Falunap

Vasszécseny 1428 fős település Szombathelytől pár kilométerre, egy klasszicista plébániatemplommal, két szép kastéllyal és kedves emberekkel. Múlt hét végén falunap volt itt, s miután az internetet böngészve kiderült, a sport kiemelt szerepet kap a rendezvényen – no meg egy kedves kollégám ódákat zengett az egyik kastélyszállóról és az ottani házigazdákról –, már indultunk is. Falunapi vendégként Illés Béla és Király Gábor neve röppent fel a világhálóra, s mivel soha nem felejtem egy másik kollégám történetét, hogyan fogadták másfél évtizede Illést egy válogatott meccs után szűkebb pátriájában, Vasban (éjjel, zuhogó esőben érkeztek a hotelhez, erre kilépett néhány ázott árny a bokorból és rákezdte: „Hazajött a Béla!, Hazajött a Béla!”), kíváncsi voltam, vesztett-e a magyar labdarúgás és maga Illés az otthoni nimbuszából. Megérkezvén szállásadónk, Orsolya asszony mutatta is a részletes programot, amelyben Illés még szerepelt, Király már nem, helyébe Halmai Gábor és több más MTK-s focista, valamint három helyi hős, Annus Adrián, Fazekas Róbert és edzőjük, Vida József lépett. Az athéni olimpián doppingvétségbe bonyolódó nehézatléták várható jelenléte, valamint a közeli futballpálya melletti sátrak felől áradó sült hús illatának hatására a falunap közepébe vetettük magunkat.
A gyepen éppen meccs zajlott. Egy helyi úriember felvilágosított, hogy Vasszécseny és a vele összenőtt Lipárt aranylábú fiai fociznak egymással. Az eredményre nem esküdött meg (5-2 vagy 6-2 Lipártnak), de, mint mondta, most nem ez a lényeg. Hogy mi, az nem derült ki, az viszont igen, hogy ő is sokat és jól focizott, de jégkorongban még feljebb vitte, együtt hokizott például a közismert (?) műsorvezető, Lilu apukájával. Aztán megkérdezte, tudom-e, mi az a saslik. Mondtam, tudom. Erre elmesélte, hogy előző napon saslikot sütött a kertjében, megették a cimborákkal, majd beviszkiztek. Egyszer élünk, nem? – tette fel a költői kérdést, de mire helyeselhettem volna, kiáltás harsant hátulról: Zsiga! Összerezzentem, ki ismerhet itt engem, ám kiderült, beszélgetőpartneremhez ordítottak, akinek szavait gyengülő artikulációja és a hangos zene miatt egyre kevésbé értettem, úgyhogy arra vettem az irányt, ahol az ételeket porciózták.
A babgulyás és a görög pulyka finom volt, bár utóbbi hellászi jellegét megkérdőjelezném. Apropó, Hellász! Feltűntek a színen Athén „hősei”, Annusék, s amikor odainvitálták őket a pulpitushoz a beszélgetésre, nyilvánvalóvá vált, hogy az MTK-s focisták nem érkeztek meg a hirdetett időpontra. Pedig az egyik helyi erő még kék-fehér fotexes melegítőfelsőt is kanyarított a hátára. Igaz, a másik meg Ronaldinho mezében és egy piros Surda-kalapban virított, noha sem a Barcelona, sem Borivoje Surdilovics nem volt hivatalos Vasszécsenybe. Mindegy, a magyar labdarúgás okozott már nagyobb csalódást is a híveinek, mint most. A magyar atlétika viszont annál nagyobbat nem, mint ami Athénban történt, ehhez képest Annus, Fazekas és Vida mesélhetett a pályakezdő évekről, az élsportolók életéről, a szombathelyi dobóiskoláról, az utánpótlás hiányáról, csak éppen a doppingbalhéról nem. Már-már kezdtem azt hinni, a helyi iskola moderátorként működő tanárnője elkerüli a kényes témát, de nem. Kérdésébe ugyan vegyült némi hiba, hiszen pozitív doppingesetet is említett a lebukás kapcsán (Fazekas később pontosított, ilyen nem történt), de éreztette, érzelmileg a fiúk mellett áll. Ők pedig megnyugtattak mindenkit, nem hagyják annyiban, várja őket a svájci legfelsőbb bíróság, igaz, csak a nyári ítélkezési szünet után, majd, ha kell, Strasbourgba is elmennek emberi jogaikért. Vida József megígérte, tanítványai lassan edzésbe állnak, hiszen jövő ősszel lejár az eltiltásuk, majd a 2007-es vb-n, s főleg a 2008-as pekingi olimpián „bebizonyítják, hogy az athéni aranyérem is nekik járt volna”.
Végszóként ennyiben maradtunk, nézői kérdés nem akadt. Az atléták szerény tapstól kísérve felálltak, kaptak ajándékba falunapos pólókat, majd a pulthoz léptek. Annus korábbi szavaihoz híven („Azért mi is megisszuk a magunk sörét!”) rendelt pár korsóval, miközben a vendéglátók hatalmas főtt csülköket és kenyeret hoztak nekik. Letelepedtek egy padhoz, és elkezdtek tempósan enni-inni, jó volt őket nézni. Amikor befejezték, Annus és Vida elszívott egy cigit, nézték kicsit a műsort, autogramot adtak néhány kissrácnak, majd távoztak. Azt nem állítom, hogy hősként, vagy áldozatként, de mindenképpen jóllakottan.
Az este hátralévő részében a tánc képviselte a sportot, másnap viszont rendeztek Vasszécseny–Vasszécseny házi rangadót a régebbi és a mai futballcsapat között (itt sem az eredmény volt a lényeg, ahogy Zsiga druszám megmondta), no meg különböző versenyeket. A tizenegyesrúgást például a Surda-sapkás, Barca-mezes helyi Ronaldinho nyerte meg. Még jó!
Este, miután a villámok kísérte zápor kikerülte a falut és átvonult a szomszéd településekre, semmi sem akadályozta meg a tűzijátékot. Ennek utolsó szikrája pont a bal szemembe esett, így percekig könnyezve, de megfogadtam: ha tudok, jövőre is eljövök a falunapra. S talán Illésék is.