Nem kellett sok idő – bő egy hónap, egészen pontosan 35 nap – ahhoz, hogy kiderüljön: a matthäusi álmokból nem valósult meg semmi. Sem a jegyzett ellenféllel szembeni idegenbeli bravúrból – ha tétmeccsről van szó –, sem a 2006-os világbajnoki reményekből, s abból sem, hogy ütőképes gárdával tudjon kiállni a válogatott a mérkőzéseire. A tabellára pillantva kiderül: ott vagyunk, a negyedik helyén a 8. csoportnak, ahol valójában a helyünk van. Horvátország, Svédország és Bulgária – pedig ez utóbbi egy mérkőzéssel kevesebbet játszott – már most felsorakozott elénk, s félő, nem lesz könnyű elébe kerülni bármelyiknek is.
Hogy vajon miért alakult így, s ily gyorsan a csapat sorsa, arra a szombat délutáni stockholmi kilencven perc – a szeptember elején lejátszott zágrábi találkozó után – választ adott. Ismét láthattuk, hogy bármennyire is szerette volna a német szövetségi kapitány, Lothar Matthäus, egyelőre nem tudott olyan válogatottat formálni, amelynek esélye lenne arra, hogy éles helyzetben képes legyen megfordítani, nyerni tudjon idegenben egy összecsapást.
A Rasunda-stadionban a válogatottnak csak addig volt némi esélye, amíg a házigazda fel nem mérte, mit kell tennie ahhoz, hogy eredményes legyen. Igaz, a játékot addig sem mi irányítottuk, s csupán egy Dárdai-lövés és egy Szabics-helyzet (hihetetlen, miként tudta kihagyni, miként érthetetlen az is, miért nem engedte át a lövést a jobb helyzetben lévő Molnárnak) jelezte, mi is a pályán vagyunk. Amikor aztán a magyarok védelmi vonalába besétáló és a labdát akadálytalanul lekezelő Ljungberg a hálóba lőtt, egyértelmű volt: nem terem nekünk semmi, nemhogy három, de még egy pont sem. Még akkor sem, ha a szokásos magyar félremagyarázás szerint benne volt a gól a játékunkban, meg hogy a legrosszabbkor kapta a csapat a második gólt. Ezek a felesleges mondatok csak arra voltak jók, hogy a második félidő történései még plasztikusabban megmutassák azt, amiről fentebb már tettünk említést. Mert lehetne kritizálni Gyepes sokadik súlyos hibáját, az újabb öngólt érő suta hazaadását (ezt leszámítva elfogadhatóan játszott), a tanácstalankodó, a helyüket nem találó játékosokat, az egymástól elszakadt csapatrészeket, s a társakat kétségbeesetten előrébb hívó, amúgy szinte semmit sem mutató Torghellét, a lényegen nem változtat: ez a magyar válogatott nem egységes csapat. Sőt, nem is csapat. Ez a legjobb formában lévők (vagy az éppenséggel annak ítéltek) társasága, amelyik – hogy elébe menjünk a kritikáknak – válogatott szintű. Azzal a nem elhanyagolható pontosítással, hogy magyar válogatott szintű. Ez a szint pedig arra elegendő, amit láthattunk szeptember 4-én Zágrábban, s az elmúlt szombaton Stockholmban. Az Izland elleni, amúgy nem könnyed győzelmet azért ne emlegessük most fel, mert a Matthäus-célhoz, a vébéhez ez a válogatott nem jelenthet akadályt. Három kapott gól ott, három itt, hét sárga lap, egy piros. Ezzel szemben az állhat, hogy a két találkozó 180 perce során Zágrábban Gera, Stockholmban pedig Szabics jutott el helyzetig. Ezt pedig nem lehet sem nemzetközi, sem vébészintű produkciónak nevezni.
Az elmúlt egy hónap, benne a két fontosabbik találkozóval, nem hozott meglepetést, így aztán valójában nem is keseredhetünk neki. Azt hozta, amit tétmérkőzés hozni szokott: az esélyesebb, a jobbik csapat sikerét.
A baj csupán az, hogy pontosan az az ember nem szembesült – vagy nem akart – a realitással, akinek a legjobban kellene tudni a futballbörze oddszait: a szövetségi kapitány.
De talán majd ezután: novemberben a csoport utolsó helyezettjéhez, az eddig még gólt sem szerzett Máltához utazik a Matthäus-csapat. Akár nyerhet is, bár az ellenfél egyetlen megnyilatkozásában sem szerepelt a németországi vb-szereplés.
A 8. csoport további eredményei: Málta–Izland 0-0, Horvátország–Bulgária 2-2 (2-0).
Az állás: 1. Horvátország 7 pont/3 mérk., 2. Svédország 6/3, 3. Bulgária 4/2, 4. Magyarország 3/3, 5. Izland 1/3 (3-6), 6. Málta 1/2 (0-7).
Zelenszkij
Zelenszkij elmondta miről tárgyalt Trumppal
