Nem sokat kellett számolgatnia a hazai válogatottnak a tegnap esti Portugália–Spanyolország mérkőzés előtt, mert csak az örök rivális legyőzésével juthatott a negyeddöntőbe, viszont egy ilyen eredmény a spanyolokat sodorhatta a kiesés szélére. Portugál győzelem után és egy esetleges orosz bravúr esetén azonban annál inkább a matematika került előtérbe, és még az is előfordulhatott, hogy UEFA-együtthatót, netán a sportszerűségi rangsort kell figyelni.
De miért kapna ki, a már mindenképpen búcsúzó Oroszországtól az eddig bravúrosan szereplő, a hazaiakat legyőző és a spanyolokkal döntetlent játszó Görögország? Talán, mert az oroszok már esélytelenül és felszabadultan játszanak. Hogy a görögök erre a lehetőségre mennyire gondoltak, azt nem tudni, de tény: a 2. percben Kiricsenko megszerezte a vezetést az oroszoknak, sőt a 18. percben egy szöglet után Bulikin is a kapuba fejelt. 2-0 Oroszország javára, s ez egygólos portugál győzelemnél ez már görög búcsút jelenthetett volna. Csakhogy a hazaiak az első félidőben nem bírtak a spanyolokkal. Hiába kezdtek óriási elszántsággal, hiába szögezték őket időnként a kapujukhoz, forró pillanatokat ugyan szereztek Iker Casillasnak, de igazi helyzetet nem tudtak kialakítani, sőt Fernando Torres a szünet előtt majdnem a spanyoloknak szerzett vezetést, ám a szöglet utáni fejese kapu fölé szállt. Mielőtt azonban a svéd Frisk lefújhatta volna az első félidőt, Cristiano Ronaldo is megcsillant, csakhogy Figo beadását centiméterekkel a kapu mellé fejelte. Közben a másik találkozón a 42. percben Vrizasz révén szépítettek a görögök, s ettől fellélegezhettek.
A portugál elszántság az 57. percben góllá érett, a csereként pályára lépett Nuno Gomez 18 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot. Ebben a pillanatban a spanyolok voltak bajban, s bár kapufákat elértek, egyenlíteni nem tudtak, így búcsúztak az Eb-től.
Az egygólos vezetést óvta szombaton este a D csoportban Dick Advocaat, a hollandok kapitánya, s ráfizetett a taktikára. Csapata pedig remekül kezdett, 2-0-ra is vezetett, s bár az első félidőben már szépített a cseh válogatott, egyenlíteni sokáig nem tudott. Sőt, levegőben lógott az újabb holland gól, a remekül játszó Robben pazar labdákkal tömte a társakat, s minden ilyen kontra végén meghűlt a vér a cseh szurkolók ereiben. Advocaat azonban egy óra után a két gólpasszt jegyző Robbent a védekező Bosvelttel váltotta, s a passzivitás ismét sokba került.
A 71. percben Nedved középre ívelt labdáját Koller mellel Baros elé tette, aki a tizenhatosról a léc alá bombázott. Csodagól volt, de ámuldozni sem maradt idő, mert egy perccel később a hollandok kerültek helyzetbe, ám Van der Meyde hibázott. Aztán Nedved lőtt 35 méterről hatalmas kapufát, majd a 88. percben, egy gyors kontra végén Heinz lövését még kitornázta Van der Sar, ám a kipattanó labdát Poborsky az üresen hagyott Smicer elé tálalta, aki megszerezte a győztes gólt (3-2) a cseh csapatnak.
A csehek a győzelemmel már kiharcolták a továbbjutást, míg a másik továbbjutó helyért még három csapat is versenyben van. Ez leginkább a lettektől bravúr, de a csehek és a németek ellen nyújtott teljesítmény után nem is meglepő. A kis balti csapat még jobb helyzetben is lehetne, ha az angol játékvezető, Riley nem elfogult a kárukra. A német védők ugyanis váltakozó elosztásban és módon – lerántás, rúgás, lökés –, összesen négyszer akadályozták a büntetőterületen belül szabálytalanul Verpakovskist, de egyszer sem rúghattak 11-est a lettek. A meccs nagyobb részében ugyan a németek támadtak, de helyzetig elvétve jutottak el, s végül örülhettek, hogy megúszták
0-0-val. No persze ez sem lehet nagy öröm, hiszen az utolsó fordulóban a csehekkel mérkőznek, s leginkább abban bízhatnak, hogy a már negyeddöntős és csoportelső ellenfélnél Karol Brückner kapitány néhány kulcsjátékost pihentet, nehogy sérüléssel kockáztassa az elődöntőbe jutást. De a németeknek mindenképpen nyerniük kell, ellenben a holland–lett találkozó győztese lesz a második továbbjutó.
Megjött a kedve. Henrik Larsson a portugáliai Európa-bajnokság után sem szeretne kikerülni a svéd labdarúgó-válogatottból, így a magyarok elleni világbajnoki selejtezőkön is szerepelhet. A rutinos csatárt – aki egyszer már bejelentette, hogy nem kíván szerepelni a nemzeti együttesben – nemrég országos összefogással sikerült visszacsábítani a csapatba.
Dopping. Pozitív eredményt hozott Ivica Olic doppingtesztje a franciák elleni mérkőzést követően, az Európai Labdarúgó-szövetség illetékes testülete azonban úgy döntött, hogy a csatár pályára léphet a B csoport harmadik fordulójában. Az UEFA ugyanakkor 6600 eurós bírságot szabott ki a horvát szövetségre. Olic szervezetében metilpreszniszolont mutatott ki a doppingteszt, s az UEFA szerint a horvát válogatott orvosi stábja követett el hibát, amikor a június 5-én bordasérülést szenvedett futballistát olyan fájdalomcsillapítóval kezelte, amely a tiltott szert tartalmazta. (MTI)
D CSOPORT, 2. forduló: Lettország–Németország 0-0, Porto,
v.: Mike Riley (angol). Csehország– Hollandia 3-2 (1-2), Aveiro, v: Manuel Enrique Mejuto Gonzales (spanyol). Gólok: Koller (23.), Baros (71.), Smicer (88.), ill. Bouma (4.), Van Nistelrooy (19.) Kiállítva: Heitinga (76.). ÁLLÁS: 1. Csehország 6 pont (5-3) – már negyeddöntős, 2. Németország 2 (1-1), 3. Hollandia 1 (3-4), 4. Lettország 1 (1-2). A szerdai 3. forduló párosítása: Hollandia– Lettország, Braga, 20:45 óra, Németország–Csehország, Lisszabon, 20:45.
A csoport, 3. forduló: Portugália–Spanyolország 1-0 (0-0), Lisszabon, v: Anders Frisk (svéd). Gólszerző: Nuno Gomez (57.). Oroszország–Görögország 2-1 (2-1), Faro-Loulé, v: Gilles Veissiere (francia). Gólszerzők: Kiricsenko (2.), Bulikin (18.) illetve Vrizasz (42.) A csoport végeredménye: 1. Portugália 6 (4-2), 2. Görögország 4 (4-4), 3. Spanyolország 4 pont (2-2), 4. Oroszország 3 (2-4). Az első két helyezett jutott a negyeddöntőbe. A görögök javára a több lőtt gól döntött.
A MAI PROGRAM: B csoport, 3. forduló: Horvátország–Anglia, Liszszabon, 20:45 (MTV), Svájc–Franciaország, Coimbra, 20:45 (m2).