Álszent dolog, ami ebben a sportágban történik, hiszen valószínűleg minden sportvezető és edző tudja, hogy tiltott szerek nélkül lehetetlen a nemzetközi élmezőnybe kerülni, mégis, egy-egy súlyosabb eset után csodálkozva veszik tudomásul, hogy a súlyemelésben ilyen megtörténhetett. Az viszont valóban érthetetlen, hogy a sportolók miért nem tanultak a mások lebukásából, az elmúlt évtizedben erre bőven akadt „tananyag”, hiszen például a sydneyi olimpia előtt román versenyzők buktak meg, a nyári játékokon pedig három bolgár súlyemelő doppingvizsgálata lett pozitív.
Ha valaki, akkor Aján Tamás, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöke jól ismeri ennek a doppingérzékeny sportágnak minden gondját és baját, ezért tőle kértünk magyarázatot arra: a szigorú ellenőrzések ellenére miért használnak még mindig sokan doppingszert, hiszen a vancouveri világbajnokságon a 119 teszt több mint 8 százaléka pozitív lett.
– A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség nem csupán elméletben, hanem gyakorlatban is évtizedek óta harcol a dopping ellen – magyarázta Aján Tamás. – Mi vezettük be először a versenyeken kívüli, váratlan ellenőrzéseket. Tavaly a világbajnokságig ezerkétszáznyolcvan tesztből hét lett pozitív, ami sajnos napjainkban átlagosnak mondható. A vancouveri vb-n a hatszázharmincnégy induló húsz százalékát ellenőrizték, s a száztizenkilenc tesztből tíz pozitív lett. Ebben közrejátszott, hogy kvalifikációs világbajnokság volt, és sajnos az olimpiai részvételért többen kockáztattak, tiltott szert is igénybe vettek.
A súlyemelés nem tartozik a jól fizető, profi sportágak közé, ahol egy-egy világverseny megnyerésével kisebb vagyont lehet keresni. Az olimpiai aranynak azonban hatalmas értéke van, amiért az egész világon nem csupán sok pénz, hanem erkölcsi elismerés is jár. Jó példa erre Maria Urrutia esete, aki 2000-ben első olimpiai aranyérmét nyerte Kolumbiának, ezután a parlament tagja lehetett. Sorsát azonban a kolumbiai hősnő sem kerülhette el, 2001-ben lebukott.
A tavalyi világbajnokság legnagyobb vesztese a kínai Sang Si-csun volt, aki három világcsúccsal három aranyérmet nyert, amelyeket viszont vissza kell adnia. Pedig, ha a helyszínen ránézésre lehetne doppingvizsgálatot végezni, akkor még egy kívülálló is piros lapot mutatott volna fel a huszonnégy éves kínai hölgynek, aki „kokszosan” 17,5 kilóval múlta felül a 75 kilósok súlycsoportjában két éve világbajnok Likerecz Gyöngyi győztes teljesítményét. Ennél is árulkodóbb és megdöbbentőbb a szintén kínai Liu Csun-hong szereplése: a tizennyolc éves nagylány valószínűleg nem a teknős vérétől emelt öt junior és öt felnőtt világcsú-
csot…
– A kínai vezetők felháborodva vették tudomásul a világbajnoknő doppingvizsgálatának az eredményét – mondta Aján Tamás –, mert védekezésük szerint Sang Si-csun szervezetében olyan szert mutattak ki, amit Kínában nem is ismernek. Éppen ezért kérték a B próba nyilvános vizsgálatát, amelyen kínai küldöttség is részt vesz. A kétéves eltiltásnak sokkal nagyobb visszatartó ereje lehetne, ha nem csupán a sportolókat, hanem az edzőiket is büntethetnénk. Ezt azért nem tehetik, mert a lebukott versenyzők nem adják ki edzőiket, egyedül „viszik el a balhét”.
A nemzetközi szövetség elnöke ingerülten vette tudomásul, amikor megkérdeztük, hogy a sok súlyos doppingeset miatt nem tart-e attól, hogy a sportágat kizárják az olimpia műsoráról. Aján Tamás szerint a súlyemelők sem rosszabbak más sportág versenyzőinél, csak náluk sűrűbb az ellenőrzés, például az olimpián minden induló átesik majd doppingvizsgálaton. Az érthető, hogy az elnök védi a mundér becsületét, ennek ellenére a tizennyolc éves lányok egészségének védelmében a jelenleginél többet kellene tenni.
Több száz ingatlant zúzott le a vihar keleten + videó
