Angol rúgósdi

Harry Perry, a Magyar Athletikai Club angol edzője 1895-ben hozatott otthonról futball-labdát, a következő évben Löwenrossen Károly szerzett egy másik, léggel tölthető import bőrgolyót. Ez utóbbival egy napig ismerkedtek a Törekvés munkásdalárdában, s 1896. november 31-én már csapatosan rúgták. Feljegyezték a krónikák, hogy mindenszentek hideg napján bekecsben és vasalt csizmában játszottak a mérkőzők, hárman eltörték a lábukat az ádáz küzdelemben, amelyről a sajtó azt írta: „nem fehér embernek való”. Mindazonáltal a tél végére megalakult az első magyar „fotbal csapat” a Budapesti Torna Club kebelén belül, s a frissen megjelent, Angol rúgósdi című kézikönyv alapján megkezdték a szakszerű tréningeket. Január 24-től május elejéig eleget gyakoroltak ahhoz, hogy lejátsszák az első, az írott szabályoknak megfelelő meccset. A BTC-n belül akkorra már két csapatra való férfi- és legényember rúgta a „lapdát”, a társaság egyik fele kék-fehér csíkos trikóban, a másik piros-fehérben készült az összecsapásra, amelyet a Csömöri úti Millenáris Sporttelepen rendeztek meg 1897. május 9-én. Belépti díjat is szedtek az érdeklődőktől, akik a szakadó esővel dacolva szép számban megjelentek a pálya szélén. Végül 5-0 arányban bizonyul jobbnak a kék színben játszó BTC Első Magyar Futball Team első csapata a pirosaknál, a mérkőzés igazi győztese azonban maga a modern csapatjáték lett.
E sporttörténeti esemény ma éppen száztíz esztendeje történt, e nap óta beszélhetünk komoly labdarúgásról hazánkban. A magyar foci rövid idő alatt Európa élvonalába került, s az 1930-as évekre – klubcsapataink által éppúgy, mint a válogatottunk révén – az akkori futballvilág egyik főszereplője lett. Az 50-es évek Aranycsapatának példátlan sikersorozata egyedül nagyobb reklámot jelentett hazánknak, mint azóta akármennyi kimódolt PR-kampány. Sajnos, a magyar foci csak hét-nyolc évtizedig szerzett örömet a száztíz évből. Labdarúgásunk színvonala az 1970-es évek óta gyorsuló tempóban süllyedt az isteni magaslatokból a pokol mélységeibe, s az elmúlt három évtized históriáját azok az emlékezetes bugyrok jelképezik, amelyekről rendre azt hittük, náluk mélyebbek már nem lehetnek. De mindig lettek. Mostanában, amikor az 1901 óta évente megrendezett bajnokságaink legfőbb érdekességei már nem a pályán történnek, az egyetlen örömünk, hogy a tévé előtt üldögélve a focivilág mai elitjének játékában gyönyörködhetünk. Mint az idei BL négyes végjátékában, ahová történetesen három angol klubcsapat küzdötte fel magát. Nekünk marad a kényelmes fotel meg a dicső történelem.