Nincs mit szépíteni! Katasztrofális vereséget szenvedett Norvégiától az elődöntőben a magyar válogatott, és a találkozó után érthetően ismét fellobbant a vita, vajon a középdöntő utolsó mérkőzése, a Dániától hatgólos előnyről elvesztett csata mennyire befolyásolta az eredményességet, hiszen Oroszország ellen nyilvánvalóan több esély lett volna a döntőbejutásra.
„Az oroszoktól biztos nem kaptunk volna ki ilyen arányban, de a norvégokkal mindenképpen játszanunk kellett volna ahhoz, hogy aranyérmesek lehessünk, ha nem szombaton, akkor vasárnap” – kommentálta a történteket Vass Sándor csapatvezető. Mondandóját úgy is lehetett értelmezni, hogy ha Norvégiát le tudja győzni az együttes, akkor lehet Európa-bajnok. Ha ez nem sikerül, inkább bronz-, mint ismét ezüstérmes legyen, mert az utóbbi évek elvesztett döntői után olyan rossz volt a visszhang, hogy inkább pozitív élménynyel záruljon a hazai torna.
Az elvesztett elődöntőt könynyen összefoglalható: csak percekig lehetett bízni a győzelemben, aztán átrohant az ellenfél a magyar csapaton, s csupán a különbség volt kérdéses. A 44-29-es vereség kínosan nagy, a magyar válogatott tétmérkőzésen még soha nem kapott ki ilyen arányban, s az egyoldalú játszadozás végén a kapus, Pálinger Katalin is elismerte, hogy meccs közben a norvégok már szórakoztak velük. Megalázó.
A „miértre” egyszerű a válasz: mert átrohantak a védekezésünkön, de hogy ez miért következett be, annak már több oka van. Ismét láthattuk, hogy a rettenetesen felgyorsult kézilabdázásban már nem lehet három játékost cserélni a támadások után; a nyitott védekezést egy ilyen hosszú tornán nem lehet végig alkalmazni, mert fizikailag lehetetlen bírni; illetve a legsúlyosabb következtetést Kiss Szilárd szövetségi kapitány vonta le, aki szerint a norvégok gyorsasági fölényének prózai oka van: sokkal atletikusabb képzettségűek. A skandinávok már nem csupán magasak, de robbanékonyak is.
„A kudarcnak legalább annyira össze kell kovácsolnia a csapatot, mint a sikernek” – biztatta a társakat a csapatkapitány Pálinger Katalin a szombati elődöntő után, s ez nem volt hatástalan, mert ha az első percekben még bizonytalankodott is az együttes, a folytatásban egyre kevesebb panasz lehetett a játékra.
Szerencsére a szurkolók kedvét sem szegte a szombati lehangoló vereség, még többen voltak a lelátókon, mint az elődöntőn, s ezúttal valóban telt ház biztatta fergetegesen a csapatot. Az első percekben egy kicsit ránk ijesztettek az oroszok, háromszor is indításból szereztek gólt, ami nem jellemző rájuk, s félő volt, hogy megismétlődik az előző napi borzalom. De az oroszok azért nem olyan szélsebesek, mint a norvégok, a magyar csapat játékosai is jobban figyeltek, s a félidő közepétől fokozatosan átvették a vezetést. Radulovics Bojána igazi vezéregyéniséghez méltóan magára vállalta a gólszerzés felelősségét a legnehezebb pillanatokban, s ha nem is megnyugtató, de minimális előnnyel (14-13) mehetett pihenni a csapat a szünetben.
A folytatásban egyre nagyobb lett a különbség a két együttes között, elsősorban a magyar válogatott rendkívül fegyelmezett védekezésének köszönhetően. 24-18-ra elhúzott a csapat. Persze, a hatgólos előnynél mindenkinek bevillant, „Jaj, csak ne!”, de ezúttal szó sem lehetett fordulatról. A végére ugyan csökkent a különbség, ám ennek már nem volt jelentősége, a 29-25-ös siker után joggal ünnepelt játékos, csapatvezető, szurkoló egyaránt.
A hőn áhított érmet végül sikerült megszerezni, ezzel pedig a jövő évi világbajnokságra és a következő Európa-bajnokságra is kvalifikálta magát a csapat.
A döntőben a dánok megmutatták, hogy lehet eredményesen védekezni a norvégok ellen, hasonlóan sebesen zártak vissza, mint a nagy vetélytárs, s egészen az utolsó percig nyitott volt a küzdelem. Az idegek harcát jobban bírták a norvégok, akik 27-25-re nyerve másodszor lettek Európa-bajnokok.
Még egy furcsaságot tartogatott számunkra a vége: az Európa-bajnokság legjobbjaiból összeállított csapatba nem került be Radulovics Bojána, az Eb gólkirálya.
Az Eb végeredménye: 1. Norvégia, 2. Dánia, 3. Magyarország, 4. Oroszország, 5. Németország, 6. Ukrajna.
Gólkirály: Radulovics Bojána 72 gól. A legjobb játékos: Hammerseng (norvég).
Az Eb All Star-csapata: Mortensen (dán, kapus), Radcsenko (ukrán), Logvin (osztrák), Hammerseng, Bodnyeva (orosz), Jurack (német), Touray (dán).
Skandináv lobbi. Gittegylethez hasonlít a bíróküldés, s ezt mindkét skandináv csapat ellen tapasztalhattuk. A norvégok bírói segítség nélkül is egyértelműen jobbak voltak, de bevallom, még soha nem láttam olyan mérkőzést, ahol a támadó együttesnél kétszer is páros kiállítást ítéltek a játékvezetők. A pálmát azonban a dán „érdekképviselet” viszi el. Nekik példátlan módon sikerült kiharcolni, hogy negyvennyolc óra alatt mindkét kulcsfontosságú mérkőzésüket ugyan az a szlovén páros vezethesse. Hogy miként? Azt a magyar és az orosz válogatott is tapasztalta. S minő véletlen, a Bajnokok Ligájának első fordulójában a dán Slagelse oroszországi fellépésén is ők fújják a sípot!
