Mégis kezdőként lépett pályára az észak-amerikai profiliga tegnap hajnali Kelet–Nyugat-gálamérkőzésén a valaha volt legjobb kosárlabdázónak tartott Michael Jordan. A levegő ura korábban bejelentette, hogy az idény végén végleg visszavonul, így ez volt a tizennegyedik, egyben utolsó All-Star-mérkőzése. Tiszteletből Allen Iverson és Tracy McGrady is felajánlotta a helyét a kezdőcsapatban Jordannek, aki először nem akart élni a lehetőséggel, majd amikor a hosszú ideig sérült torontói Vince Carter visszalépett, a Washington Wizards 40 éves zsenije lett a keleti együttes egyik bedobója. Pontosabban eleinte csak rádobója, mert az első hét dobása kipattant a gyűrűről, s – ahogyan tavaly is – megint elrontott egy zsákolást. Egyébiránt nem csak neki kellett pironkodnia az első negyedbeli produkciója okán, ötven éve nem volt olyan kosárszegény nyitó játékrész a gálán, mint ezúttal (23-18 a Nyugat javára). Hogy miképpen lett ebből minden idők egyik legtöbb pontot hozó All-Star-meccse? Úgy, hogy kétszer is hoszszabbítani kellett.
Az első ráadás vége előtt 4,8 másodperccel – ahogyan pályafutása során oly sokszor – ismét Jordan kezében volt a marsallbot (pontosabban a nyerő dobás): az alapvonal közeléből lefordulásos tempót eresztett el, amely a gyűrűbe hullott, s ezzel 138-136-ra a keleti csapat vezetett. De nem nyert, mert Kobe Bryantet tripladobás közben szabálytalanul szerelték, s ő kettőt bedobott a három büntetőből.
„Azt hittem, ez lesz a nyerő dobás, de egy NBA-mérkőzésen bármi megtörténhet” – mondta utólag Jordan.
A második hosszabbítás aztán már nem róla, hanem a minnesotai Kevin Garnettről szólt, aki egymaga dobálta a Nyugat pontjait az utolsó felvonás elején, s az általa szerzett 145-138-as előny már elégnek bizonyult a piros mezeseknek a későbbi győzelemhez (155-145). Garnett kapta a legértékesebb játékosnak járó MVP-trófeát, hiszen a döntő roham levezénylése mellett 37 pont és kilenc lepattanó fűződött a nevéhez. 1988 óta – amikor Michael Jordan 40 ponttal zárt – nem dobott senki annyi kosarat az All-Star Game-en, mint Garnett.
„Ez a gála nem az egyénieskedésről szól, hanem a csapatmunkáról – szólt szerényen az MVP-díjas. – Arra is jó, hogy történeteket mesélj a csapattársaidnak, felidézéttek az emlékezetes pillanatokat.”
Noha Jordannek ezúttal egy-két másodperccel későbbre kellett volna időzítenie a nyerő dobást (akkor Bryantnek már nem marad ideje a válaszra), a hatszoros bajnok, tízszeres gólkirály így is megdöntött egy újabb csúcsot: húsz pontjával 262-re növelte a Kelet–Nyugat-gálákon szerzett pontjai számát, megelőzve az örökranglista korábbi éllovasát, a szintén legendás Kareem-Abdul Jabbart (251).
A közönség túláradó szeretettel ünnepelte a nagy Michaelt.
„Nagyon köszönöm a támogatásotokat. Jó szívvel fejezem be a játékot, mert az jó kezekben van” – mondta a publikumnak a játékos, aki miatt a jó humorú chicagóiak (a Bulls színeiben hatszor nyerte meg a bajnokságot a legendás 23-as) még a Genezis kezdő szakaszát is bővítették, imigyen: „…és a hetedik napon Isten megteremtette Jordant.”
Az All-Star-hétvégéken hagyományos zsákoló- és hárompontosdobó versenyen is a tavalyi győztes duplázott: Jason Richardson (Golden State Warriors) egy rendkívül nehéz, akrobatikus gyakorlattal nyert, míg a sacramentói jugoszláv, Peja Sztojakovics úgynevezett szétlövésben bizonyult jobbnak a memphisi Wesley Personnál.
*
52. NBA All-Star Game: Nyugat– Kelet 155-145 (18-23, 37-29, 31-41, 34-27, 18-18, 17-7). Pontszerzők: Garnett 37, Bryant 22, Francis 20, Duncan 19, S. O’Neal 19, Nowitzki 9, Marion 8, Payton 8, Sztojakovics 5, Marbury 4, Jao Ming 2, Nash 2, illetve Iverson 35, McGrady 29, Jordan 20, Kidd 11, Masburn 10, J. O’Neal 10, Carter 9, Pierce 8, Waker 6, Miller 5, Wallace 2.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Védelmi innovációval építjük tovább a jövő haderejét!
