Kína keleti, ugyanakkor fejlődését tekintve messze „legnyugatibb” metropolisa zajos sporthétvége előtt áll. A 20 milliós lélekszámával földgolyónkon egyedül Tokió mögé szoruló Sanghajban most először rendeznek futamot a gyorsaságimotoros-világbajnokságon, s ma kezdődik az asztalitenisz-vb is. A pingpong szuperhatalma tíz éve volt utoljára házigazda, és az utolsó vb-érmünk éppen ezen a tiencsini vb-n született. Az akkor bronzérmes Bátorfi Csilla, Tóth Krisztina kettősünk (mellesleg olimpiai negyedik és kétszeres Európa-bajnok) jelenleg is az első nyolc kiemelt között van. Egyúttal most állt össze utoljára, hiszen Bátorfi jelezte, hogy 36 évesen búcsúzik a válogatottól. A vb-n a többi számban nem lehetnek vérmes reményeink, bár a női világranglistán 22. helyezett Tóth Krisztina a Pro Tour-versenyeken olykor a favorit ázsiaiak közül is „megcsíp” egy-kettőt. Ám itt és most Sanghajban túl sokan vannak…
Jelzésértékű, hogy az utolsó, 2003-as párizsi vb-n kiosztott öt aranyéremből négy Kínába került, de még döbbenetesebb adat, hogy a megszerezhető húsz éremből tizennégy! A házigazdák a vb valamennyi aranyérmet szeretnék otthon tartani – két éve a férfi egyénit hatalmas meglepetésre az osztrák Schlager nyerte –, már csak azért is, mert így éppen átlépnék a bűvös 100 aranyos határt. Szívet melengető, hogy az örökrangsor második helyén Magyarország áll 68 világbajnoki címmel, ám a mi statisztikánkon sajnos most aligha kell javítani.
A férfi egyes és női páros selejtezőivel szombaton kezdődő világbajnokságon – amelyen csapatversenyt nem rendeznek – a nevezések szerint 139 ország 348 férfi és 231 női játékosa lép asztalhoz. Öszszesen nyolc magyar versenyző vesz részt a viadalon, a férfiak (Fazekas Péter, Jakab János, Pázsy Ferenc, Zwickl Dániel) és a nők (Bátorfi Csilla, Fazekas Mária, Póta Georgina, Tóth Krisztina) is négyen-négyen képviselik hazánkat.
Beazonosította a brüsszeli „aranyásókat” a Szuverenitásvédelmi Hivatal
