Szinte csak a legidősebbek tudják, hogy nem az FTC saját nevelésű játékosa, hanem Egerből került Budapestre. Miért éppen a zöld-fehéreket választotta tizenhat évvel ezelőtt?
– Azokban az években Egerben még első osztályú csapat volt, s amikor a Fradival játszottunk, akkor figyeltek fel rám 1987-ben – emlékszik vissza Pádár Ildikó. – No, nem a nagycsapat meccsén, hanem az előtte rendezett ifitalálkozón.
– Akkor már beállóként szerepelt?
– Ha szóhoz jutottam a felnőtt- csapatban, akkor ott ezen a poszton játszottam, de az ifiben még átlövő voltam.
– Miért lett beálló, amikor ez talán a legkegyetlenebb poszt? Hiszen állandóan ütik, csípik, rúgják.
– Megsérült a felnőttcsapat beállója, és mint fiatalt, engem küldtek a helyére. Észre sem vettem, mennyivel keményebb poszt, csak az számított, hogy játszhatok. A mérkőzések után persze láttam magamon a lila foltokat, de a meccs hevében soha nem tűnt fel, amikor nyüstöltek. Ez hozzá tartozik, és szerencsére jó alkatom van, bírtam.
– Nem ijedt meg, amikor a fővárosba költözött?
– A Fradinál rengeteget segítettek a többiek a beilleszkedésben, akkor még játszottak a Fiedler testvérek és Szarka Évi, akivel később együtt is laktam. Nagyon jó hangulat volt, könnyen ment a beilleszkedés. Igazából csak az okozott gondot, hogy érettségi előtt álltam, és az utolsó évben kellett iskolát váltanom. A suliban nehezebb volt beilleszkedni, meg a fővárosi életet sem volt könnyű megszokni.
– Miért az FTC-t választotta, amikor nem éppen a zöld-fehér csapat volt a legsikeresebb?
– Az előző évben Berzsenyi Máriával bronzérmes lett a Fradi, azaz a legjobbak között volt. Igaz, azt követően valóban volt egy komolyabb hullámvölgy, hiszen ’92-ben majdnem kiestünk az élvonalból, s akkor többünkben felmerült, hogy máshová igazolunk. A vezetők azonban biztattak, hogy több pénz lesz a csapatra, s komoly tervek vannak, maradjunk. Nem bántam meg, hogy nem igazoltam el, hiszen rengeteg sikerben volt részem.
– Pedig a hazai bajnoki és kupagyőzelmek mellett a nemzetközi porondon rendre az ezüstéremmel kellett megelégednie, egyedül a 2000-es Európa-bajnokságon ért a csúcsra, amikor aranyérmes lett. Nincs hiányérzete?
– Egyáltalán nincs, mert rengeteg nagy sikert értünk el, s ez még akkor is igaz, ha a döntők elvesztésekor éppen nem úgy éreztük. De hát nem mindenkinek adatik meg, hogy KEK-, Bajnokok Ligája-, világbajnoki vagy olimpiai döntőben játsszon. Ezt még végigsorolni is szép. Az olimpiai ezüstérem miatt eleinte szomorkodtunk, hiszen az aranyérem egészen más, de amikor hazaértünk, a szurkolók úgy ünnepeltek bennünket, mintha nyertünk volna. Aztán az Eb-n tényleg sikerült, s ha nem is kárpótolja az olimpiai aranyat, de az az elsőség gyönyörű megkoronázása volt a 2000-es évnek.
– Hosszú pályafutása alatt keveset volt sérült. Minek köszönhette ezt?
– Bennünket ifiként még nem hajtottak annyira, mint most a fiatalokat, ráadásul betonon kezdtem a pályafutásomat. Miután azt kibírták az ízületeim, a parkett már felüdülés volt. Ezenkívül szerencsés alkat vagyok, azt hiszem, alapvetően ezen múlott.
– Miért most érezte úgy, hogy be kell fejeznie pályafutását?
– Egyszerűen elfáradtam. Az utóbbi két évben már nem tudtam úgy felpörögni a mérkőzésekre, mint régebben, s ez bántott. Úgy érzem, ha még egy alapozást végig kellene csinálnom, belehalnék.
– Az FTC-től nem szakad el, hiszen Németh András vezetőedző segítőjeként tevékenykedik tovább. Nem lesz furcsa az eddigi csapattársakat irányítani?
– Hajjaj! Már az utolsó edzéseken is kaptam a finom megjegyzéseket. András rendre odaszólt: „Látod, legközelebb már neked kell nógatnod a többieket!” Furcsa lesz, de mellette legalább rengeteget tanulhatok.
Ferencváros
Reagált a Fradi futballistája, miután a halálhírét keltették
