Gyere, Ferkó, gyere!

2005. 03. 28. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jó hat évtizede készült felvételeket nézegetek. Fiatal ember szöszke lánykát röptet az ég felé, másutt a karján ül, vagy az anya ölében pihen, de kicsi kezét az apa felé nyújtja. 1945 tavasza van, s a férfi pár nap múltán – Sopronban, március 29-én, éppen hatvan esztendeje – a háború egyik utolsó bombatámadásának az áldozata lett, katonaorvosként, alig 32 évesen. Ez a családjáért rajongó lélek a kor ünnepelt sportolója volt, akiről e képen lévő kicsi lánynak tudatos emléke nem lehet. Csik Ferenc emberként is a kiválók közé tartozott, s bár olimpiai bajnokságára kortársként lassan-lassan alig emlékezhet valaki, sikerével – s ahogy élt – példát és legendáriumot hagyott hátra.
A győzelem misztériumának a várt és váratlan helyzetek összjátéka is a része, s a mámor az utóbbi esetben tartósabb. A 14 éves Egerszegi Krisztinára és Szöulra lehetne emlékezni… Mert Csik, noha kétszeres Európa-bajnok volt 1936-ra, ott, Berlinben nem volt esélyes igazán. Az amerikai Fick világcsúcsa jó másodperccel járt az ő legjobb ideje előtt, s indult három japán is, ők az előző olimpián taroltak. Csik a szélső pályán úszott, s szűk perc elteltével minden magyar Ferkójává lett. A tudósító hangját hallani ma is hátborzongató. A riporterek nem vetkőztek ki önmagukból még, a sztentori üzenet sem a médiavilág – a nézettség-hallgatottság – (vélt) elvárásainak szólt. Ám ez volt az első országos élmény, amit a csodadoboz olimpiáról adott nekünk, a féltésnek és a szeretetnek az a kevercse, amit Pluhár István biztató szava sugallt, megfellebbezhetetlen marad mindörökre. Aznap este, 1936. augusztus 9-én még a kabaré is a győzelem mámorától volt hangos („Csik, Csák, Lőrincz…, így köszönt a színpadra lépő Salamon Béla, ha igaz).
Csik Ferencből az úszók kapitánya és az 1939-ben újrainduló Képes Sport felelős szerkesztője lett, meg lelkiismeretes orvos, nagy hatású egyetemi előadó, aki 1943-ban egy versenybe is benevezett, csak hogy szeretett felesége úszni láthassa egyszer. Lengvári Ferkó, az árván maradt gyermek – hasonló nevű édesapja a „nagy háború” első hősi halottjai között volt, így reá, akárcsak kisleánya őreá, nem emlékezhetett – győzelme s emberi példája nyomán az ország elitjébe tartozott. Az élet csodája, ahogy Ferkó maradt ő mégis mindenkinek, a szeretet s az élet magasabb rendű céljának olyan tökéletes sűrítménye, amelyről a torokszorító méltóságnak nemcsak a megkopott filmkockákon átsütő valósága beszél, hanem a még ép emberi emlékezet is. Csik Ferenc ember, hős s nem sztár volt, aki a világot és a hazáját nem fölfalni, de szeretni és szolgálni kívánta rendületlenül, és aki – legyen bár a történelem oly könyörtelen – tán még azt is tudta, mikor kell elmenni innen. „Gyere, Ferkó, gyere” – mondanám én is, de pihenj inkább csöndesen!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.