Futtatták a fiúkat

Beszélik, Peter Pellady, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) marketingmenedzsere valamikor a kilencvenes évek derekán Magyarországon azzal (is) alapozta meg vagyonát, hogy fiatal magyar lányoknak munkavállalási engedélyt szerzett Németországban és Svájcban, továbbá kiutazásukat és ott-tartózkodásukat is elintézte. Azt már homály fedi, hogy a lányok mit is dolgoztak álmaik Európájában. Azt mindenesetre kizárhatjuk, hogy mezőgazdasági idénymunkára érkeztek volna, szemérmesen érjük be azzal: a szórakoztatóiparban próbálták megalapozni a jövőjüket.
És persze, még ha nem is voltak ilyen szándékaik, főnökükét. Aki kisvártatva rájött, alkalmasint jobb üzlet fiúkat „futtatni”, mint lányokat. Kisebb a kockázat és nagyobb a haszon. A terep továbbra is a szórakoztatóipar. Az akció fedőneve pedig nem más, mint az egykor gyönyörű játékként, majd sportágként is tisztelt, manapság viszont egyre gyakrabban iparágként csúfolt labdarúgás. Az eredeti tőkefelhalmozás idevágó szabályainak megfelelően Peter Pellady immár komoly üzletemberként igyekezett fellépni, amihez, jól tudta, elengedhetetlen a megfelelő titulus. Az a mai napig talány, hogyan léphetett fel közvetítőként az MLSZ és Lothar Matthäus között, érjük be a végeredménnyel: az aranylabdás, világbajnok német bálvány lett a magyar szövetségi kapitány, Pellady az MLSZ marketingmenedzsere, az MLSZ-en keresztül a magyar labdarúgás pedig a rászedetten is boldog és hálás nézőközönség. Pellady a szövetséget annak is bevételt jelentő szerződésekkel, a népet pedig kirakatmeccsekkel kenyerezte le. Nem is próbálta tagadni, hogy ezekből neki is busás haszna származik, ám hogy pontosan mekkora is a jutaléka, azt hivatalosan ma sem tudjuk. Él a gyanú, hogy a válogatott labdarúgók külföldre szerződéséből is csurran neki, de felesleges is különbséget tenni aközött, a fiúkat egyesével vagy csoportosan, csapatként futtatják-e. A hangsúly azon van, hogy a fiúk jól, a főnök kedvére valóan fussanak.
Amíg csak fogócskázni kellett a legjobbakkal, brazilokkal, argentinokkal, németekkel, franciákkal, nem is volt baj, még azt is örömmel néztük, ha csúnyán kicselezték őket, s hát áttételesen bennünket is. Akkor szaporodtak a gondok, amikor már versenyre ment a futtatás. De még ennél is mélyebbre hatolt a válság, a végén már alig akadt valaki, aki egyáltalán futni akart. A jól fialó üzletből azonban nehezen száll ki az ember, Pellady tovább hajszolta a futtatást. Egészen a napsütéses Amerikába, összekötvén a kellemeset a hasznossal – így az ünnepek előtt kijár egy kis pihenés. Ugyan akadtak figyelmeztető jelek, a három kiszemelt focipartnerből egy, nevezetesen Ecuador csapata lemondta a közös bemutatót, de a menedzser bízott benne, csak kitart a jó idő.
Nem tartott ki. Váratlanul leszakadt az égbolt, dörögni, villámlani kezdett. Haiti is elállt a fellépéstől, maradt Mexikó – a mérkőzés időpontja kétnapos „akklimatizáció” után ma hajnali négy volt, gyanítható, kissé álmosan kezdtek a fiúk – és vasárnapra beugrott Antigua és Barbuda. Végzetesen ne magában keresse a hibát, aki nemhogy ilyen csapatról, de még országról sem hallott. (Amúgy hetvenezren lakják a két szigetet, tizenegy labdarúgója biztosan akad.) Nincs az az erős fedezék, amely kibírná a záporozó kérdések formájában leszakadó ütéseket: ezért kellett szakmaiságról locsogva „válogatottat” toborozni?
A fiúkkal együtt a két futtató is elrepült. Jó messzire, Amerikába. Vissza már nem kéne jönniük.