Szusza Ferenc, a gólgyáros nyolcvanéves

Az Újpest FC (korábban UTE, Bp. Dózsa) hajdani nagy játékintelligenciájú, technikailag és taktikailag igen képzett, mindkét lábbal óriási lövőerejű összekötője, 24-szeres válogatott, a legjobb magyar csatárok egyike, Szusza Ferenc nyolcvanéves.

Már az öregfiúk csapatában játszott, amikor még az öltözőben előkerült egy labda, s a népszerű csatár ültében dekázni kezdett: egy, kettő, három, négy… A többiek csak nézték, s gyönyörködtek. Aztán mikor elindultak kifelé, a pálya szélén a szurkolók megszorították a kezét, és nem akarták elengedni.
Ők még emlékeztek arra a meccsre, amikor… 1941. február 25-én azt írta a Képes Sport: „Szusza, a tizenhét éves újonc három góllal mutatkozott be.” Ez volt az első NB I-es mérkőzése. A Kispest ellen, a kispesti pályán. Akkor még a Báró Wesselényi Miklós Felsőkereskedelmi Iskolába járt, és diáksapkában ment ki a mérkőzésre. Ma ez elképzelhetetlen. A villamoson a fülébe csengett: „Hogy a fenébe lehet ilyen kis gyereket betenni a csapatba?” Visszafelé az a mondat járta: „Hogy futballozott ez a gyerek!” Persze se kifelé, se befelé nem ismerték meg. Vécsey volt a kapus, a csatársoruk pedig: Ádám, Vidor, Zsengellér, Szusza, Tóth III. Szerdán az iskolaválogatottban rúgta a labdát, vasárnap az NB I-ben. S hogy mi minden múlik a véletleneken: a bajnokság kezdete előtt a Törekvéssel játszott a nagy csapat barátságos mérkőzést. 1:1 volt a félidő. Berzi rálépett egy jeges rögre, és megrepedt a bokája. Takács „Mari néni”, a trénerük átkiabált a másik pályára: „A Szusza gyereket küldjétek ide!” A második félidőben hét gólt rúgott, s ezzel nyertek 8:1-re. És vasárnap játszott az NB I-ben.
És azt írta a Képes Sport: „…Negyedórán keresztül tündökölt a kispesti csatársor, ám egy óvatlan pillanatban a fiatal újpesti balösszekötő, Szusza olyan védhetetlen gólt zúdított a kispesti hálóba, hogy még az ellenfél drukkerei is elismerőleg bólogattak. De Szusza nem állt meg. Egyáltalán nem volt lámpalázas, mert nemsokára csaknem ugyanarról a helyről újabb védhetetlen gólt lőtt a másik sarokba. Kiváló játékos lesz ebből a fiúból.”
Ez volt a kezdet. És hasonlóképpen folytatódott. Csak gólkirály nem tudott soha lenni. 1956-ban állt legközelebb a címhez, de a forradalom miatt a bajnokság nem fejeződött be. 1945-ben az úgynevezett gyorsbajnokságban az utolsó forduló döntött (egy góllal) – Zsengellér javára. Eladdig minden kornert Zsengellér rúgott. Akkor azonban Szusza sétált ki mosolyogva a zászlóhoz, s onnan már benn is táncolt Ábel fejéről a „királyi” gól… Az újpesti szurkolók két babérkoszorút csináltattak. Azóta is őrzi a koszorút, s a felirat árulkodik: „Az Újpest gólkirályának.” Mellesleg az első ligás pályafutást véve alapul a legtöbb gólt (393-at) Szusza rúgta.
1961-ben búcsúzott. Fél szezont még futballozott, aztán edző lett Újpesten, majd két évre Győrbe került, utána vissza Újpestre (nagy érdemei vannak abban, hogy a Dózsa 13 év után bajnokságot nyert 1959–60-ban), ismét Győrbe, aztán a Górnik Zabrzéban edzősködött, majd Spanyolországban a Betisnél. Jó edző volt. Azt szokta mondani a játékosainak: az ellenfél csak labdával veszélyes. Labda nélkül nem…
Elégedett embernek tartja magát. A sportban is, a magánéletében is. Megérte, amit játékostársai – Hidegkuti és Puskás –, hogy stadiont neveztek el a róla. Tüskét talán csak kettőt őriz: 1952-ben nem jutott ki a helsinki olimpiára, pedig már megvolt a formaruhája; aztán átszabták Hidegkutira. A másik: 1954-ben nem tudott bekerülni a huszonkettes világbajnoki keretbe. Pedig ő volt a másik jelölt a balösszekötő posztjára Puskás mellett. Két dudás nem fért meg egy csárdában. „Öcsi is érezte – mondta egyszer –, hogy ha ketten vagyunk a pályán, ha ketten dirigálunk, jaj, istenem, ha ketten pofázunk, az már nem jó.” Ki kell mondani: Sebes Gusztáv, az Aranycsapat szövetségi kapitánya nem volt mindig korrekt vele. Aztán Szusza volt az, aki amikor Sebes 1957-ben a Dózsához került, kisegítette, s mivel született úriember, nem adta vissza a kölcsönt…
A nyolcvanadik születésnapon, ősz hajjal gondol-e arra a tizenhét éves diákra, aki három gólt rúgott a Kispestnek?
Simonyi Imre költőnek igaza van: „Már csak nagyon kevés az, ami megőrzésre érdemes – írta. – Egy régi mosoly, egy sóhaj, amire senki sem figyelt időben, egy Krúdy-beszély, egy Márai-mondat, egy zónapörkölt szagosmise előtt az Otthonban, egy Szusza-bomba, egy Zsengellér-trükk a Megyeri úton, meg Tímár úr, aki mégiscsak a Legnagyobb volt…”
Isten éltesse Szusza Ferencet a nyolcvanadikon!