-LABDARÚGÁS-
A pénteki események után Tököli Attila úgy döntött, a jövő év júliusáig szóló szerződése ellenére távozik a klubtól, ha mód nyílik rá, külföldön kívánja folytatni a pályafutását.
– Nehéz és súlyos döntést hoztam. Tisztában vagyok azzal, hogy a Fradi-szurkolók többsége szeret és elfogad. Élő szerződést adtam fel, tehát kockára tettem az egzisztenciámat. A péntek esti események késztettek arra, hogy felmondjam a szerződésemet. A labdarúgásnak nem fordítok hátat, de ma nem tudom elképzelni, hogy magyar csapatban játsszam. Remélem, hogy valamikor még pályára léphetek zöld-fehér mezben, mert valóban szép időszakot töltöttem itt – mondta a megtört csatár.
Szeiler József, az rt. vezérigazgatója elmondta, hogy Tököli távozása érzékeny veszteség, ám oly sokat tett a csapatért, hogy a Ferencváros segít a futballistának klubot találni.
Ennyit az emberi oldalról.
Ami a pénteki botrányt illeti, Szeiler azon túl, hogy elhatárolta magát a szélsőséges, véleménye szerint ötven-száz fős csoporttól, nem tudott semmi biztatót ígérni. Mint mondta, egy klub önmagában nem képes megakadályozni a rendbontást, ehhez segítségre, az állami szervektől érkező támogatásra lenne szükség. Ilyesmi nincs, és messze van még az Üllői úti pálya teljes rekonstrukciója, meg az állami pénzen jelen lévő rendőrség is, szóval, nem sok jóval biztat az egykori kapus. Ezzel együtt úgy véli, szavaival bizonyos mértékig elismerte a Ferencváros felelősségét, tény, hogy a mérkőzésre rendőri biztosítást kellett volna kérni. Nem tették.
– A klub egyedül van, rossz a törvényi szabályozás, s ameddig ez nem változik meg gyökeresen, a jövőben is előfordulhatnak rendbontások. Ezektől függetlenül azonban mélységesen felháborítanak a történtek. A Fotex megjelenése óta létezik egy csoport, amely antiszemita megnyilvánulásokkal hívja fel magára a figyelmet s zavarja meg a rendet. De nem ők a ferencvárosi szurkolók. Ezek az FTC lejáratására törekszenek – állította határozottan Szeiler, hozzátéve, hogy pénteken úgy vélte, az ezüstérmet is megünneplik a szurkolók, s megköszönik a futballistáknak.
A vezérigazgató azonban – úgy tűnik – két dolgot elfelejt. Egyrészt, hogy a Fradiban csak a győzelemnek van becsülete, másrészt pedig, hogy a csapat nem megszerezte az ezüstérmet, hanem elvesztette az elsőséget, ami nagy különbség. Három fordulóval a befejezés előtt öt ponttal vezetett, utána azonban csak két döntetlenre futotta az erejéből.
*
A Magyar Labdarúgóliga (MLL) szerdára hívta össze a ligatanácsot, a téma az Üllői úti és a siófoki rendbontás lesz. Szieben László igazgató úgy véli, hogy a pénteken történtek és a Videoton–Kispest mérkőzés kapcsán felmerült bundagyanú minden bizonnyal hátrányosan érintik majd anyagilag a ligát és a klubokat.
*
Az Üllői úton még tart a kárfelmérés, az előzetes adatok szerint több mint egymillió forintos kárt okoztak az Üllői úti stadionban a randalírozó szurkolók. Vass Károly, a létesítményt üzemeltető Sportfolió Kht. vezérigazgató-helyettese arról számolt be, hogy tönkrement egy kapu, két háló, 49 nézőtéri ülés, négy hangszóró, eltűnt négy szögletzászló, a klubházban és a büfékben több ablaküveg betört, megrongálták a WC-csészéket és a partvonal melletti, 50´2 méteres védőhálót is. Ezenkívül egy teljes reklámtáblasor is tönkrement, ami az FTC Rt. tulajdona volt. Vass Károly szerint körülbelül három-négy nap múlva fejeződik be a kárfelmérés.
*
Gyorsított eljárásban 40 nap elzárásra ítélt egy fiatalembert rendzavarásért hétfőn a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) a pénteki, Üllői úti botrány kapcsán, mert ellenszegült a rendőri intézkedésnek, a tömeg oszlatásakor pedig a felszólítás ellenére sem hagyta el a helyszínt. Egy másik gyanúsított esetében rendes eljárásban folytatódik az ügy, a bíróság tanúkat akar szembesíteni. A férfi a gyanú szerint antiszemita kijelentéseket és trágár szavakat kiabált, akadályozta a rendőri intézkedést az MTK-pályánál, ahová sokan vonultak át villamossal az Üllői útról.
Két fiatalkorúnak a rendzavarás szabálysértése helyett a csoportos garázdaság bűntette miatt kell majd felelnie, a PKKB az illetékes ügyészséghez továbbította az ügyet. A fiatalok a gyanú szerint sörösüvegekkel megdobálták egy kigyulladt hirdetőoszlop eloltására kivonult tűzoltókat az FTC-pálya mellett.
Mindhárom gyanúsított szabadlábon védekezhet.
Hétfőn még négy gyorsított eljárásos tárgyalást tartottak, eredményükről lapzártáig nem érkezett hír.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság vasárnap előzetes letartóztatásba helyezte azt a négy férfit, akik alaposan gyanúsíthatók azzal, hogy pénteken az MTK-pálya előtt haladó villamoson társaikkal fennhangon trágár szavakat kiabáltak, majd betörték a villamos ablakát. A bíróság a döntés indoklásában kifejtette, hogy a gyanúsítottak cselekménye alkalmas lehet a csoportosan elkövetett garázdaság bűntettének megállapítására, szabadon hagyásuk esetén fennáll a szökés, az elrejtőzés veszélye, és hogy összebeszéléssel meghiúsítják az eljárást. A végzés ellen a gyanúsítottak és védőik fellebbeztek, így az nem jogerős.
*
Bárándy Péter igazságügy-miniszter szerint a futballhuliganizmus kapcsán nincsenek aktuális feladatai a büntetőjogi jogalkotásnak, ugyanakkor el lehet gondolkodni azon, hogy a stadionok személyi azonosításra alkalmas beléptetőrendszerei milyen kodifikációs teendőket vetnek fel.
– Az Igazságügyi Minisztérium a maga eszközeivel támogatni fogja a sporttárca ez irányú törekvéseit – szögezte le, hozzátéve, hogy mindennek személyiségi jogi hétterét, adatvédelmi garanciáit Magyarországon is meg kell teremteni. A miniszter megjegyezte azt is, hogy a stadionokban tomboló erőszak öszszetett társadalmi gond, de a futballhuliganizmus olyan terület, ahol csak a gyors felelősségre vonás vezethet eredményre.
*
Salgó László szerint a társadalmi gondok megoldása nem várható a rendőrségtől – nyilatkozta az országos rendőrfőkapitány hétfőn a szurkolói rendbontások kapcsán. – Nem az a megoldás, hogy a futballpályán készenléti rendőrök álljanak és kényszerítő eszközöket alkalmazzanak, mert ha igen, az azt jelenti, hogy a jövő héten jönnek a kosárlabdázók, a birkózók, majd a ritmikus gimnasztikát is mi fogjuk biztosítani, legvégén a gombfocimérkőzéseken fognak összeveszni – érvelt az országos rendőrfőkapitány.
Hangsúlyozta, hogy mindenkinek rá kellene döbbennie saját felelősségére, és nem szabadna eloldalognia a felelősségre vonás elől azoknak, akik e társadalmi gondért felelőssé tehetők. Kifejtette még, hogy a rendőrség a kényszerítő eszközöket csak utolsó eszközként alkalmazza.
A főkapitány az információk alapján úgy véli, hogy a szolgálatban lévők helyesen jártak el, a botránysorozathoz nem volt közük, csak a rend helyreállításában működtek közre.
*
Külön nyomozócsoportot állított fel hétfőn Kökényesi Antal vezérőrnagy, Budapest rendőrfőkapitánya a pénteki szurkolói rendbontás körülményeinek pontos tisztázására, és az eddig eljárás alá nem vont elkövetők személyazonosságának megállapítására. A nyomozók rekontstruálják az eseményeket, majd megállapítják a rendzavarók kilétét.
*
Bánáti János ügyvéd, büntetőjogász szerint nem jogalkotói, hanem jogalkalmazói mulasztások állnak a stadionokban megjelenő erőszak elhibázott hatósági megítélésének hátterében.
– Ilyen esetekben a rendőrség többnyire az egyszerűbb utat választja, és a helyszínen, az események kipattanása után fél-egy órával meglehetősen esetleges körülmények között kiválasztott elkövetők felelősségre vonását kezdeményezi csupán, a klasszikus nyomozati eszközök bevetése ugyanakkor elmarad, holott aprólékos munkával felkutathatók azok a személyek, akik a rendbontás kezdeményezői, a legdurvább cselekmények elkövetői.
Bánáti szerint az sem helyeselhető, de érthető, hogy ezekben az esetekben a rendőrség elsősorban a rendzavarás szabálysértését „veszi elő”. Ennek megállapításához ugyanis elegendő annyit bizonyítani, hogy valaki az események helyszínén volt, s ellenállt a hatósági intézkedéseknek.
És ön mit tud Sosztakovicsról?
