Kemény munka és nyomasztó esélyek

K é z i l a b d a Négy esztendeje olimpiai ezüstérmet nyert, a tavalyi világbajnokságon pedig ugyancsak a második helyen végzett a magyar női kézilabda-válogatott. Az olimpiát követő Európa-bajnokságon a dobogó tetejére állhatott a csapat, ám az elmúlt négy esztendő azért nem volt mindig diadalmenet, igaz, a 2001-es világbajnoki 6. hely miatt sem kellett szégyenkeznie Mocsai Lajos szövetségi kapitánynak, aki nem tagadja, hogy a túlzottnak tartott várakozás néha nyomasztóan hat az együttesre, hiszen a magyar válogatott mellett legalább hat csapat nyerhet Athénban.

Lezárult a hosszú felkészülés, lejátszotta itthon utolsó mérkőzését a csapat, kijelölte az utazó játékosokat. Nyugodtan vág neki az olimpiai tornának?
– Nyugodtak nem lehetünk, mert érezzük azt a felfokozott várakozást, ami körbevesz bennünket, s aminek szeretnénk megfelelni, de ez egyúttal nyomasztóan is hat a játékosokra – mondja Mocsai Lajos. – Abban az értelemben viszont nyugodtak lehetünk, hogy egy nagyon kemény felkészülésen vagyunk túl, s mindenki átérezte a felelősséget, becsülettel elvégezte a tervezett munkát, még ha időnként apróbb sérülések, betegségek nehezítették is a felkészülést. De a sport annál bonyolultabb, semhogy a kemény edzésekből törvényszerűen következzen a megfelelő eredmény.
– Az esélytelenekre nem nehezedik ilyen teher, de gondolom, azért jobb esélyesként nekivágni az olimpiának.
– Csakhogy rajtunk kívül legalább hat csapat pályázik éremre, ám csupán egy nyerhet, és még kettő állhat a dobogóra. Egy olimpiai torna túl hosszú ahhoz, hogy előre ki lehessen számítani mindent, éppen ezért én csak az ötödik mérkőzésig tekintek. A legfontosabb, hogy kétszer játszhassunk éremért, azaz sikeresen túljussunk a negyeddöntőn. Ez nem lesz könnyű, mert a másik csoportban négy nagyon erős csapat van, így még csoportgyőzelem esetén sem kaphatunk könnyebb ellenfelet. Éppen ezért már a sorsoláskor is azt mondtam, hogy jobb lett volna, ha még egy erős csapat került volna a csoportunkba. Ráadásul az is komolyan aggaszt, hogy egy közép-európai bírópáros sincs a mezőnyben, viszont négy skandináv kettős lesz, és a franciák, valamint a spanyolok is küldhettek bírókat. Ne legyen igazam, de ezeknek a dolgoknak is lehet súlyuk.
– Több lépcsőn keresztül szűkítette a válogatott keretet, végül csak péntek este alakult ki a tizenöt fős csapat. Mi okozta a legnagyobb fejfájást?
– Itt emberi sorsokról kell dönteni, hiszen egy olimpia óriási lehetőség, ezért mindent alaposan meg kell fontolni. A három kapus közül Pálinger Katalin helye megkérdőjelezhetetlen volt, s az döntött Sirina Irina mellett, hogy a nyitott védekezés mögött a győriek kapusa lehet képes a legjobb teljesítményre. A jobbszélsőknél Lovász Zsuzsa térdének állapota miatt egyértelművé vált, hogy kell még egy balkezes kézilabdázó, hiszen Radulovics Bojanára és Mehlmann Ibolyára átlövőként hatalmas teher hárul majd. Tóth Tímeát és Kindl Gabriellát egyformán szerettem volna kivinni, de ebben a helyzetben közöttük kellett választanom, s végül Tóth utazhat velünk, míg Kindl az első számú tartalék.
– Vasárnap Kína ellen megkezdik a csoportmérkőzéseket. Mivel lehet már elégedett, és miben kell még javulnia a csapatnak?
– Rögtön egy roppant nehéz ellenféllel kezdünk, mert Kína hatalmas lendülettel készül a 2008-as olimpiára, s már most is nagyon jó képességű játékosokból áll a csapata. A támadásaink felépítése egyre jobb, de a védekezésben komoly lemaradásunk van, mert eddig nem voltunk elég agresszívak, határozottak. Ennek ellenére úgy érzem, sikeresen zártuk a felkészülési mérkőzéseket, kilenc találkozóból csak egyet vesztettünk el – a dánokkal szemben –, s akkor is egy góllal maradtunk alul. Persze ezek a meccsek mindig mások, mint az éles találkozók, de jó alapot jelentenek.
– Ha a négy évvel ezelőtt s a tavaly elvesztett döntő után ismét ezüstérmes lenne a válogatott, elégedetten jönne haza?
– Ha bejutunk az elődöntőbe, és ezzel megőrizzük a helyünket az élmezőnyben, akkor elégedettek lehetünk. Az persze nem lehet mellékes, hogy a legjobb négy között milyen mérkőzéseket játszunk, s jó lenne, ha tudnánk élni a lehetőségeinkkel.