Bad Dürckheim kedves, hangulatos fürdőváros, öröm lehet itt kipihenni a fáradalmakat. Már akinek lehetősége nyílik erre. A magyar labdarúgó-válogatott távolról sem kúrára érkezett ide, sokkal inkább azért, hogy rövid felkészülés után – megpróbálja elfeledni a keddi kínai vereséget (2-1), másrészt a hosszú utazást és hercehurcát – fizikailag és lelkileg is ráhangolódjon az összecsapásra. Nem lesz könnyű, hiszen az ellenfél, a háromszoros világbajnok német válogatott – az első siker 50. évfordulójára éppen ezzel a mérkőzéssel emlékeznek – a június 12-i kontinensbajnokság előtt utoljára lép pályára, így nem nehéz megjósolni, hogy „hajtani” fog, bár német meg egyáltalán profi futballisták esetében ilyet leírni felesleges. A lényeg, hogy nem mi vagyunk az esélyesek, s akkor sem lennénk azok, ha a legjobbakból válogathatna a kapitány. De nem teheti, hiszen közel két csapatra való lemondással kellett szembesülnie, amit bizony nehezen emészt meg, panaszkodott is a német hírügynökségnek, a dpa-nak, hogy „egy edző számára kellemetlen, ha sok futballistájára nem számíthat”. Most viszont így lesz, s látva a mieink B keretét, a németek akár előre elkönyvelhetik a kaiserslauterni győzelmet. A biztosnak tűnő siker fölött természetesen nem bánkódnak, attól azonban kimondva is tartanak, nehogy sportbohózat legyen a fociünnepből. A fenntartásaikat alátámaszthatja, hogy Matthäus azt mondta a Kickernek: „A tíz mezőnyjátékost egyelőre képtelen lennék megnevezni, de úgy tűnik, akik szerephez jutnak, összesen sem jutottak el negyven válogatottságig…” A kapitány cikket írt a Sport-Bild című lapnak, s ebben azt említi: „A magyarországi feladatot könnyebbnek képzeltem el, túlságosan függök a klubedzőktől. Egyre jobban azt érzékelem, hogy a magyarok azért szerződtettek, hogy legyen egy csillogó nevük. Ettől azonban a csapat még nem csillog…”
A tegnapi dürckheimi sajtótájékoztatón – amelyről a magyar lapok, jó ezer kilométerrel odébb, csak csütörtökön kaptak információt – Matthäus megint bezárkózott, s a törökországi szerződtetésével kapcsolatos kérdéseket elhárította, így megint nem hangzott el egyenes szó.
A törökök által felsorakoztatott tények ismeretében azonban inkább a kapitány távozására voksol az ember, s nem arra, hogy nálunk marad az egyetlen csillogó…
TÖRTÉNELMI DÖNTŐ. Kaiserslauternben a Fritz Walter stadion közönsége az aréna névadójának az emlékét idézi a mérkőzés kapcsán, annak a csapatkapitánynak a nevét, aki ötven esztendővel ezelőtt világbajnoki győzelemre vezette a Nationalelfet, akit társaival együtt mint berni hősöket emlegetnek. A vb-döntő emlékére számos könyv, kiadvány és film is készült. A svájci fővárosba mindössze 22 évesen, az együttes legfiatalabb tagjaként eljutott Horst Eckel szerint „Németország azóta már további két alkalommal volt világbajnok, de e sikerek élén mindig 1954 fog állni, apáról fiúra száll az esélytelenek győzelmének a legendája”. A szövetség támogatásával kiadott „Németország világbajnok” című könyvben, a Magyar rapszódia című fejezet végén a vereség kapcsán a szerzőt, Szepesi Györgyöt idézik: „Nem volt tragédia Magyarország számára, de tragédiát jelentett a magyar futballnak!” Ezzel a témával foglalkozik az „1954 – a futball történelmet játszik” című mű, amely szerint: „A Puskás Ferenc kapitány körül kialakult csapat volt a nép és a sztálini kormány közötti legkisebb közös nevező. Amikor az esélyes magyar válogatott a döntőben kikap 3:2-re, Budapesten – első alkalommal – rendzavarásokra kerül sor, amely a két évvel későbbi népfelkelés előjátéka.” (Lázár)
