Különös sors jutott Kabos Endrének. 1944. november 4-én villamosuk éppen a Margit hídon haladt keresztül, amikor a kora délutáni forgalom idején, máig tisztázatlan okok miatt, az akkor már aláaknázott híd pesti szárnya váratlan robbanás következtében a Dunába rogyott. Szombat volt, 14 óra 20 percet mutatott az óra. Járművek csúsztak le a beszakadó pályán, fuldoklók százai küzdöttek a roncsok között. Sokan a Parlament előtti lépcsőkön vergődtek ki a partra, mások a mentést egyedül megkísérlő Bihar gőzös legénységének köszönhetik – vagy hetven lélek –, hogy megmaradt az életük. Félszázan azonban – köztük a berlini olimpia egyéni kardbajnoka, az 1932-es Los Angeles-i és az 1936-os berlini játékok győztes kardcsapatának tagja – örökre eltűntek a hullámsírban.
De ugorjunk vissza az 1936-os olimpiai esztendőre. Az egyéni kardverseny döntőjéről, Kabos utolsó csörtéjéről írja Kalmár István, a Nemzeti Sport tudósítója: „Örömében ledobja a kardját és a maszkját, odaszalad ellenfeléhez. Megöleli, felemeli, megforgatja a levegőben egymás után háromszor is, aztán leteszi, szorongatja a kezét. A teremben a magyarok őrült örömrivalgásba csapnak… Kabos ezt mondja:
– Természetesen végtelenül boldog vagyok. Olyan boldog, amilyen talán még sohasem voltam.”
A magyar vívósport másik csillaga, a szintén tragikus körülmények között elhunyt Petschauer Attila elsőként készített interjút az egykori csapattárssal. 1936. augusztus 18-án ezt olvashattuk az Estben:
„– Üljünk félre, Bandi. Beszélj, mit érzel?
– Boldog vagyok, hogy ezt a napot megérhettem. Hidd el, szeretnék sírni, mint egy kisgyerek, de tudom, hogy nem illik.
– Ha jólesik, sírjál. Ezek a könynyek örömkönnyek. Úgyis sok keserűséged volt, míg idáig jutottál.”
És Petschauer Attila megkérdezte tőle, indul-e még versenyeken. – Még fiatal vagyok, most leszek harmincéves, ott akarok lenni Tokióban is – válaszolta Kabos.
Tokióban 1940-ben lett volna olimpia, közben azonban kitört a japán–kínai háború, és a nemzetközi közvélemény nyomására a japán kormány visszaadta a megbízatást. A NOB ekkor Helsinkit kérte föl a játékok megrendezésére, de végül az az olimpia is elmaradt. Mint ahogy az 1944-es, Londonra bízott játékokból sem lett semmi.
Vajon Kabos Endre mit érzett? Nyilván valami hasonlót, mint az 1984-es Los Angeles-i olimpiától távol maradó sportolók.
1936. október 19-én a Reggeli újságban a következő címet olvashatjuk: „Kabos Endre világbajnokot vasárnap elütötte egy autóbusz a Berlin téren.” (Tudni kell, akkor még az olimpiai küzdelem világbajnokságnak is számított.) Alább pedig Kabos így nyilatkozik:
„– Az történt, hogy a kettes jelzésű autóbusz hirtelen fékezett, a kocsi megcsúszott és fellökött. Nekiestem egy fának, de nem történt különösebb bajom. Mindenesetre felkerestem orvosomat, mert valami roppanást éreztem, és meg akartam győződni arról, hogy nem történt-e komolyabb bajom. Mint az orvos megállapította, az olimpiászhoz hasonlóan, erős fizikumom és szerencsém játszott közre ennél a balesetnél is. És bár híres vagyok állóképességemről, olyan biztosan mégsem állok, hogy egy autóbusz ki ne billentene stabilitásomból.”
Később kiderült, Kabos egyik bordája eltörött, a hazai sporttörténetírás azonban ezt a balesetet sohasem említette. Pedig könnyen az olimpiai bajnok életébe kerülhetett volna. 1944-ben a Margit hídon már nem volt ilyen szerencséje.
Igenis van vak és ostoba véletlen, ami maga alá gyűr mindent. Kabos Endre sorsa ezt látszik igazolni. Néha a leggondosabb tervek is zátonyra futnak. És hiába szeretnénk hinni, hogy kezünkben tartjuk a sorsunkat, nemegyszer külső erők játékszerei vagyunk.
Az Egyesült Államokban élő, ebben az évben a századik életévét betöltő Zöld Ferenc, a vívószövetség egykori titkára beszélt utoljára Kabos Endrével.
– A Margit híd pesti megállójában találkoztam vele – mondja. – Hívott, hogy menjek át vele Budára, ott bujkált a feleségével. Nemet mondtam. Elköszönt, felszállt a villamosra, a villamos pedig a Dunában kötött ki… Egy nappal a születésnapja előtt. Ha vele megyek, én sem maradtam volna életben.
Több száz ingatlant zúzott le a vihar keleten + videó
