Realitás, nem katasztrófa

K O S Á R L A B D A Oroszország nyerte a 29. női Európa-bajnokságot, miután a patraszi fináléban vasárnap este 59-56-ra legyőzte Csehországot. Az olimpiai indulást eldöntő bronzmérkőzés a spanyolok diadalát hozta, miután az utolsó negyed remeklésének köszönhetően 87-81-re múlták felül a lengyeleket. A magyar válogatott a csalódást keltő tizedik helyen végzett, ám Rátgéber László szövetségi kapitány sietett leszögezni: sajnos ez a realitás.

Stoppolni nem kellett, busszal és repülővel tért haza Patraszból a kapitány (és csapata persze), mi tagadás, így volt a legkényelmesebb. Mindazonáltal vállalta volna a gyűrődést, mit vállalta volna, egyenesen óhajtotta, kiállt volna az út szélére, megfogadta, teljesítette is volna. Csak sok a volna…
Az általa irányított társulat ugyanis elmaradt a várakozástól, a titkon remélt éremszerzés, egyszersmind az olimpiai indulás csak álom maradt, sőt mi több, még azért kellett küzdenie, hogy a tizenkettes mezőnyben elkerülje az utolsó helyet. Nem vitás, többet vártunk a tizedik helynél, többet várt maga a vezér, Rátgéber László is, ám határozottan állítja: „Sikernek természetesen nem nevezhetjük a szereplésünket, ám katasztrófának sem. Sajnos be kell látnunk, jelen pillanatban ez a realitás.”
Nem túl biztató, maradjunk annyiban…

A statisztikai mutatók árulkodnak, a kevés dobott kosár a támadások vérszegény mivoltát hivatott jelezni, a megszerzett lepattanók száma szerkezet- és magasságbéli problémákra hívja fel a figyelmet, s akkor még nem beszéltünk arról, hogy a vetélytársaktól eltérően nem volt húzóembere, afféle ponttermelő klasszisa válogatottunknak. Ez így együttvéve sok, a hiányosságokat nem volt képes ellensúlyozni a kétségkívül elszánt játék, az akarat.

„Heten hiányoztak az előző Európa-bajnokságon parkettre lépő csapatból. Ennek megfelelően sok mindenről beszélhettünk, csak rutinról nem” – nyilatkozta több fórumon is keserűen az edző, midőn a vártnál gyengébb szereplés okairól kérdezték. Joggal említette Ujvári Eszter és Ujhelyi Petra hiányát (előbbi a biztosítása körüli hercehurca miatt maradt távol a kontinensviadalról, utóbbinak a WNBA-döntő tette be a kaput), velük minden kétséget kizáróan stabilabb lehetett volna a csapat. A felkészülés során tapasztalt kavalkád sem segítette a munkát, azaz voltaképpen egyetérthetünk az előzetesen említett véleménnyel: ez a tizedik hely a realitás.
Reális amúgy a torna végeredménye is: a megannyi kitűnőséggel rendelkező Oroszország koronáztatott meg. Kapranov mester tanítványai a legfontosabb pillanatokban rendre odatették magukat, az aranycsata végjátékában sem remegett meg a kezük, a nem túl magas színvonalú küzdelem után így ők örülhettek. Láss csodát, a nagy siker kapujában elbukó, így „csak” ezüstérmet szerző csehek nem estek letargiába, a lefújást követően néhány percnyi búslakodást követően táncoltak, ugráltak, ünnepelték magukat. Joggal, teljes joggal, hiszen ott lehetnek az athéni játékokon.
A zárónapon a lengyelek voltak a legszomorúbbak: miközben néhány házzal odébb, Törökországban röplabdásaik történelmi győzelmet arattak, Eb-t nyertek, kosaras hölgyeik hajszállal, de lemaradtak a dobogóról, s ezzel az olimpiáról – a spanyolok őrült hajrával, 31-10-es negyeddel fordították a maguk javára a bronztalálkozót.

29. női Eb, Görögország. Döntő: Oroszország–Csehország 59-56. A 3. helyért: Spanyolország–Lengyelország 87-81.

LESZ-E HOSSZABBÍTÁS?
Rátgéber László szerződése lejárt, hiszen nem jutott ki a válogatott az athéni olimpiára. A szakvezető Bartha Ferenc elnök kérésére egyelőre nem tárja a nyilvánosság elé az elképzeléseit úgy, mint korábban Bodrogváry Iván főtitkár tette, aki óriási kudarcként említette a csapat eredményét, és a szövetségi kapitány felelősségét firtatta. Mint Rátgéber említette: megírja beszámolóját, amelyet majd a szövetség illetékes bizottsága tárgyal meg. A Magyar Távirati Irodának pedig így fogalmazott: „A főtitkár nem hatalmi, hanem kiszolgáló tényező, és olyasmikkel foglalkozik, amikkel nem kellene.”