Élete vezérfonala a sport

S p o r t t ö r t é n e t A magyar sport napját – május 6. – mindössze 2001 óta tartjuk számon, pedig már százharminc esztendeje, hogy a Magyar Athletikai Club (MAC) 1875-ben ezen a napon rendezte meg hazánk és egyben Európa első szabadtéri atlétikai versenyét. Ha nincs MAC, nincs (vagy csak jóval később) modern magyar sport, amely egyike kis hazánk kevés „húzóágazatának” a maga 157 olimpiai bajnoki címével. Ennek a legendás, de bő négy évtizedre betiltott klubnak az örökös tiszteletbeli elnöke Bejczy Lajos, akinél többet-szebbet-jobbat kevesen mondhatnak a sportról, az ifjúságról, a magyarságról. Az egykori válogatott középtávfutó júliusban ünnepelheti 102. születésnapját.

Találkozónk harmadik órájába lépve mondja: „Ha sokat beszéltem, elnézést, most jön a lényeg, az, amit annak idején a MAC legjobb fiatal sportolójának ezüstserlegén volt olvasható: Ifjúságban a nemzet erénye!” Ennél a mondatnál felcsillan Bejczy Lajos szeme, pedig sokat panaszkodik rá („Egyre romlik a látásom, meg a hallásom is”), ez egy lassan 102 éves öregúrnál több mint természetes. Az a vitalitás viszont korántsem, amely sugárzik a Magyar Athletikai Club örökös tiszteletbeli elnökéből, az 1500 méteres síkfutás 1924-es országos bajnokából.
„Harcolok a világgal, de élvezem annak jóságait”, kezd bele élettörténetébe, amin vezérfonalként húzódik végig a sport. A Csaba utcában született, kisnemesi családból származó ifjú Bejczy a közeli Városmajor „erdőségében” virtuskodik társaival, míg a Toldy reálgimnáziumban fel nem fedezik tehetségét. Mégsem vezet egyenes útja a sportpályára, hiszen 12 évesen két vakbélműtétet hajtanak végre rajta, és felmentik tornából. Ám „két hónap múlva meguntam, beálltam a sorba”, vallja meg. S mivel a Toldyból a legtöbben a MAC-ba mennek sportolni, ő is ezt teszi 16 évesen, igen vészterhes időkben: „1919 őszén nem volt valami kecsegtető a helyzet, jóformán éheztünk a Tanácsköztársaság jóvoltából.” Mégis kimegy a MAC margitszigeti pályájára, ahol különböző távokat futtatnak vele, gerelyt vet és súlyt lök, amíg megállapítják, hogy a mozgástechnikája középtávfutásra predesztinálja. Egy év múlva megnyeri élete első viadalát, majd többszörös ifjúsági bajnok, 18 évesen már a felnőttek között versenyez. Fő távja az 1500 méter, amelyen 1924-ben országos csúccsal bajnokságot nyer, megelőzve az akkori menőket, az MTK-s Grószt vagy a ferencvárosi Némethyt.
Összesen 170 versenyen győz a MAC színeiben, de, mint mondja, „nem az egyéni hiúság hajtott, szerettem futni”. A klub törzsgárdájával az évek során végigjárja a Trianon után elszakított területeket, többek között Pozsonyban, Nagyszombatban, Ungváron, Kolozsváron propagálja a nemzet egységét a sport segítségével. A harmincas években már nem vállalja az élsport fokozott terhelését, hiszen a közgazdasági egyetem elvégzése után dolgozni kezd, de azért be-be száll egy-egy váltóba, no és igazi all-round sportemberként sífutásban és jégkorongban is bajnoki címig, válogatottságig jut. A nyomdaiparban helyezkedik el, olyan szerkesztőktől lesheti el a lapkiadás csínját-bínját, mint például a Magyar Nemzet alapítója, Pethő Sándor; majd az Új Magyarság című lap kiadóvállalatának igazgatója lesz. Aztán felkapja a történelem sodra, ahogy mondja, „ott álltam ’45-ben, és se pénz, se posztó.”
Ebben a szituációban sportolói múltjából merít erőt. „Ez egy ezerötszázas végküzdelem, gyerünk, Lajcsi, emeld a lábad, még hátravan a hajrá!” – mondja magának. Ez a hajrá érdekesre és hosszúra sikeredik, belefér többek között imádott klubja, a MAC megszüntetése, munka a bányafaellátó vállalatnál, egy elvetélt disszidálási kísérlet, vallatás és börtön. A sport itt is segít: „A vallatóm szombathelyi bokszbajnok volt, ismert, mint híres futót, mondta a verés előtt, hogy amikor lendíti a kezét, azonnal dobjam el magam.” Szabadlábra helyezik, majd, mint tapasztalt szakemberrel, megszerveztetik vele az Állami Lapkiadót. 1964-ben útlevelet kap, s első feleségével együtt Bécsen keresztül meg sem áll Los Angelesig. Itt, túl a hatvanon, sofőr, autószerelő, majd szállodai portás lesz. 1988-ban a MAC újraélesztésére hazatér, megválasztják örökös tiszteletbeli elnöknek. Ekkor, nyolcvanöt évesen újra utoléri a szerelem, egy régi MAC-ista teniszező bájos özvegyének vallja meg: „Beléd estem!” S az érzelem 17 év elmúltán sem hűlt ki.
Dr. Bejczy Lajos ma is minden áldott napot tornával kezd lakása erkélyén, minden hónap első keddjén találkozik a „régi gárdával” a volt MAC-pálya büféjében a Margitszigeten. „Kár, hogy a szakosztályok egymástól távol működnek, pedig kellene lenni egy helynek, ahol mindenki otthon lehet, s érezheti azt, amit én annak idején: a MAC-ban nemcsak megbecsülnek, hanem szeretnek is.” Kell ennél több? Talán a búcsúmondat útravalóul egy 102 éves sportembertől: „Ha a sorstól kaptam egy ütést, nem hagytam el magam, hanem újra próbálkoztam. Ezt a kitartást a sportnak köszönhetem.”