-JÉGKORONG-
A magyar jégkorong-válogatott ma este 19 órakor a székesfehérvári jégcsarnokban a sportág őshazája, Kanada ellen küzdhet. A mérkőzés előtti tájékoztatón Studniczky Ferenc, a Magyar Jégkorong-szövetség elnöke elmondta: csodálatos élményben lesz része a sportág hazai szerelmeseinek.
– Rendkívüli jelentőségű esemény ez, utoljára hét évtizede találkozott a két válogatott. Óriási fegyvertény, hogy a tengerentúli gárda elfogadta meghívásunkat.
Dusan Kapusta együttese tavaly novemberben Budapesten, a Hat Nemzet Tornáján már találkozott a világ egyik legjobb csapatával: Szlovákia ellen sporttörténeti, 4-2-es sikert aratott.
– Óriási élmény volt az a mérkőzés, ezúttal hasonlóan nehéz összecsapás vár ránk – mondta Kapusta. – A kanadai együttes ugyan nem az NHL-ben szereplő sztárokra épül, de a mostani alakulat is bivalyerős, a svájci és a német bajnokság élcsapataiban légióskodókból áll. Végig koncentrálnunk kell, minden tőlünk telhetőt meg is teszünk azért, hogy meglepetést okozzunk. Kapusunknak, Budai Krisztiánnak biztosan nehéz napja lesz, s a védelem is nagy nyomásnak lesz kitéve. A csapatra azonban jellemző, a nehéz pillanatokban egységesen, koncentráltan teljesít. Ha szoros eredményt érünk el, már elégedettek lehetünk.
A hátvédsorból Kangyal Balázs, a válogatott csapatkapitánya úgy vélekedett, pályafutása csúcspontja lesz ez a derbi:
– Köszönet illet mindenkit, aki hozzájárult a mérkőzés létrejöttéhez, ekkora élményben még nem volt részünk.
A védelemből Horváth Andrásra nem számíthat Kapusta, míg a csatársorból Erdősi Péter hiányzik – sérülés miatt.
A magyar és a kanadai válogatott ezt megelőzően hatszor találkozott – kivétel nélkül a múlt század harmincas éveiben; a tengerentúli gárda négyszer győzött, kétszer döntetlen született. Utoljára 1938-ban Prágában, a világbajnokságon csaptunk össze Kanadával, akkor szenzációt szolgáltatva 1-1-re végeztünk a későbbi aranyérmes juharleveles gárdával. Az erőviszonyok azóta sem változtak, ez az eredmény ma is szenzáció lenne.
***
Vendégek. A tengerentúli együttesben kilenc olyan hokis van, aki az előző idényben még az NHL-ben szerepelt. A keret tagja Paul DiPietro, ő 1993-ban Stanley-kupát nyert a Montreal Canadiensszel. A kapus, Frederic Chabot pályafutása során rendre ingázott a farm- és az NHL-csapatok között, 1994-ben az AHL legjobbjának választották. A védelem nem annyira acélos, Daniel Laperriere és Mike Gaul játszott csak korábban az NHL-ben. A csatársor ütőképesebb – Jeff Schantz tavaly még a pazar Colorado Avalanche együttesében szerepelt, kemény játékos, 2001-ben Szuper Levente csapattársa volt a Calgary farmgárdájában. Mike Maneluk szintén nehézfiú, az NHL-ben három szezon alatt 57 perc kiállítást kapott 85 meccsen. A leggólképesebb, Hnat Domenichelli hét idényt játszott az NHL-ben, ezalatt 113 pontot szorgoskodott össze.
Orbán Viktor elpusztításáról beszélt, nyomoz a rendőrség Pankotai Lili ügyében
