Tizenhárom egyéniség, kivételes csapat

Ha a konditerem mesélni tudna… Bizony, érdekesebbnél érdekesebb történeteket oszthatna meg velünk, nem is gondolunk rá, hogy a medencén kívül van még egy ilyen terület. Ott benn, a mázsás súlyok, az izmokat megmozgató kecerék között izzadnak rendre férfi pólósaink. Az ajtó zárva, mint volt hetekkel ezelőtt, midőn a mester, Kemény Dénes névsorolvasásba kezdett – tizenhárom név hangzott el, az athéni tizenháromé. Torokszorító pillanatok lehettek éppúgy, mint az ezt megelőzőek, sorsokat meghatározó döntések, de ilyen a kapitányi munka, nincs mese. Az eredmények viszont önmagukért beszélnek…
Nyílik az ajtó, a ravasz, a kiismerhetetlen, a zsivány lép ki először rajta. Nem csodálkozunk ezen, voltaképpen az volna a csoda, ha nem így lenne. Hogy ki ő? Elnézést azoktól, akik eddig nem jöttek rá, mentőövként a világ legjobb centere titulust említhetjük vele kapcsolatban. Molnár Tamás, hát persze, hogy ő, az öltöző felé siet, egy jellegzetes kacsintás, a megszokott köszönés tőle.
Jönnek a többiek is szép sorban, igyekeznek a medence felé, jó lesz végre csobbani ebben a hőségben. Természetesen egyszerre, ahogy illik (Csapó „Dudi” szokta mesélni, hogy ő akkor már tudta, az oroszoknak nincs esélyük, omladozóban a birodalom, amikor Kabanov és társai összevissza ugráltak be a vízbe a melegítés előtt). Most, a mieink Molnár doktort megvárják, fő az egység. Az évek folyamán átlagos, veszprémi kézilabdázóból klasszis pólóssá lett Biros Péter az egyetlen, aki a parton marad, az árnyékban, bekötött, sínbe tett ujjal meséli, hogy „a juniorok elleni kétkapus mecscsen a center mozdulata okozta a bajt, de a vasárnapi athéni első derbin ott leszek a többiek között”.
Az úszás viszi el az edzés nagyját, az utazás előtt nem ár megmozgatni a fiúkat. Kemény doktor segítője, Kásás Zoltán vezényel, miközben Mátéfalvy Csaba a két kapust, Szécsi Zoltánt és Gergely Istvánt gyötri. Idővel végre a labdák is előkerülnek, a tréning mutatósabb formája következik. Kettéválik a társaság, a két kapunál gyakorolják a lövéseket. Az első bombagól Benedek Tiboré, a balkezes, csuklószorítós fenoméné, aki negyedik olimpiájára készül. Csapatsportágban ezt megélni csodaszámba menő történet, hát még úgy, hogy a KSI növendéke ezúttal is vezére, központi figurája a gárdának. Elszántságát látva, küzdőszellemét ismerve nem elképzelhetetlen, hogy Pekingben, 36 esztendősen is sapkát húz – na de ne szaladjunk ennyire előre, hiszen oly szép pillanatok várhatnak még ránk addig.
„Megvagy?” – a kérdés, amelyet Kiss Gergő ereszt meg fotósunk felé azután, hogy a kaputól úgy tíz méterre meglőtt, gyilkos erejű lövése a parton kattogtató kollégánk gépét trafálja telibe, majd miután „igen, köszi…” a válasz, újra próbálkozik: a bal felső ficakba helyezett labda bizonyítja, nincs szükség célzóvízre. „Hogy tud ekkorát lőni? Olyan gyors volt a labda, hogy felemelni sem tudtam a kezem” – elmélkedik fotós barátunk, akit gyorsan megnyugtatunk, az ellenfél kapusai ugyanezt szokták kérdezgetni egymástól.
Az első olimpiájára utazó óriás, Steinmetz Ádám (rajta kívül a vb-döntő hőse, a fokozatosan formába lendülő Madaras Norbert, a Vasas szimpatizánsaitól nem véletlenül a Gladiátor elnevezést kapó Varga Tamás, illetve a tavaly honosított, bámulatos indításokra, és persze védésekre képes Gergely István új a sydneyi csapathoz képest) a kapusedzővel gyakorol – álmai netovábbja lenne, ha bátyjával, Barnabással ott állhatna a dobogó tetején. Fodor Rajmund és Vári Attila mosolyog össze, miközben Kásás Tamás zsonglőrködik körükben – a hangulat, a forma, minden klappolni látszik.
Ajándék sütik. Van, mikor palacsintával lepik meg a szurkolók a kedvenceket, most cukrász édességek lepik el a kispadot. Vígan falatoznak az urak, még a doktornak, Pavlik Gábornak is jut a finomságból, majd a szokásos autogramok kiosztását követően irány az öltöző, irány haza, ezek a napok az edzések mellett a búcsúzkodás jegyében telnek. „Semmi baja, ugye?” – érdeklődik immáron fotósunk gépének állapotáról Kiss Gergő, majd a megnyugtató válasz után elviharzik a szigetről. Szép sorban követik őt társai, akik közül többen rátekintenek az aulában található márványtáblára. Az úszó és vízilabda olimpiai aranyérmesek nevei díszítik a falat – ha a mi dolgunk lenne, bizony, már most elkezdenénk vésetni a mostani csapat tábláját.

---