Aranyat érő barátság vízen és szárazon

Egyet aludt már harmadik világbajnoki győzelmére Majtényi Szabolcs és Domokos András, igaz, az éjszaka nem volt hosszú, hiszen az a legkevesebb, hogy megünnepelték a sikert. A repülőhollandiban világelső magyar kettős egy hétig még Ausztráliában marad, ott piheni ki a viadal fáradalmait, ahol diadalt aratott.

Tengerünk nem lévén, igazán nagy dolog, hogy Majtényi és Domokos immáron harmadszor lett a világ legjobbja. A Balatonon felnőve ez ritka bravúrnak számít – legalábbis általában. Most kicsit más a helyzet.
– Az utolsó, elmaradt futam idején viharos volt a tenger, egyébként a világbajnokság alatt többnyire olyanok voltak a szélviszonyok, mintha a Balatonon lettünk volna – mondja Majtényi.
– Jól tudtuk kamatoztatni tapasztalatainkat, bennünket kifejezetten segített, hogy rövid időszakonként változott a szél ereje és iránya. Ha valaki, én aztán igazán nem akarom kisebbíteni a sikerünk értékét, de ez sokakat megzavart azok közül, akik a tengerekhez szoktak.
A háromszoros világelsőség jóvoltából természetesen hatalmas a presztízse a magyar kettősnek a mezőnyben, háromszor nyerni, ez minden sportágban kimagasló tett. De vajon mi lehet a titka?
– Talán az, hogy tökéletes az összhang köztem és András között – folytatja Majtényi. – Repülőhollandiban különösen fontos a legénység szerepe, itt nem csupán a súly miatt ül a hajóban a másik. Meg aztán nálunk a technika rengeteget számít, a mi esetünkben az sem mellékes, hogy tizenhét éve legjobb barátok vagyunk. Jóban-rosszban együtt, ismerjük egymás gondolatait, a bizalom pedig töretlen.
A magyar kettős régebben többet versenyzett, mint mostanság, köszönhetően annak, hogy ma már mindketten amatőrök. Majtényi Szabolcs az O’Neill és a Converse sportszereit forgalmazó cégnél marketingmenedzser, Domokos András pedig a Malévnál pilóta.
– Amikor a repülőhollandi megszűnt olimpiai osztály lenni, elhatároztuk, hogy nem ülünk át más hajóba, inkább amatőrök leszünk. Az alkatunk, a testsúlyunk a repülőhollandira tesz minket leginkább alkalmassá, minek váltottunk volna? Inkább a jövőnkre figyeltünk, most pedig biztos az egzisztenciánk, és szerelemből foglalkozhatunk azzal, ami tényleg a legnagyobb szerelmünk. Ráadásul gondolni sem kell arra, hogy abbahagyjuk, a vitorlázás nem az a sportág, ahol a múló évek arra figyelmeztetnek, hogy ideje befejezni a versenyzést – magyarázza Majtényi.
A magyar kettős csak azt sajnálja, hogy a hollandok óvása miatt nem lehet birtokában az Ezüst Sombrero díjnak, ez ugyanis annak az egységnek jár, amelyik kieső leggyengébb futam nélkül a legjobb.
– Máig nem tudjuk, miért óvtak a hollandok – folytatja Majtényi Szabolcs –, indokként azt hozták föl, hogy nem adtunk nekik elsőbbséget akkor, amikor kellett volna. Az igazság az, hogy könnyedén elmentünk mellettük, az ütközésnek még a veszélye sem volt meg. Talán azért tiltakoztak, mert hátul álltak a versenyben, és szerették volna valahogy felhívni magukra a figyelmet. Ha így boldogok, legyenek azok. Az örömük úgysem hasonlítható össze azzal, amit mi érzünk az újabb világbajnoki címünk után.