Békés békétlenség

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöksége a tavaly novemberben elhunyt Puskás Ferenc megüresedett helyére Dunai Antalt javasolja a Nemzet Sportolójának. A kitüntető, (sport)társadalmi megbecsüléssel és havi nettó 500 ezer forinttal járó cím birtokosa az lehet, aki sportolóként, majd edzőként vagy vezetőként is komoly eredményeket ért el, és elmúlt már 60 éves. Kisteleki István, az MLSZ elnöke ugyan a hír bejelentésekor hozzátette, az aktív sportvezetői tevékenység is előfeltétel, de ez természetesen kapásból cáfolható. Akár már Puskás Ferenccel is. Kistelekit az ilyesmi azonban ritkán zavarja, bár ennél sokkal nagyobb baj, hogy szűkebb és tágabb környezetét is egyre kevésbé.
Ezért megint csak a kisebbségben lévő békétlenek értetlenkednek. (Bár talán helyesebb lenne bevezetni a „békétlenségüknek hangot is adó békétlenek” kategóriát.) Leginkább azon, hogy miért nem az Aranycsapat két, még élő tagjának egyike a jelölt, hiszen Grosics Gyula és Buzánszky Jenő is éppen úgy olimpiai bajnok, mint Dunai Antal, hogy egyéb érdemeikről, a londoni 6:3-tól a svájci vb-ig most szó se essék. Ellenben vitathatatlan, hogy egyikük sem aktív sportvezető, különösen nem az MLSZ alelnöke, mint Dunai, aki így a „rendszer része”. Ha úgy tetszik, Kisteleki még gesztust is gyakorolt a külvilág felé, amikor jelöltje mellett egy álérvet is felhozott, hiszen akár azt is mondhatta volna: a mi emberünk, és kész. Ennyi ugyanis manapság a magyar közéletben minden díj és pozíció elnyeréséhez elég.
Ezért aztán szerintünk hibás az a nézet, amely szerint Dunaival elszállt az esély arra, hogy labdarúgó legyen Puskás Ferenc utódja. Akkor lenne így, ha valamiféle elvont társadalmi igazságosság döntene, vagy maguk a magyar sport élő szereplői, mondjuk legkézenfekvőbb módon a Nemzet Sportolója cím tizenegy birtokosa. Mint a Nemzet Színészei; mert őket erre alkalmasnak és érettnek tekintik. Esetünkben azonban Albert Flórián, Balczó András, Gyarmati Dezső, Polyák Imre és Székely Éva helyett a „sport és civil szervezetekkel történt egyeztetés után” Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter terjeszti a kormány elé a kiválasztott nevét, amire rábólinthat majd a Gyurcsány-adminisztráció.
Grosicsra aligha bólintana. Ő megnyilatkozásai miatt ma már legfeljebb a fél nemzet sportolója lehet. A másik félé. Ezért állítjuk, hogy Kistelekiék most sem tettek egyebet, mint haladtak a saját logikájuk és moráljuk által kikövezett úton. Arra voksoltak, aki tetszik nekik és tetszhet a döntéshozóknak. A békétlenek pedig gondolnak vagy mondanak egy cifrát, nyelnek egy kesernyéset, írnak egy újságcikket. Ezzel el is érnek lehetőségeik és belső korlátaik határaihoz – hiszen Dunai Antallal amúgy semmi gondjuk, tisztelték, mint az Újpesti Dózsa kiváló, ezüstcipős csatárát vagy mint az 1996-ban az atlantai olimpiára kijutott magyar válogatott szövetségi kapitányát. Dunai ellen nemhogy az utcára, még a folyosóra sem megy ki az ember.
Még a békétlen sem, nemhogy az úgynevezett békés többség. Amelynek tagjai megnyilatkozásaik alapján úgy vélik, a békésség vagy békesség már önmagában erény, függetlenül attól, igazságosságon vagy igazságtalanságon alapul. De hagyjuk is, ez már túl messzire vezetne, és végül kénytelenek lennénk a fent írtakkal szemben bevallani: az legyen a legfőbb kínunk, hogy Dunai Antalt a Nemzet Sportolója címre jelölték.