Törő szerint…

Hír: Három hazai szurkolót előállított a miskolci rendőrkapitányság a szombati DVTK– Kecskemét másodosztályú labdarúgó-mérkőzés után. Egy drukkert rendzavarás miatt vonnak felelősségre, másik kettőt pedig azért, mert megverték egyik társukat, aki szóvá tette, hogy berohannak a pályára. Néhány diósgyőri fanatikus a 90. percben, a vendégek 2-0-s vezetésénél befutott a pályára, a futballisták pedig az öltözőkbe menekültek, az összecsapás ötperces kényszerszünet után folytatódhatott. A stadion területére a rendező nem kért rendőri biztosítást.

Nem egyedi s főleg nem új keletű esetről van szó. Májusban az Üllői úton volt súlyos rendzavarás, most pedig Diósgyőrben. A Fradi-pályán történtek után sem hoztak olyan súlyos büntetéseket, amelyek valóban elriasztanák a magukat szurkolóknak nevezőket attól, hogy megzavarják a mérkőzések rendjét. Ameddig nem lesz gyökeres változás ezen a téren, addig sajnos számítani kell a balhékra. Meggyőződésem, hogy társadalmi gondok húzódnak meg a rendbontások mögött. Sokan úgy vélik, hogy a demokrácia és a személyiségi jogok mögé bújva bármit megengedhetnek maguknak – úgysem történik velük semmi. Sajnos a tapasztalatok ezt mondatják velem, igazuk van…
A mi időnkben többen, jóval többen voltak a lelátókon, akkor sem csupa úriember járt a mecscsekre, mégsem jutott az eszünkbe, hogy az öltözőbe kell menekülnünk – netán éppen a saját szurkolóink elől. Tény az is, hogy akkoriban jóval nagyobb tisztelete volt az egyenruhának, mint manapság. Az emberek tartottak a rendőröktől… Különbség volt az is, hadd mondjam el, nem megbántva a maiakat: mi talán le tudtuk kötni a szurkolók figyelmét a játékunkkal, nem volt idejük mással törődni, együtt éltek a mérkőzéssel.
S hogy a Diósgyőr nem kért rendőri biztosítást? Ennek is megvan a logikus magyarázata. A klub, miként a többi magyar, szegény, mint a templom egere; vajon miből fizetnék ki a sok százezres rendőri biztosítást?