Az időzítés nagymestere

Igaz, hogy bő kéthetes csúszással és persze közvetve, nem szemtől szembe, de csak kaptunk választ Aján Tamástól, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkárától, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség elnökségi tagjától, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjától, a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF) elnökétől (másképp: a tisztségek gyarapításában élen járó magyar sportdiplomatától) arra, miért csupán február 18-án informálta a magyar közvéleményt a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) december 22-i döntéséről, miszerint nem tárgyalja az athéni olimpián doppingvétségén ért két magyar súlyemelő, Gyurkovics Ferenc és Kovács Zoltán ügyét. Az iménti körmondat illik a kacifántos témához, de a háttérben zajló bonyolult folyamatokat nagyon is hasznos egyszerűen követhető események láncolataként bemutatni.
Vegyük át ismét a leckét! Athénban Kovács Zoltán és Kecskés Zoltán is, de Gyurkovics Ferenc különösen rejtélyes körülmények közepette akadt fenn az ellenőrzésen. (Reméljük, utóbbi egyszer veszi a bátorságot, s a nyilvánosság elé áll bizarr történetével.) Gyurkovics és Kovács a kelleténél hosszabb tájékozódás után a CAS-hoz fordult, amely azonban, előbbi esetében önmagával is ellentmondásba keveredve, december 22-én kelt levelében megtagadta ügyük napirendre tűzését. Aján Tamást február 15-e tájékán nyugtalanítani kezdte az ügy, s tájékoztatást kért a CAS-tól, mondván, az IWF illetékes bizottsága a sportbíróságot megelőzve nem dönthet. Akkor csak azt hihettük, az IWF márciusi közgyűlése miatt – amelyen a magyar sportdiplomácia újabb fantasztikus sikereként Ajánt további négy évre újraválasztották – volt sürgős a február 15-i „tájékozódás”. Ám a sportdiplomata ennél sokkal körültekintőbb. Kedden bejelentette, az IWF bizottsága a májusi junior-világbajnokságon, a dél-koreai Puszanban tudja meghallgatni a magyar súlyemelőket. Eddig rendben, most jön a kitétel: ahová saját költségükön kell elutazniuk. (A Budapest–Puszan oda-vissza repülőút illetékekkel együtt potom 291 ezer forint, s akkor az ott-tartózkodás szintén minimum százezres nagyságrendű kiadásairól még nem szóltunk.) Avagy, s ez még bájosabb: nekik kell fizetniük az öt bizottsági tag tetszés szerinti helyszínre utaztatásának és háromnapos ellátásának költségét.
A szemtelen, érzéketlen kötekedők nem átallják közbevetni, ugyan miért nem lehetett a tárgyalásra február elején Budapesten sort keríteni, amikor az IWF vezérkara fővárosunkban tanácskozott? Miért, miért…? Az IWF és személy szerint Aján Tamás akkor még nem ismerte a Sportdöntőbíróság határozatát. Hiszen ő azt pár nappal korábbi érdeklődése után csak február 18-án kapta kézhez. Azt végképp ne kérdezzék, hogy miért nem mondjuk január 18-án.
Aján Tamás az időzítés nagymestere. Reméljük, azt is rendkívül körültekintően dönti el, mikor jön el az ideje , hogy a sportdiplomáciában eltöltött fáradságos évtizedek után átadja magát a megérdemelt pihenésnek.