Egy álommal kevesebb… Hittük, hogy sporttörténelmi sikert ünnepelhetünk, hogy az első magyar férfi világbajnokot köszönhetjük, mindhiába. Az utolsó pillanatokban szertefoszlott az álom, Lékó Péter a klasszikus vb-döntő tizennegyedik partijában, 7:6-os vezetésnél kapitulált, egyszersmind „hagyta kiegyenlíteni” Vlagyimir Kramnyikot, miáltal az orosz az igazságtalan szabály alapján megvédte címét, maradhatott királyi trónján. A folytatásban a megosztott sakkvilág címegyesítő mérkőzése várhat így rá, amelyet a világelső Garri Kaszparov és a FIDE-világbajnok üzbég Rusztam Kaszimdzsanov találkozójának a győztesével vívhat meg. Utóbbi, 1,2 millió dollár összdíjazású párharcra január 7. és 24. között kerül sor Dubaiban.
Visszatérve a bennünket lázban tartó meccsre: ahogy sportnyelven szokás mondani, lehetett volna fordítva is… Hogy mekkora trauma ért bennünket? Kállai Gábor, a szövetség szakmai igazgatója, a férfiválogatott kapitánya szerint az 1954-es labdarúgó-világbajnokság döntőjében elszenvedett vereséghez hasonlítható a csalódás. Ahogy a Magyar Távirati Irodának fogalmazott: „Óriási jelentősége volt annak, hogy magyar nagymester a világbajnoki címért mérkőzhetett, és óriási veszteséget jelent, hogy végül az utolsó játszmában elbukott. Azonban nem árt a tényeket csoportosítani: Péter a hét-hétre végződött párharc során szinte végig ragyogó teljesítményt nyújtott, a sakkolimpián is a szakemberek többsége neki drukkolt, mivel kihívóhoz méltó, aktív, kezdeményező játékkal rukkolt elő. Kramnyik azonban a tizenharmadik és tizennegyedik partiban egyre pontosabban és bátrabban sakkozott. Az eredmény jól tükrözi a párharc szakmai részét. Ugyanakkor az, hogy Péternek már döntetlen is elég lett volna a sikerhez, de ez nem sikerült, olyan csalódás, amely az 1954-es berni döntőben elszenvedett vereséghez hasonlítható, amikor az Aranycsapat kettő-nullás vezetésről kapott ki.” Majd hozzátette: hatalmas sakktörténeti lehetőség úszott el, de remélhetőleg nem végleg. „A klaszszikus vb-döntőt rendező Profi Sakkozók Szövetsége azt tervezi, hogy a jövőben a legjobb hat-nyolc nagymester részvételével körmérkőzéses tornát bonyolít le, és abban mindenki egyetért, hogy a mezőnyben Lékó Péternek helye van.”
Hősünk – aki az utolsó játszma ellenére is a hősünk marad – természetesen rendkívül csalódottan, ám feltűnően higgadtan tekint a brissagói napokra, amelyek során elmondása szerint anynyi tapasztalatot gyűjtött, mint még soha: „Sajnos, a döntetlen az ellenfelemnek kedvezett, de így is szakmai sikerként könyvelem el, hogy a világ legjobban felkészült versenyzőjével szemben döntetlent értem el. Az utolsó parti is hihetetlenül kemény csatát hozott. Számítani lehetett rá, hogy Kramnyik támadni fog, de talán éppen az volt a szerencséje, hogy nem kellett tartania semmitől, kevesebb feszültséggel játszhatott, mint én. Egy kis megingás miatt hosszú évek munkája veszett kárba, tanulnom kell ezekből a mérkőzésekből.”
A szabadkai születésű, a nagymesterekhez még mindig szemtelenül fiatal, csupán 25 esztendős Lékó Péterben továbbra is érdemes hinni. Ismerve őt, biztosak lehetünk abban, hogy eljön az ő ideje. Elvégre tizenegy éves korában megmondta: világbajnok lesz egyszer…
Vegyük ezt tanulópénznek.
Az idegileg és fizikailag egyaránt embert próbáló maratoni csatát követően természetesen idő kell neki, amíg megemészti a záró parti vereségét, a 7:7-es döntetlent, s azt, hogy voltaképpen hagyta kicsúszni a kezéből a már-már megnyert finálét. Sokak szerint épp ez a nyomás hatott rá bénítólag, miután átvette a vezetést, érezhető volt rajta, szinte „csak” az eredmény tartására törekedik. Egyes szakemberi vélemények szerint a tizenkettedik játszmában például nyerő pozícióban elégedett meg a remivel, bizonyítva az előbbi tételt. Futballnyelven szólva, vezetése birtokában a kapuja elé szögezte magát – s ez a kilencvenedik percben kapott góllal boszszulta meg magát. Persze, közel sem ennyire egyszerű a képlet, hiszen – mint említettük – elmondhatatlan, mennyit vettek ki belőle ezek a napok.
Kérdezhetnék, Kramnyikra nem igaz ez az állítás? De, biztosan, ám talán közel sem ennyire. A körülményeket vizsgálva ugyanis eljuthatunk egy olyan ponthoz, amely akár döntő is lehetett. A stáb. Ugyan egyetlen rossz szó sem érheti Lékó Péter segítőit, ők mindent megtettek a maguk módján: apósa, Arsak Petroszjan vezetésével éjjel-nappal azon dolgoztak, hogy vezérüket diadalra juttassák. Ám ha őszinték akarunk lenni, a másik oldallal nem vehették fel a versenyt: Kramnyik nagy számú, erős brigáddal vette körül magát, a világranglista első tíz helyezettjéből három segítette szekundánsként. A profizmus (és a töménytelen pénz) érzékeltetéseként megemlíthető: külön erőnléti edző, sőt masszőr is helyet kapott a svájci stábban.
GRATULÁLÓ LEVÉL. Mádl Ferenc táviratban gratulált Lékó Péternek a világbajnoki döntőben mutatott teljesítményéhez. „Valamennyi honfitársam nevében fogadja őszinte nagyrabecsülésemet azért a nem mindennapi teljesítményért, amelyet a sakkvilágbajnoki döntőn nyújtott. A sportszerető magyar közvélemény egy emberként szorított Önnek. És bár a világbajnoki cím elhódítása ezúttal nem sikerült, sokan hisszük, hogy lesz még alkalom, amikor nagyszerű tehetségét siker koronázza” – írta a köztársasági elnök.
KRAMNYIK DICSÉR. A világbajnok a legnagyobb elismeréssel nyilatkozott Lékó Péterről: „Mindig tudtam, hogy rendkívül nehéz párharc vár rám. Lékónál nincs erősebb ellenfél a jelenlegi mezőnyben, hihetetlenül védekezik, és összességében sokkal nagyobb ellenállást tanúsított, mint négy éve Kaszparov” – mondta Vlagyimir Kramnyik. Ennél nagyobb dicséret nem érhetné nagymesterünket, más kérdés, szívesen elcserélné ezt az egyébként szimpatikus nyilatkozatot egy győzelemre…
