Ha valaki Tepszics Ignácot az Üllői úton, a klub telefonvonalán akarja elérni, az akár már reggel hétkor is próbálkozhat (bár lehet, hogy a telefonközpontos ekkor még nincs bent…), a január elseje óta hivatalban lévő direktor ugyanis korán, hajnalban kelő ember.
„A korai munkakezdés nem csupán, s nem is elsősorban az új munkakörömnek szól, így szoktam meg már évek óta, elvégre a nap reggel, s ne délelőtt kezdődjön. Most meg különös jelentőséggel bír a korai kelés és kezdés, hiszen minden idegszálammal az új munkámra figyelek. Ma reggel is itt voltam már hétkor, aztán amikor befutottak a többiek, körbesétáltunk a pályán, megnéztük a reklámtáblákat. Úgy vettem észre, bőséggel van még hely rajtuk, magyarán, jöhetnek a szponzorok, elegáns helyet kapnak” – mondja. Sokan keresnek, mert keresni akarnak valamiféle titkot amögött, hogy a sporthíradásokban nem szereplő Tepszicsből egy csapásra nagy ember lett – ráadásul egykori sikerei színhelyén.
„Hadd oszlassam el a tévhitet, s nyugtassam meg a szenzációt keresőket. Engem – bár amikor megtudtam a hírt, majdnem kiejtettem a kezemből a telefonkagylót – korábban nem keresett meg senki, nem is dolgoztam senki ellen, végeztem a dolgomat a százhalombattai amatőr klubnál. Az meg végképp fel sem sejlett előttem, hogy az anyaegyesületem érdeklődik majd a személyem iránt. Valamikor december közepe táján hívott föl Furulyás elnök úr, s tette meg az ajánlatát. Gondolhatja, nem kérettem magam” – magyarázza.
Tepszics személye tökéletesen beleillik az új főnökség elképzeléseibe: jöjjenek a színtiszta fradisták, akik otthon vannak az Üllői úton. Mint az új sportigazgató.
„Taknyos kölyökként már itt bóklásztam az akkor még falelátós, fapados Üllői úti pályán. Soha nem felejtem el, egyszer, amikor a régi klubháznál mentem volna ki, jött velem szemben Páncsics Miklós. Nagy csókolomot köszöntem neki, de mivel beszélgetett, nem vett észre, nem köszönt vissza. Elmentem mellette, aztán futottam egy kört a kerítés körül, hogy újra szembekerüljek vele. Másodszor már visszaköszönt, én meg megnyugodva mentem haza…” – emlékezik Tepszics, de tudja, nosztalgiázásból nem lehet megélni, még akkor sem, ha olyan emberekkel dolgozik együtt az igazgató, mint Albert, Rákosi, vagy éppenséggel Szűcs. Munka van bőven, még akkor is, ha – mint mondja – elődje, Szeiler József rendet hagyott maga után.
„Annyi pontja és alpontja van a szerződésemnek, hogy nem is tudnám felsorolni. A lényege az, hogy a felnőtt csapat szakmai munkáját kivéve hozzám tartozik szinte minden, az átigazolásoktól kezdve a szerződéseken át a szabadságolásokig. Örülök neki, mert remélem, legalább valamennyit vissza tudok adni a klubnak azért a sok és szép élményért, amelyet itt kaptam. Úgy gondolom, olyan munka az enyém, amelynek sosincs vége, még akkor sem, ha a Fradi megnyeri a bajnokságot, amelyre szerintem Pintér Attilával képes lehet. Noha – és ezzel mindenkinek tisztában kell lennie – az Üllői úton a hazai bajnoki cím csak arra jó, hogy lehetőséget teremtsen a helytállásra valamelyik nemzetközi kupában. Itt ez a mérce, mindenkinek ehhez kell szabnia a munkáját.”
***
Tepszics Ignác.
Született: 1958. március 17., Budapest. Játékos pályafutása: 1967–82: Ferencváros, 1982 április–június: Budafok, 1982. szeptember–1987: Tatabánya, 1987–1992: Dunai Kőolaj, 1992– 94: Vagakameratene IL (norvég), 1994–2002. december 31.: Kelen SE (BLASZ I. osztály). 178 alkalommal játszott az élvonalban, 1-szeres válogatott. Sikerei az FTC-ben: magyar bajnok (1982), MNK-győztes (1979). Edzői és sportvezetői karrierje: 1994–98: Százhalombatta FC. 1998–2000: Vagakameratene IL (vezetőedző). 2000–2001: FK Lofoten (norvég, pályaedző). 2002. január–szeptember: Vasas (pályaedző). 2003. június–2003. december 31.: Száz-halombattai Sport Kft. (szakmai igazgató). 2004. január 1.: Ferencvárosi Labdarúgó Rt. (sportigazgató). Végzettsége: Testnevelési Főiskola, sportszervezői diploma (1986), UEFA A-licenc (2002).447
Kijev
Kínzások és gyilkosságok történnek Ukrajnában a kényszersorozások során
