Zalaegerszeget különösebben nem rengette meg a múlt heti vívó Európa-bajnokság. Az ingyenes belépés dacára a hangulatot jószerivel csak a lengyel ifjúság ide rándult busznyi reprezentánsa biztosította egyik sikersportágunk jeles eseményén. A lengyeleknek eleve jóval több okuk volt a vigasságra, mint nekünk: az olaszok (4 arany, 0 ezüst, 4 bronz) és az oroszok (3-7-1) mellett kiemelkedtek a mezőnyből a maguk éremkollekciójával (3-2-1), és ez éppen három arannyal több annál, amit mi tehetünk a mérlegre. Férfi kard egyéniben Nemcsik Zsolt, női párbajtőr egyéniben Tóth Hajnalka lett második, férfi párbajtőrcsapatunk a harmadik helyen végzett, s itt a lista vége.
Tavaly a koppenhágai Eb-n is csak egy-egy ezüst és bronz jutott számunkra, ám oda az olimpiára készülve eleve tartalékos csapattal mentünk. 2001-ben, 2002-ben és 2003-ban Bourges-ban egyaránt két aranyérmet szereztünk, így most adja magát a kérdés: hol az az egy?! Szabó Bence szövetségi kapitány célkitűzése három érem megszerzése volt, vagyis szám szerint rendben is lennénk, de a szakvezető sem gondolja így:
– Lehet, hogy akad, aki úgy véli, a célként kitűzött három éremmel eleve alacsonyra tettük a mércét, de sajnos ez a realitás. Tavaly az olimpiára még úgy mentünk, hogy a női párbajtőr- és a férfi kardcsapatunk egyértelműen éremesélyes, de három klasszisunk, Nagy Tímea, Mincza Ildikó, valamint Ferjancsik Domonkos kiválása után erről már szó sincs. Így is csak közepesre értékelhetem a válogatott szereplését. Egyénekre lebontva pedig Nemcsik Zsolt és Tóth Hajnalka mellett csupán két fiatallal, a kardozó Kósa Miklóssal és a párbajtőröző Révész Juliannával vagyok maximálisan elégedett. Ugyanakkor kardban Lengyel Balázs, Varga Dóra és Csaba Edina, valamint a tőröző Varga Gabriella szereplése hatalmas csalódás volt számomra.
A női tőr szakágat felügyelő Bernát Zoltán vállalta magára a bűnbak szerepét: a csapat kritikán aluli szereplését követően – tíz induló között 8. hely – lemondott. Kétségkívül az Eb-n ez a 8. helyezés volt a legnagyobb csalódás számunkra, hiszen Mohamed Aida, Knapek Edina és Varga Gabriella egyaránt a világranglista első tíz helyezettje között van, ám mindez igencsak félrevezető, hiszen a ranglistás pontjaik egy részét olyan versenyeken gyűjtötték, amelyeken nem volt teljes a mezőny. Ugyanakkor persze Mohamed immár évek óta a fegyvernem klasszisának számít, olimpiai 4., van vb-ezüstje és vb-bronza, Knapek vb-3., Eb-2., Varga Gabriella két éve Európa-bajnok volt, tavaly Athénban pedig 6. Ám ő, akárcsak a csapatban vb-ezüstérmes kardozó Lengyel Balázs, az olimpia óta mély gödörben van. S ez az Eb, aranyérem nélkül, mindenképpen intő jel, hogy nagyon figyelni kell, nehogy a sportág is oda kerüljön.
Latorcai Csaba: A kormány segítene Budapestnek
