszönhető. A félholdas egyletből kiemelkedett még Hasan Sas, Bastürk, Emre Belüzoglu, Ilhan, de valójában az egész csapatot elismerés illeti.
Az igazi kedvencek persze a „szambafutballisták”, a brazilok voltak. Még akkor is, ha a szakértők szerint a válogatott már nem kizárólag a gólra törő, szemre is tetszetős játékkal lett világbajnok. Luis Felipe Scolari csapatot formált a sokszor az egyénieskedésre hajlamos brazilokból. Akadtak művészek, hiszen Ronaldo, Rivaldo, Ronaldinho vagy éppen Roberto Carlos az improvizatív játék mesterei, de ezúttal ők is fejet hajtottak a csapategység előtt. Nem mellesleg Roberto Carlos a Real Madriddal tavaly három kupát is nyert, vagyis ettől sikeresebb éve aligha lesz. Tudja ezt ő is, éppen ezért volt alaposan elkeseredve, amikor helyette Ronaldónak adták az Aranylabdát.
Az év citromdíja az argentin játékosoké. A franciákhoz hasonló vb-blamázs okán a csapat Európában futballozó sztárjai közül senki nem kapott pontot az Aranylabda-szavazáson. Hiába játszott egyikük-másikuk kimagaslóan a klubjában – mint Crespo, Aimar, Verón vagy Saviola –, ez nem nagyon érdekelte a döntésben részt vevő újságírókat.
Az edzők rangsorában is a világbajnokság volt a mérce. Júniusban Brazília megnyerte a vb-t, de a torna mégsem a selecao szakvezetőjéről, Luis Felipe Scolariról, hanem főképp a koreai kapitányról, Guus Hiddinkről szólt. A holland mester mellett szóljon az is, hogy 1998-ban a narancsmezes válogatottal szintén az elődöntőbe masírozott, vagyis két egymást követő vb-n, két különböző válogatottal ért el bombasikert. Az idén ráadásul nem egy világsztárokat felvonultató csapattal tette ezt, hiszen a koreai együttesről, mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy klasszisok alkotják. Hiddink ugyan Olaszországban és Spanyolországban jelenleg nem túl népszerű (a holland azt találta mondani az elődöntőben, hogy a vesztesek ne a bírót okolják, hanem nézzenek a tükörbe), de a Koreai Köztársaságban nem tud lehetetlent kérni.
Scolari is nyugodtan szilveszterezhetett, nemcsak a vb-t nyerte meg, hanem a szurkolókkal és a szakértőkkel vívott csatáján is sikerrel jutott túl az aranyéremnek köszönhetően. Senol Günes sem kívánhat magának boldogabb új évet. A törökök mestere szintén nemzeti hős lett, a vb-bronzéremmel túlteljesítette az elvárásokat. Nem illetheti kritika a németek szakvezetőjét, Rudi Völlert sem. A vb-n látott német válogatottból talán Beckenbauer sem főzött volna ki jobbat.
Klubszinten a Real Madrid mestere, Vicente del Bosque három kupát söpört be, ennek elismeréseképpen a spanyol klubnál már az új szerződését tervezgetik.